Zsaruvér: az újraértelmezett Magnum-bajusz diadala

Zoli | 2011. Március 08.
Női ismerőseim a Facebookon minden péntek este elragadtatott bejegyzések tömegét írják egy krimisorozatról – amit (és innentől érdekes a dolog) én is imádok. A Zsaruvér az utóbbi évek legnagyobb húzása.

Tévedtem, a Való Világ sikeres » 

A legtöbb szériánál valami mindig hiányzik. Hol a szereplőválogatás csapnivaló, hol az idegesítő magánélet megy a történet rovására, hol az „ügyek” vacakok, hol meg a klisék fogságában szenved az egész. A Zsaruvérnél minden összejött. Az alapötlettől kezdve az egyes ügyeken át a szereplőkig, a jellemábrázolás és -fejlődés, a másod- és harmadrétegek mind-mind mesterremekek.

Ez egy sokadgenerációs zsarucsalád, Reaganék története. New York rendőrkapitánya Frank Reagan, a családfő – és utóbbi titulust írhatnám csupa nagybetűvel is, ugyanis a Magnum-bajusz alól szinte teljesen eltűnt a hamiskás mosoly. Tom Selleck hihetetlen érzékkel hozza a tapasztalt, egyenes gerincű, visszafogottságában is karizmatikus vezetőt. Úgy ül a családi ebédeknél az asztalfőn, úgy ad parancsokat a nyomozások során, úgy áll ki a díszegyenruhában sajtótájékoztatót tartani, hogy önkéntelenül is kihúzod magad, és lopva ellenőrzöd, levágtad-e rendesen a körmödet. Ő az aktuális origó, a legmagasabb szintű döntéshozó, legyen szó a családról vagy a közrendről; mégsem despota. Okosan, mindig a megfelelő eszközökkel terelgeti a rábízottakat – van, ahol elég a szelíd tanács, máshol meg erőre van szükség.

Kiket bíztak rá?
Először is egy teljes város békéjét és biztonságát. Ő a lakosság körében legnépszerűbb közéleti szereplő, és ezt meg is szolgálja, felelősséggel, hihetetlen sok munkával és önfeláldozással.
De nem ő az egyetlen Reagan a rend védelmében, a fiai is rendőrök lettek – Danny a legidősebb, a legtapasztaltabb, ugyanakkor a legbalhésabb is. Egy kiváló vénájú nyomozó, aki meglehetősen türelmetlen, erőszakos, és „rugalmasan” kezeli az eljárási szabályokat – Donnie Wahlberg lubickol a szerepben. Egy vívódó, apjához hasonlóan nehéz terhet cipelő, komorságba hajló fiatal férfi, aki már túl sok szörnyűséget látott ahhoz, hogy vakon bízzon az életben. Állandóan a penge élén táncol, de a végeredmény őt igazolja, elkapja a gyilkost, megoldja az ügyet.

A másik fiú, Jamie pont az ellentéte: a finomabb, érzékenyebb srác jogi pályára készült, és a nagynevű jogi egyetem elvégzése után egy hirtelen váltással bújt rendőregyenruhába: legalul kezdve, járőrnek állt. Amíg az idősebb testvér általában azon kesereg, hogy „kár, hogy a régi jó dolgokból nem maradt semmi” (és itt általában olyanokra gondol, mint a gyanúsítottból rendőri erőszakkal kipréselt vallomás), addig a liberális, jogvédő attitűdöket vivő öcsi az eljárási szabályok maximális betartása, az emberi jogok tisztelete mellett áll ki. Roppant izgalmas csatáik vannak: hol az derül ki, hogy a „régi megoldások” tévútra visznek, és az előítéletek elhomályosítják az igazságot – például nem az arab férj, hanem annak nagyon is „árja”, szőke felesége a robbantásra készülő terrorista; hol meg az, hogy egy gyilkos állat jogait védelmezve csak még több halált okozunk.

A legtöbb dinamikát pont ezek a személyközi és csoportos meccsek viszik a történetbe – de erről majd később. Van ugyanis egy lánytestvér is, Erin, aki ügyészként dolgozik, és nagyon kemény csaj: ha feltűnik a miniszoknya és a határozottan leszúrt tűsarok, valaki biztosan börtönbe megy. Vegyük észre: már a sokadik karaktert említem, aki a maga módján szintén főszereplő, szintén kiválóan kimunkált figura, és még nincs vége.

A személyes kedvencem ugyanis a nagypapa, a legidősebb, már visszavonult Reagan, Henry. Nagy idők nagy tanúja az öreg, aki még az ötvenes években kezdte a rendőrködést, egy egészen más Amerikában. Jellemző momentum, amikor a tőle kapott, ma már szabályellenes, ámde hasznos „pofozót”, azaz a gyanúsítottak megtörésére szolgáló, bőr bikacsököt Danny továbbadná Jamie-nek, de az elhárítja. Nagypapa még gyakorta használta, a legfiatalabb unoka már kézbe se venné – de mielőtt elhinnénk, hogy a dolog ennyire fekete-fehér, a következő jelenetben Danny pont ezzel teríti le a bűnözőt. Talán mégis szükség van rá.

Mindennek központja pedig a Reagan családi asztal. Az asztalfőn a családfő, vele szemben a hagyományt, a gyökereket képviselő nagypapa, körben a gyerekek és azok családja. Tucatnyi ember, akik összetartoznak – és bár sok vitájuk van, tanulságos csörtéket folytatnak rendről és emberi jogokról, módszerekről és kivételekről, mégis pontosan érezhető, hogy együtt hatalmas erejük van, a megkérdőjelezhetetlen összetartozás hatja át az egészet; asztali áldás, körbeadott ételek, közös ünnepek. Míg átlagos tévénéző férfiként általában a nyomozást és akciót keresem a krimisorozatokban, itt alig várom, hogy leüljenek beszélni, vita legyen. A nagypapa „tradicionális” megoldásai ma már alkalmazhatatlanok, de bölcsessége, tapasztalata vitathatatlan – parádés, amikor ez összecsap a fiatal járőr liberalizmusával, beszáll a normákat kerülgető báty, a törvényeket szigorúan értelmező ügyésznő, hogy végül a családfő jelölje ki az arany középutat. Ez viszi előre az egészet: a „ne gondolkodj klisékben” üzenete. Jamie járőrtársa is elsőre egy tohonya fánkzabálónak tűnik – de mindig felvillantja a tapasztalat erejét, amikor a parkban sétálók közül ránézésre azonosít álruhás rendőrt és rosszban sántikáló bűnözőt, vagy amikor a szívatásnak tűnő akciót erőltetve (igenis motozzák meg a csirkejelmezes reklámembert) tényleg illegális cuccokat találnak.

Zsaruvér: péntek, 22:25, tv2

Hosszabb távon is van benne szufla. Frank komorsága nem csak a munkájából ered: egy elvesztett feleség mellett a harmadik, szintén rendőr fia bevetés során bekövetkezett halála miatt látni felhőket a homlokán – és utóbbi haláleset körülményei egyáltalán nem tiszták; a színfalak mögött a legfiatalabb testvér próbálja kideríteni, hogy mi történt valójában.
A Zsaruvérről csak jókat tudok írni. Kiváló krimisorozat, tökéletes egyensúlyban a nyomozás és a magánélet (egymásba folynak, nem döccen a dramaturgia a váltásokkal), érdekes jellemek, minőségi megvalósítás. Muszáj nézni!

Exit mobile version