Fatérkép: digitalizálták Bécs fáit

nlc | 2011. Szeptember 19.
A Schönbrunni kastély, a Belvedere Palota vagy éppen a Hundertwasser-ház mellett ma már a Bécs közterületein álló fák is felkerültek a város online adatbázisába.

Bécs területének több mint a fele zöld, közterein közel százezer védett fát számlálnak, amit a város nagy becsben tart. A városlakók ugyanis tudják, hogy a közel kétezer éves város fái is hozzájárulnak ahhoz, hogy kellemes itt élni. Így nem csoda, hogy számtalan támogatója akadt annak a kezdeményezésnek, ami a fák digitális regisztrálását tűzte ki célul.

Ez a zöld városvezetés és a szociáldemokraták közös munkájával most megvalósult, így a város hivatalos portálján a múzeumok, iskolák, kórházak, gyógyszertárak, kutak és tömegközlekedési megállók mellett az egyes fákra is rá tudnak keresni az érdeklődők – számolt be a Greenfo környezetvédelmi hírcentrum.

A képen látható 1002-es számú fehér eperfa a Friedrich Schmidt téren áll, 1897-ben ültették, a törzs kerülete 283 cm, magassága és a korona átmérője is 17 m.

 

A fatérképen csak rá kell kattintani a kiszemelt fára, és máris megtudjuk annak minden lehetséges adatát: fajtáját, korát, címét,  magasságát, a törzs kerületét és a korona átmérőjét.

Exit mobile version