Kutatáshoz – Mutasd a szemed! – Megmondom, ki vagy

Dubravecz Emese / Marmalade blog | 2011. Március 16.
Amikor beszélgetsz valakivel, a szemébe nézel, és figyelsz rá, érezteted vele, hogy érdekel az, amit mond. Vagy ülsz a buszon, és tekinteted összeakad egy fiatalemberével, a pupillák kitágulnak, az üzenet elmegy, elkezdődik a flört, a szemek játéka.

Szemünk sok mindent elárul rólunk: ahogy nézünk, ahogy pislogunk, amilyen a formája. Ez az egyik legerőteljesebb testbeszédünk, szavak nélkül.

A sokoldalú tekintet

Tekintetünkkel tudunk ölni, felnyársalni és szemmel verni, de kifejezhetünk bűnbánást, gyanakvást, nézhetünk huncutul, vagy egészen mélyen a zsigerekbe hatolva, bizsergető, vágykeltő érzést varázsolva elő a másikból. Pislogásunkkal is útmutatást adhatunk mások számára magunkról. A pislogás módjából következtetni lehet lelkiállapotunkra, hangulatunkra: aki szorong vagy zavarban van, az sűrűn pislog, vagy nem ért valamit. Aki viszont nagyon koncentrál, az képes hosszú másodpercekig mereven nézni, pislogás nélkül.

Az ázsiai kultúrkörben elsősorban a szem formáját vizsgálják, ebből, illetve egymáshoz képesti elhelyezkedésük alapján vonnak le következtetéseket magáról az emberről.

 

Néhány sarkalatos megállapítás:

Kicsi szem: A kis szemet Keleten az irigység és az önfejűség jelének tartják. Az ilyen szemű emberről azt tartják, hogy precíz, céltudatos, és óriási önbizalma van. Intelligens, emiatt nagy karriert futhat be. Szerelméért sok mindenre képes, de féltékenységével tönkreteheti kapcsolatait.

Nagy szem: Akinek nagy, kerek a szeme, azt általában szexisnek, erotikusnak és feltűnő jelenségnek tartják. Őszinte és intelligens ember, aki általában szeret a társaság középpontjában lenni. Párkapcsolatában érzelemdús, ugyanakkor szereti, ha minden a kívánsága szerint történik.

Ferde vágású szem: Tulajdonosa erősen érzelmi beállítottságú ember, aki kedveli a változatosságot, a kihívásokat, de hajlamos a hirtelen haragra. Megoldóképessége gyors, és könnyen alkalmazkodik. Párkapcsolatában befolyásolható és gyakran bizonytalan.

Lefelé hajló szem: Akinek ilyen a szeme, az hajlamos a búskomorságra, ugyanakkor megértő és gyengéd. Ő az, aki mindenkit meghallgat, akinek mindent el lehet mesélni, mert tud titkot tartani, és igyekszik segíteni. Párkapcsolatában alkalmazkodó, gyengéd és odaadó társ.

Egymáshoz közel ülő szemek: Ha ilyen emberrel találkozunk, jobb, ha egy kicsit gyanakodva közelítünk hozzá, tulajdonosa ugyanis megnyerő modorú, de számító személy lehet. Észjárása gyors, és könnyen a maga hasznára fordítja a helyzetet. Jó az alkalmazkodóképessége, de olykor túlságosan is kíváncsi természetű.

Egymástól távol ülő szemek: Tulajdonosa jobb, ha óvatos másokkal. Rendkívül hiszékeny, emiatt sok csalódás érheti. Nyílt, őszinte és bátor személy. Párkapcsolatában boldogság vár rá.

Mélyen ülő szemek: Romantikus ember, akinek azért hosszabb távon sikerül megőriznie a realitásérzékét, de az érvényesülés gondolata csak felnőtt fejjel kezdi foglalkoztatni. Fiatalabb korában több szerelmi kalandba is belebonyolódik, később lenyugszik, és tartós kapcsolatra törekszik.

Kidülledt szem: Belső érvényesülési kényszer hajtja, aminek beteljesülését éles elméje is segíti. Olykor azonban önzőnek és megbízhatatlannak tűnik.

Íriszdiagnosztika

A fekete pupilla körüli változó színű gyűrűn a test valamennyi része letükröződik. Ezeknek az elváltozásaiból az íriszdiagnosztika következtetni tud néhány betegség jelenlétére a szervezetünkben. Gyakori és fontos jelek a szivárványhártyán látható bemélyedések, elmosódások, amelyek valamilyen gyulladásos folyamat során jelentkeznek.

A pupilla változó méretéből, alakjából következtetni lehet a szellemi és fizikai teljesítőképességünkre is: a tág pupilla magas szellemi aktivitást jelez, a szűkebb viszont enervált működésre utal.

A pupilla normális esetben az írisz közepén helyezkedik el, szabályos kör alakban. Deformációja és annak gyakorisága alapján utalhat asztmára, érszűkületre, emésztőrendszeri problémákra. Az írisz szín- és formabeli elváltozásai belső szervi gyulladásra utalhatnak, vagy a szervezet elsavasodását is jelezhetik.

Ennyi mindent árul el tekintetünk, hát így nézzünk valakinek mélyen a szemébe!

 

Árulkodó szemszínek

A leggyakoribb szín a barna, különösen az ázsiai és a dél-amerikai lakosság körében. Tudósok kimutatták, hogy eredetileg a néhány ezer évvel ezelőtt élt őseink mindegyikének barna szemszíne volt, a különböző színárnyalatok genetikai mutáció során jöttek létre.

A színek kialakulásáért egy melanin nevű fehérje felel, éppen úgy, mint a hajunk és bőrünk színéért is. Akinek sok színezőanyag található az íriszében, annak barna szeme lesz, ha pedig nagyon kevés a színezőanyag, akkor a szeme kék, szürke vagy zöldes árnyalatot kap.

A legritkább szemszín tulajdonosai azok, akiknek tiszta zöld színű a szemük, ők mindössze csak 2%-ban vannak közöttünk. Ennél azonban sokkal többen mondják vagy gondolják magukat zöld szeműnek, nekik más színnel keveredhet, emiatt kap enyhe zöldes árnyalatot a szemszínük. A zöld szeműek megjelenésüket szexisnek tartják, és kreatívan gondolkodnak.

A kék szem az európai emberekre a legjellemzőbb, különböző árnyalatokban lelhető fel a fakókéktől egészen a sötétkékig. Alapjában véve félénk természetűek.

A barna szem is rengeteg árnyalatban létezik. Azt mondják róluk, hogy intelligensek, de nem elég kreatívak, ugyanakkor eltökéltek, határozottak és erőteljesek.

Megállapították, hogy bizonyos betegségre való hajlam összefügghet a szemünk színével.

A szürke hályog, az ekcémára, asztmára való hajlam gyakoribb lehet világos vagy kékes szeműeknél. A barna szeműek pedig vigyázzanak a magas vérnyomásukkal

Exit mobile version