Nem lettünk szerelmesek Kate Nashbe

Kessel Kriszta | 2011. Augusztus 15.
Kate Nash nagyon helyes jelenség. Továbbá aranyos dalai vannak, jól áll neki a színpad, mégis az idei Sziget egyik legjellegtelenebb koncertjét adta. Pont az hiányzott az előadásból, amiért szeretni lehet a lemezeit.
Még több fotó képgalériánkban!
Még több fotó képgalériánkban!

Pár perccel az előadás  után már Lilly Allenként emlegettem a művésznőt. Ez nemcsak azt jelzi, hogy nem bírom az alkoholt, hanem azt is, hogy Kate abba a résbe férkőzött be, amit Lilly terhessége, elvonója és egyéb ügyei teremtettek a zeneiparban.

Az angoloknál mindig jól jön, ha van egy szemtelen csaj, akinek nem az a szexepilje, hogy csücsörít, riszál és vernyákol, mint egy tüzelő macska, hanem az, hogy „megmondja a frankót”.

Kate Nash nagy Lilly Allen-rajongóként indult a Myspace-en, ahol nagyon sokan indulnak, de csak a szerencsések jutnak odáig, hogy két lemezt is megjelentethessenek.

A két csaj között annyi a különbség, hogy míg az előbbit körbelengi valami az iskola utáni különórák látogatóinak stréberségéből, utóbbinak sokkal hétköznapibb, mondhatni popsztárosabb neurózisai vannak.

A koncert azokkal a dalokkal indult, melyeket a rádióban is hallhatunk, így a közönség legalább tudta, hogy ki van a színpadon. (Kate pontosan úgy néz ki, mint a lány szomszédból, miután egy hajtincsen kipróbálta,hogy hogyan állna neki a szőke haj.) Szombat délután, harminc fokban, a Sziget utolsó előtti napján ez értékelendő.

Az I just love you more és a Do-wah-doo után már elég sokan voltak és többnyire értetlenül bámultak, ami nem csoda, ugyanis ha nem értjük a szöveget, akkor gyakorlatilag felesleges hallgatni, mert több a hang, mint a dallam, ami egyfajta megkülönböztető jelzés akar lenni Kate Nash zenéjében.

Még több fotó képgalériánkban!

Ezzel nagyot markol, de keveset fog: az egész kicsit no-wave-es és punkos, de a zajoskodás, ordibálás, nyivákoló gitárok, a vég nélküli intrók és egyéb ilyen-olyan betétek pont azokat az aranyos kis kerek sztorikat nyírják ki, amiknek a gyártásában Kate Nash kitűnt, és melyekből látszik, hogy a szakterülete a szerelmi téren való bájos esetlenkedés.

Szóval nyilván tehetséges, de pont annyira tűnik annak, mint bármely ambiciózus esztétika- vagy filmszakos egyetemistalány, aki azzal fárasztja a fiúkat, akik le akarnak feküdni velük, hogy hallgassák meg a dalait.
Ezen felül Nash még csak nem is rocksztáralkat. Miközben szól a zene és takarózhat az ordibálásával, egy pillanatra akár elhihetnénk, hogy az, de a dalok között csak egy neurotikus lányt látunk, aki sokszor hamis, lepelszerű jelmezzel takarózik, és úgy köszöni meg a tapsot a Foundations után, mintha egy általános iskolai versmondó versenyen nyert volna második helyezést.

A Pumpkin Soup után feltűnt a kivetítőn egy srác, akinek az volt a mellkasára írva rúzzsal, hogy Marry Me. Az üzenet egyértelműen Kate-nek  szólt, aki  ezentúl az illetőt My future husbandnek szólította. Sajnos az egész esetlenül sült el, mert hiába paroláztak bátran, amíg a fiú lentről lengette magát és szerelmes mellkasát, amikor felengedték a színpadra, Kate csupán bájosan mosolygott, de távol tartatta magától a rajongót, aki büntetésből mostanra biztosan másba szerelmes.

 

Még több fotó képgalériánkban!

 

 

Exit mobile version