Persze ha választani lehetett volna, én a műfajból tényleg a nagyasszonyt, magát Bangó Margitot kérem, aki azért egy másik nagyságrend. Nála a roma kultúrának van egy komolyabb mélysége, nem áll meg az Aranyesőnél – és, ahogy azt már több celebes főzőműsorban megmutatta, a gasztrokultúrában is verhetetlen. Igazi kapitánya ő a konyhának, a keze alá dolgozó nagycsaláddal.
De Margó is rendben van, még akkor is, ha azért jóval „vetítősebb”, bulvárosabb, amit csinál. Az Ízvilág című műsor igazán jó pillanatai az őszinteségből születnek – amikor tényleg odarakják a teljes kisebbségi önkormányzatot jóllakató mennyiségű kaját, és amikor viccesen önkritikus a banda (gondolok itt főleg Bódi „Nagyecsedi Fekete Napszemüvegek Gusztira, mint állandó show-elemre).
Ez a lényeg: amikor Bódi asszony főz. Nem variál, megy szépen a roma szabásmintán végig, borzalmas mennyiségeket összelapátolva (ami így helyes: jó gulyást te a büdös életben nem csinálsz harminc dekácska húsból), Norbit, Rékát és az összes éhezőművészt nagy ívben lesajnálva, zsírral, hússal, cukorral, rendes tésztával. Illetve rögtön korrigálva is az állítást: Margónak azért a szája többet jár, mint a keze, a szótlanabb (és ha mégis beszélne, hihetetlen tájszólása miatt alig érthető) segítője, Ági az, aki a munka oroszlánrészét végzi. Van is mit: amikor több négyzetméternyi kalácsot kell kisebb kádnyi teknőben („Hozom mán a tekenőt, Aáági”) összegyúrni, akkor jól jön, hogy a sógorasszony olyan masszív, hogy például simán lenyomná az ELTE bölcsészkarának férfi hallgatóit szkanderben – egyszerre. Nagy, erős és tapasztalt háziasszony, aki nem sokat beszél, de legutóbb is olyan kalácstésztát gyúrt, hogy az hét nyelven beszélt.
Ez a leosztás: Margó a kisebb melókat meg a szöveges részeket hozza, a sógorasszony meg a végrehajtásért felel. Vannak még különböző mellékszereplők, jellemzően családtagok, hol a kis Ágica jön be egy részfolyamatot elvégezni, hallucinogén zöld színű műkörömmel is ügyesen kutyulva a cuccot, hol maga Guszti rakja meg a kemencét, hogy autentikus kalácsot süthessenek az asszonyok.
Nem állom meg, bocsánat, muszáj megjegyezni: kétségkívül a műsor legviccesebb része, hogy ezek a roma asszonyok teljes harci díszben állnak neki a mázsányi kaját elkészíteni. A csúcs a karácsonyi adás volt, amikor még a szokottnál is több aranygyűrű, karkötő és karlánc, meg egyéb formázott nemesfémek sorakoztak rajtuk – ilyen ékszerezettséggel tésztát dagasztani valami egészen mókás látvány. Komolyan azt vártam, hogy a folyamat végén még sütnek egy bundázott karperecet vagy karikagyűrű-fánkot is.
Ami azonban kétségtelen előnye, erénye a műsornak, az a főzés kérlelhetetlen őszintesége: itt tényleg ehető, ránézésre is finom, valódi ételek készülnek. Olyan, amit le lehet rakni az éhes emberek elé, amihez nem kell műmosolyt az arcra erőltetni, miközben valami nyers, odakozmált, alulfűszerezett vacakon nyammogsz az operatőr kedvéért. Eddig is tudtuk, hogy roma ételek könnyen utat találnak a magyar gyomorhoz, de a legutóbbi cigánygulyás még erre is rá tudott kontrázni – bográcsban, sok embernek csak így, csak ennyit szabad főzni.
Megkerülhetetlen ugyanakkor egy ilyen, a magyarországi cigányságot egyértelműen fókuszba állító műsornál az a tény, hogy jelenleg a társadalom sokkal kevésbé elfogadó, sokkal kevésbé toleráns a kisebbségeivel, mint az kívánatos lenne. Ezért aztán dupla felelőssége van annak, aki ebben a klímában ilyen témájú műsort készít. Bódiék esetében nagyon okos szerkesztő, nagyon mértéktartó rendező hozza a döntéseket: sikerül mindig határon belül maradni, még pont őszinte módon megmutatni a szép és fontos dolgokat.
Olyanokra gondolok, mint a család szeretete, a közösség érdekének szolgálata, az együttlét öröme és fontossága, a hasznos tradíciók ápolása. Még akkor is így van ez, ha meglehetősen fals, ahogy a műsor végén Margó a kislányának „spontán” elmeséli, hogy hogyan készült a recept – dramaturgiailag teljesen rendben van, de fölösleges öngól színészi alakítást várni nem erre szerződött emberektől. Elképzelem, mennyire unja már szegény kislány, amikor ötödször kell spontán érdeklődést mutatnia a napi étel receptje iránt, mert Margó már megint kihagyta a hozzávalók felsorolásából a csípős paprikát.
Végül meg ott van a Guszti, aki maga a kiaknázatlan potenciál. Az abszurdig vitt, épp ezért komolyan nem vehető, állandóan napszemüveges Keresztapa-figura, aki (ellentétben Győzikével) úgy tud a bulvárban mozogni, hogy azzal nem árulja el az övéit – ettől még tízből kilenc szereplése más műsorokban meglehetősen ellenszenvesre szokott sikerülni, nyilván a dac, a kisebbségi lét frusztrációja nyomja. Frei afrikai kalandozása során szívből utáltam, és ezzel nem voltam egyedül. De ott, akkor, a családi körben a fickónak hirtelen humora lesz, önmagát is képes kinevetni, és téged is szórakoztat. Ezt kéne, drága testvéreim, ezt kéne mutogatni, ez lenne az igazi rajság!
| Bódi Margó Ízvilága a TV Paprika műsorán szombaton 15:40-kor (bő ismétlésekkel) |
Van persze sokkal jobb főzőműsor a tévében, mint a Margóé. Vannak érdekesebb, őszintébb produkciók is ennél – a látványvilág, a grafika például sokszor a Győzike-show kidobott, fapados verziójának tűnik. Ugyanakkor épp az említett Gáspár család sok évig mutogatott végtelenül káros, a romákat dehonesztáló bohóckodása, az agresszív minták tömegét bemutató ál-valóságshow-ja után végre itt egy műsor, ami arról szól, hogy miért érdekelhet engem, miért tetszhet nekem egy magyar cigány család. És ha egy cigány nagymamának lehet főzőműsora, akkor majd idővel rajtam kívül más is fel fogja tenni a kérdést, hogy például miért ne lehetne egy cigány fiatalember hírolvasó az esti híradóban?
Úgyhogy hajrá, Bódiék… csak az Aranyesőt, azt ne játszanátok be minden csipet só, minden fakanálkavarás alá, mert rohadtul unom.