11 vígjáték, amit nagyon várunk idén

TóCsa | 2012. Január 18.
Ha valamire nagyon nagy szükségünk van 2012-ben, akkor az a nevetés. A mozik igyekeznek kitenni magukért ezen a téren is. Reese Witherspoon két szuperkémet csábít, Sacha Baron Cohen Szaddám Huszein-imitátorként ökörködik, Tom Cruise pedig rocksztárként tündököl. 2012 legígéretesebb komédiái.

Utódok
Magyar premier: február 16.

A tavalyi filmes repertoárból hiányoznak az olyan igazi Oscar-favoritok, mint egy éve A király beszéde és a Fekete hattyú. Ha jósolni kell, mi azért az Utódokat a legjobbak közé várjuk, mivel Clooney alakít benne egy merészet (egy olyan fickót, aki egyedül marad a lányaival, miközben a felesége a kórházban haldoklik, és közben megtudja, hogy a nő megcsalta őt), ráadásul ez a sírva nevetős komédiázás színvonalasan művelve elég szokott lenni legalább egy forgatókönyvírói és egy színészi szobrocskára. Clooney-nak ugyan már van egy, de mi azért szurkolunk a másodikért.

Miért várjuk?
Mert George Clooney minél öregebb, annál jobb. Ráadásul azzal a rendezővel dolgozott együtt, akinek a Kerülőutak és a Schmidt története csodálatos sziporkáit köszönhetjük.

  


Kémes hármas

Magyar premier: február 23.

Hollywood minden évben kötelező jelleggel hoz egy romantikus akcióvígjátékot, ami a kémek lehetetlen szerelmi életét mutatja be testközelből, persze épp valamilyen bonyolult ügy megoldásának kellős közepén. A Bérgyilkosék és a Mr. és Mrs. Smith után szabadon a Kémes hármas is ugyanerre a sémára épül. Két CIA-ügynök eldicsekszik egymásnak az új barátnőjével, csak sajnos kiderül, hogy ugyanazzal a nővel járnak. Reese Witherspoon meg nem tud választani a két helyes pasi között. Óriási dilemma trükkös kémfegyverekkel és rivalizálással.

Miért várjuk?
Mert a filmhez összeszedték Hollywood legígéretesebb fiatal színészét, Tom Hardyt, aki a sok komoly szerep után itt azt is megmutathatja, hogy humora is van.

 

Mirror, mirror

Magyar premier: március 15.

Akik az utóbbi években új Julia Roberts-filmeket néztek, nehezen hihették el, hogy ez a színésznő volt a kilencvenes évek legnagyobb női csillaga. A fény és a lelkesedés már kissé megkopott, és a szerepválasztások is túlságosan óvatosak voltak, de most végre megcsillant valami. A Hófehérke című mesét élőszereplős fantasy-vígjátékként elbeszélő Mirror, mirror (reméljük Tükröm, tükröm lesz a magyar címe a Streisand-mozi ellenére is) igazi sztárja nem a hamvas bőrű leány (akit Lily Collins alakít,) hanem a gonosz mostoha, aki maga akar hozzámenni a herceghez, hogy a hozománnyal kimentse magát az anyagi gondokból. Roberts láthatóan sziporkázik, a film látványvilága pazar, és szerintünk még az se zavarhat be, hogy Charlize Theron és Kristen Stewart főszereplésével is bemutatnak idén egy másik Hófehérke-mozit…

Miért várjuk?

Mert már az előzetes is teli van jobbnál jobb poénokkal, ráadásul azt is láthatjuk, hogy Robertsnek „vénségére” már van érzéke az öniróniához. Zseniális, amikor a saját ráncain viccelődik.

 

Paranorman
Magyar premier: ősz

Stop motion technikát (amikor az alkotók lefényképezik a bábok minden apró mozdulatát, majd ezeket összerakva jön létre a mozgókép) filmezésnél használni 2012-ben olyan, mintha orsós magnóról hallgatnánk zenét. Nem túl korszerű. A technológiának azonban van egy diszkrét bája a számítógépes animációkhoz képest, ezért is örvendetes, hogy akadnak, akik még belevágnak. Néhány éve a Coraline és a titkos ajtó alkotói már bizonyították, hogy még mindig lehet így jó filmeket készíteni. Új mozijuk egy kisfiúról szól, aki képes beszélni a halottakkal, ami igencsak jól jön, amikor a kisvárosát egy átok miatt elárasztják a zombik.

Miért várjuk?
A zombifilmek divatja végre elért az animációs filmek terepére is. Reményeink szerint a film egyszerre lesz félelmetes, vicces és fantáziadús.

 

A diktátor
Magyar premier: május

Újabb őrület a Borat alkotójától. Sacha Baron Cohen ezúttal egy képzelt észak-afrikai ország, Wadiya hőn szeretett diktátorát alakítja, aki Amerikába utazik. Itt nemcsak a demokrácia általa érthetetlen gondolatával szembesül, hanem néhány gyémántért megfekteti Megan Foxot (aki szerinte kevésbé szőrös, mint Kim Kardashian), és persze számos furcsa kaland várja. A diktátor kevésbé lesz áldokumentumfilmes jellegű, mint a Borat vagy a Brüno volt, de a Szaddám Huszein-paródia semmiképp sem lesz kevésbé ütős.

Miért várjuk?
Mert már az is fergeteges volt, amikor Cohen Kim Jong-Il halálára egy gyászlevelet tett közzé karácsony előtt, amiben az észak-koreai elnököt egyszerűen K-Jó-nak nevezte, és részvétét nyilvánította ki Kim Jong-Il felesége és 813 (?!) gyermeke irányába.

Madagaszkár 3.
Magyar premier: június 14.

Az állatkerti társaság a kis afrikai kitérő után sem jut haza, hanem egyenesen Európában kötnek ki. Monte Carlóban nem nézik túl jó szemmel a zsiráf, az oroszlán, a víziló és a zebra ténykedését, ezért egy rakatnyi rendőrrel a nyomukban inkább csatlakoznak egy cirkuszi társulathoz a túlélés érdekében. Eddig nem tudtunk rájuk unni. Miért éppen most következne ez be?

Miért várjuk?
Mert ha netán rosszul is sikerül a film, garantálható, hogy legalább a pingvinek biztosak piszok jók lesznek benne.

 

Rock of Ages

Magyar premier: június

Igazi Broadway-sikert köszönthetünk a filmvásznon 2012-ben! A Rock of Ages már magával a korszakkal mosolyt csal az arcunkra, amiben játszódik. A nyolcvanas évek hajmetál szubkultúrája (Mötley Crue és társai) tárul fel a szemünk előtt musicales formában, és egy rockklub, ahol szerelmek és karrierek születnek, miközben a Catherine Zeta-Jones által játszott konzervatív aktivista veszettül igyekszik betiltatni a helyet. Alec Baldwin hajviseletén percekig lehet röhögni.

Miért várjuk?
Mert Tom Cruise olyankor a legjobb, ha egy kis mellékszerepben kell remekelnie (lásd Trópusi vihar és Magnólia), és itt a Stacee Jaxx nevezetű rocksztár bőrében egyenesen lehengerlőnek tűnik.

Gambit
Magyar premier: nyár

Már a Colin Firth – Cameron Diaz páros kellően izgalmasnak tűnik, pláne egy ilyen cselekménnyel. A Gambit egy szélhámos műkincskereskedőről szól, aki felbérel maga mellé egy csinos szőke lányt, hogy együttes erővel próbáljanak eladni egy gazdag gyűjtőnek egy hamis Monet-festményt. Átverések és félreértések vígjátéka, ahol minden adott a sikerhez. Talán Michael Hoffmannál (Császárok klubja) egy tehetségesebb rendező azért elkélt volna, de így is bízunk benne, hogy jó lesz.

Miért várjuk?
Mert nem mindennapi dolog, hogy a Coen testvérek (Nem vénnek való vidék) egy másik rendezőnek írjanak forgatókönyvet.

 

Lay the Favorite
Magyar premier: ősz

A kaszinók és fogadások fővárosa a szerencsevadászok kedvenc találkahelye. Valakik azonban nem bíznak a szerencséjükben, hanem inkább a maguk kezébe véve az irányítást úgy döntenek, hogy némi sportbukis csalással jól megszedik magukat. A csipet csapathoz csatlakozik egy harminc körüli nő is, aki még újonc a tolvajlások és csalások terepén, de efféle izgalmas dolgokból nem ildomos kimaradni. Stephen Frears a Svindlerekkel már megmutatta, hogy jól ismeri a csalók világát. Most egy kicsit viccesebbre veszi a figurát.

Miért várjuk?
Bruce Willis és Catherine Zeta-Jones kellően izgalmas párosnak tűnik, és Las Vegas egy olyan helyszín, amit láthattunk akárhányszor, egyszerűen nem lehet megunni.

 

Boszorkányvadászok
Magyar premier: tél

Tizenöt évvel a mézeskalács házban történt tragikus incidens után Jancsi és Juliska (ma már János és Júlia) még mindig nem képes feldolgozni az akkori történéseket, és a felgyülemlett dühüket boszorkányvadászként vezetik le az erdők gonosz vén banyáin. A Grimm-mese enyhén szabados folytatása a hatvanmillió dolláros büdzsé miatt biztosan látványos fantasy lesz, de ami ennél is biztatóbb, hogy az alkotók nem akarják véresen komolyan venni a dolgot, és inkább a humorfaktor növelésére törekednek.

Miért várjuk?
Mert Tommy Wirkola finn rendező a Náci zombik című filmjével már bizonyította, hogy van érzéke a fekete humorhoz, és az alapötlet is sokat ígér.


American Reunion

Magyar premier: tavasz

Egy osztálytalálkozó tökéletes indok arra, hogy összeboronáljanak egy olyan bandát, akik szalagavatóra készülődő tinédzserként vonultak be a köztudatba, és a többségükről még ma is a boldog diákévek jutnak az eszünkbe. Ugyan a széria már annyi folytatást kapott, hogy a fele is sok lenne, de most sikerült összeterelni az eredeti gárdát (kivéve a rendezőket), úgyhogy semmi akadálya nem lehet annak, hogy megnézzük, felnőttként milyenné váltak az egykori szexmániás kamaszok. Eláruljuk: a szex jelentősége továbbra sem csökkent.

Miért várjuk?
Sokan nőttünk fel Jason Biggs és társai pitedugós humorán, tehát az új rész leginkább a nosztalgiafaktorra épít, márpedig a gimis évekre sokan szoktunk szívesen visszaemlékezni. Ráadásul az előzetes szerint Jim papája végre összejön Stifler mamájával.

Exit mobile version