Miben hiszel? Grecsó Krisztián februári olvasónaplója

Grecsó Krisztián | 2011. Február 07.
Kollégánk ezentúl havonta osztja meg veletek olvasmányélményeit. Íme a februári napló.

Talán az egyetlen kortárs alkotó, aki megtalálta az utat a gyerekekhez –  Lackfi János költő. » 

Magázott, és mintha zavarban lett volna. Talán sokan voltak körülötte, és hallgatták, hogy mit beszél a telefonban, nem tudom. De finoman vibrált a hangja, mint ijedős lányoknak csók előtt. A Nők Lapja-családtól, a Pszichétől telefonált, és azt kérdezte, miben hiszek. Így, ennyi volt a kérdés, meztelenül. Mondjam meg: miben hiszek? Megállt bennem az ütő, pillanat, hebegtem, mint ijedős fiúk csók előtt, fölálltam és kimentem a szerkesztőség előterébe, hátha ott. Talán ha nem hallja senki, merek őszinte lenni, és el merem mondani, miben hiszek.

De nem, ott sem ment. Mert én magam ott is ott voltam, és magam előtt sem mertem őszinte lenni. Hazudni meg fárasztó, annyit hazudok magamnak egyébként is, akkor miért fussak újabb kört, ámításokból és szőnyegalásöprésekből áll az életem, akkor miért nem merek és tudok egy ilyen nyílt és bátor (egyszerűségében is kétségbeejtő) kérdésre egyenesen felelni. Fogalmam sem volt, hogy miben – azért.

Fotó: Trunkó Bálint

Nem mondom el, hogy mit válaszoltam végül, csak annyit, hogy csaltam. Időt kértem. Hogy majd írásban. Úgy jobban megy. Majd a mondatok segítenek, kitalálják helyettem, amit magamtól nem tudok.
És lám: ennyire erősen hittem a mondatokban, és mégsem ezt válaszoltam. Mert annyit azért elárulhatok, hogy nem azt írtam meg a rokon lapba, hogy hiszek a leírt szavak erejében. Pedig lehetne bennük hinni. Ahogy a kimondott szavakéban is.

Ilyen az első könyv, amivel mostanában dolgom volt, és amiről szívesen mesélek nektek. Két író beszélget benne, és olyan erővel hisznek a kimondott és leírt szó erejében, a barátság és az őszinteség varázsában, hogy az néha már megmosolyogtató. Bartis Attila népszerű szerző, a Nyugalom című könyve 2001 óta színpadon és filmen is hódított, nyugaton is imádják. Magas férfi, kemény tekintetű, kalapban jár, és ha kérdezed, másodpercekig nem felel, megmér, csak utána válaszol. Kemény István, a kollégája, az egyik legjobb élő magyar költő, nemzedékek példaképe, nemrégiben regényíróként is újra bizonyított (előzetes a március naplómból, ott majd többet is írok a „Kedves Ismeretlen!” című munkáról…), hallgatag, csöndes ember, ha beszél, begörnyed a háta, egyébként meg rohan, mindig rohan, lebeg a kardigánja, ahogy megy.

Ezeket mind hozzáképzeltem a beszélgetéshez, amit az Amiről lehet című kötetben olvastam. Két felnőtt férfi beszél hazáról, Erdélyről, az erdélyi néplélekről, az alkotásról, a családról, múltról, a városról. Feldobó és izgalmas beszélgetés, néhol már banálisan őszinte, ami csak jó, nem baj, ha az. A vágyaikról beszélnek keveset, mert ha már ennyire mélyre mennek, tessék onnan is fölhozni valamit, de nem, ehhez mindketten szemérmesek. Talán Bartis, ő nem annyira. Kemény gyöngébben kérdez, de remekül kontráz, Bartis szigorúbb, de legalább magával is az.

Megrendelheted a Polc.hu
oldalról. Katt a képre!

A második munka, amit mostanában hozzám sodort a sors, egy régi könyv, de kiadták megint, Csirkejáték, ez a címe, egy bizonyos Rubin Szilárd írta. Nem álnév, tényleg élt, nemrégiben halt meg, többek között Pilinszky, Esterházy és Szentkuthy írt nagyon szépeket a hatvanháromban megjelent könyvről – joggal. De a finom, remekműgyanús munka mégsem jutott el az olvasókhoz. Érthetetlen, hogy miért, amikor ennyire izgalmas. Az javaslom, lassan kezdjétek el, ízlelgessétek, mint valami nagyon erős bort, hagyjátok levegőzni. Olyan ízes, kimódolt, okos, választékos, polgárian érzékeny szöveg, hogy másképp nem megy.

Lassan indul el, fiatalok utazgatnak, szerelmesek szeretkeznek, verseket írnak, Szekszárd és Budapest között ingáznak, és az átalakuló világban (a létező szocializmus) próbálnak emberek maradni. Gavallér könyv, romantikus, mint Petőfi egyetlen regénye, és lebegős, mint egy kései Krúdy, de a közepétől beindul, ne ijedjetek meg, cselekmény is van, csak nem árulom el, mi. Nagyon találó cím a Csirkejáték. Afféle haláltáncot jelent, Amerikában játszották a fiatalok, de nem, ezt sem mondom el… Hiszen érdemes elolvasni!

Az e havi utolsóm, melyről jó szívvel és szívesen írok, Kedves Naplóm,

Megrendelheted a Polc.hu
oldalról. Katt a képre!

Győrffy Ákos könyve, versek: Havazás Amiens-ben. Annyira jól indul a kötet, hogy néha meglassult a szívverésem, pedig Győrffy nem virágzik, egyszerű, érzékeny prózaverseket ír, nincs metrum, rímbokor, nem hajlunk át rímtöréssel a másik sorba, ő csak alázatosan figyel és mesél. Ahol személyes, ott a legjobb.

A könyv második felében nekem már sok a szereplíra, magányos varázslók és varázsló magányosok elképzelt éneke, valahogy mindig kert, erdősáv, völgy és hegy, fogadó és megvadult lovak vannak az ilyen versekben, én meg olyan ritkán élek kertben, erdősávban, és a lovaim is viszonylag ritkán vadulnak meg, szóval inkább az eleje, ahol éget, ahol ott lehetek én is, ahol van tétje az egésznek, és nem csak a nyelv élvezi önmagát. Node. Azért ott is. Szép ott is. 

Ezzel búcsúzom tőletek e hónapra. Higgyetek a nyelv, a leírt szó erejében. És hogy a szépség ragályos, nem csak a vírus fertőz!    

Exit mobile version