| Sting-szimfónia Sting karizmával |
A vasárnapi Seal-koncertre nagyjából háromnegyed részben telt meg a Budapesti Sportaréna. Hogy milyen emberekkel, ezúttal figyelemre méltó. Miután Janicsák Veca – aki egyébként tényleg szépen énekel viszonylag langyos dalokat – levonult a színpadról, lementünk a küzdőtérre. Három hidrogénezett hajú nő hangosan kárált, amikor elmentünk mellettük, hogy álljunk mögéjük (?!), majd egy övtáskás pasas megkérdezte, hogy miért kell olyan közel állnom hozzá. Mindegy, átmentünk a másik oldalra és besoroltunk egy középkorú nő és az édesanyja közé; a nőnél volt egy kempingszék. Azon ült.
Indiszponált voltam még, amikor a zenekar a színpadra lépett, és az első két szám alatt nem is igazán találtam a helyem, amikor is: RECCS. Seal olyan erővel rúgott a magasba, hogy elrepedt a farmerja az ülepénél. Rohant is ki a deszkákról egyből. Parádés volt. Nem is tudom, hogy ez mitől jó mozzanat egy koncert alatt, mert egyrészt nem tekinthettük meg Seal heréit, másrészt míg új gatyát keresett, az agyhalottnak tűnő zenekar impróját kellett hallgatni. De mégiscsak emlékezetes élmény volt.
| MTI Fotó: Kollányi Péter |
Miután az énekes visszatért, folytatta a koncertet új lemezének, a Commitment VI.-nak a dalaival. A közönség unott volt, a zenekar unott volt, Seal pedig kidolgozta a lelkét: ugrált, táncolt, rohangászott, hagyta, hogy lefogdossák az első sorokból és rendületlenül vigyorgott. (Hatalmas méretű ember. Nem kövér, de ilyen jól még soha senkit nem láttam a tizedik sorból. Utánanéztem: 193 centi.)
Az „It’s a man’s man’s man’s world”-nél lettem először libabőrös. Nem szeretem különösen Seal középtempós dalait, de ezt a számot talán jobban énekelte még a szerzőjénél is. Valószínűleg azért, mert nagyságrendekkel szebb hangja van, mint James Brownnak és nagyon sok nyers tojássárgáját fogyaszthat. (Ajánlott megnézni a klipet, már közel két és fél millióan tettek így.)
Hallhattuk a „Knock on wood” című dalt is, ami a világ legtöbbször feldolgozott számai közé tartozik, egyébként nem értem, hogy miért, de okos ötlet volt összedolgozni a dalt a „Get it together”-rel: így már jó volt. Ekkor jelent meg az első izzadságfolt az énekes szürke pólóján, melynek felirata úgy szólt, hogy „spórolj az árammal”. (Rendben.) Ideje volt. A „Kiss From A Rose” volt körülbelül a harmadik szám, amit mindenki ismert, ennek megfelelően a hangulat is kezdett oldódni. Végre megmozdult a közönség; tapsolt, billegett, csámpázott. Egyszerre volt groteszk és megható. Janicsák Veca is ott ugrabugrált mellettünk, az apukájával (előbbinek nagyon szép haja van).
| MTI Fotó: Kollányi Péter |
A Crazy után levonultak a színpadról, de amikor visszajöttek, eljátszották az „Amazing”-et, ami tökéletes ráadás lehetett volna, igazi ragadós-édes cukorka a hallgatóságnak. De még maradtak, és a „Love’s divine” című sláger után a „Secret” alatt a színpad mögötti kivetítőn a dal videóját láthattuk. Ennek azért van jelentősége, mert a film arról szól, hogy Seal és neje (négy gyermekének anyja, a német szupermodell, Heidi Klum) hogyan szerelmeskednek.
A „Bring it on”, kifejezetten gyors, muszáj volt táncolni rá. Ha Seal ötvenévesen nem fáradt el közel két és fél óra alatt, akkor nekünk sem szabad. A dal és egyben a koncert végén Seal azt ordította folyamatosan, hogy „unconditional love” (feltétel nélküli szeretet). Osho keze immár elér a popig, Seal pedig akár próféta is lehetne, ha olyan zenekar lenne mögötte, mint Bono mögött. Sajnos nincs.