A most 34 éves Paul Kalkbrenner zeneelméletet végzett és már a kilencvenes évek eleje óta ismert figurája volt a berlini technoszcénának. Két évvel ezelőtt a német über-DJ a Berlin Calling című film főszerepével szerzett magának nemzetközi ismertséget.
Már a kezdés előtt csimbókokban lógnak a korlátokon az öklendező tinilányok, az egyik meg is kérdezi tőlem, én is akarok-e inni a gyanúsan zavaros folyadékot tartalmazó palackjukból. (Nem feltétlenül.) Ez nem egy posh-buli: sok az izompóló, a párducminta és kivágott cipő nejlonharisnyával-pufidzsekivel. Hiába adtak el rettenetesen sok jegyet, és van vagy ötezer ember, hiányzik az ilyen bulik fülledtsége, mert a helyszín pont egy kicsivel nagyobb, mint kéne lennie, és emellett végtelenül barátságtalan: nincsenek kellemes fények, bárpultok, csak keménykedő biztonsági őrök és csilliárdwattos izzók az előtérben.
Amikor Kalkbrenner megjelenik hatalmas pulpitusán, mint valami kopasz bíboros piros pólóban, azért mindenki összekapja magát és visítozik. Elkezdődik a buli. A turné neve Icke Wieder, azaz Én, megint, berliniesen. Ez az új lemez címe is, melyet most saját maga adott ki, miután otthagyta a legendás BPitch Controlt. Három kivetítő van a DJ mögött; nagylátószögű kamerával veszik, úgyhogy hatalmas a keze a kivetítőn, a karja meg olyan, mint egy afrikai éhezőnek, az arcából pedig már alig látunk valamit. Mondjuk Kalkbrenner nem is az a fajta, aki nagyon barátkozna a közönséggel, mint mondjuk az Uhrin Benedek-szindrómában szenvedő David Guetta: nem ugrál, nem tapsol, nem táncol, csak végzi a munkáját, közben néha vigyorog és vizet iszik.
| A galériáért kattints a képre! |
Bár elég sok, úgymond slágere van (szinte a teljes Berlin Calling filmzene), és ezeket ilyen-olyan formában játssza is, ennek csak annyi a jelentősége, hogy amikor elkezdődik egy új dal és a közönség kiszúrja, akkor megy a sípolás meg a vernyákolás, ami azért nem árt a hangulatnak. Ami viszont kevésbé jó, az a hangosítás. Olyan, mintha egy kétezer forintos hangfalon próbálnánk meg hangos zenét hallgatni, nem megy. Helyezkedünk mindenfelé, hogy jó legyen, de sehol sem szól igazán, úgyhogy feladom és inkább táncolok. Megy, ahogyan mindenki másnak is, pedig gyanús anyagokat nem látni sehol; Kalkbrenner irdatlanul jó zenész. Akinek fekszik a minimál, ennél jobb bulit nem igazán találhat Budapesten, mert bár sokan utaznak ebben a műfajban, a többségnek derogál, hogy idejöjjön.
A tavalyelőtti koncert után megkérdeztem Kalkbrennert, hogy mennyit keres egy ilyen bulival. Azt mondta, hogy nézzek be a szállodai fürdőszobájába, abból látni fogom: egy darab egyszerű fogkrémje volt.