Galambos Dorina a Megasztár első szériájában, 2003-ban bukkant fel, majd gyorsan ki is esett a műsorból nem sokkal azután, hogy az egyáltalán elkezdődött. Azóta sem hagyta abba az éneklést, de neve sokáig inkább párja, Pély Barna és aktuális celebhírek kapcsán fordult elő a médiában, aztán már inkább úgy sem.
Köszöni, jól van, szándékosan tűnt el egy ideje a nyilvánosság elől, lediplomázott jazzelőadóként, és lánybandát alapított Mrs. Columbo néven, aminek eredménye mostantól CD formájában kézzel fogható.
Az előzetes interjúkban Dorina „igazi csajos, könnyed, vidám lemezt” ígért, ezért is üt váratlan erővel tarkón a track list és válik aggasztóból nyomasztóvá a kérdés, hogy mégis milyen könnyedség és vidámság fedezhető fel például a Black Hole Sun-ban (Soundgarden) vagy a Light My Fire-ben (The Doors).
Minden feldolgozási vagy átdolgozási kísérlet könnyen áraszt kissé megúszás-szagot, legalábbis akkor, ha ezzel kíván valaki debütálni. Bármilyen bátran is nyúl az előadó az eredeti darabhoz, mégis részben meglovagol egy korábbi sikert ahelyett, hogy teljesen újat kreálna. A Mrs. Columbo esetében vegyes a kép, mert szinte teljesen új dalok születtek az eredeti verziókból. Van olyan, amelyiknél örülünk ennek, és van, ahol kikérjük magunknak.
A lemez a The Way You Make Me Feel-lel nem indul rosszul. De különösebben jól sem. Meghagyja a kedvet a folytatáshoz, viszont nem szegez a kanapéra, nyugodtan elmehetünk közben mondjuk mosogatni. Az utána következő Lady egészen jó, volt értelme megcsinálni, sodor magával, mint valami hullám. Nyilván érezték Dorináék is, hogy jól sikerült darab, csináltak is hozzá klipet, ezt itt:
Az I Want To Break Free közepes és értelmetlen (klip frontján is megmaradt a mezős, pitypangot fújós vonal), ahogyan az I Wanna Dance With Somebody és a Drive My Car is mindegyre sikerült. Háttérzenének elmennek, de jellegtelenek és nem képesek megmozgatni.
Kifejezetten jó döntés volt viszont hozzányúlni a La Isla Bonitához, életszerű akár még többször egymás után is meghallgatni, a Kiss pedig dögös, meglepően jól hozza a szexi vonalat, ami Dorina hangjához passzol is. Ezek azok, amik megbocsáthatóvá tesznek hatalmas mellényúlásokat, melyekből szintén akad. A Light My Fire-től nyomokban sem hisszük el, hogy az énekes lángra akarna lobbanni, a Come Togethernél pedig hiába marad meg az ének feszesnek, ha a jazzelgetős szólóktól szétesik a hangulat. A legnagyobb tévedés a Black Hole Sun. A zene önmagában kellemes, de mintha az előadók nagyjából sem értenék a dalt, kezdve mindjárt annak szövegével. Mással nem magyarázható ez a negédes búgás:
Ami ebből a Soundgarden-remekműből lett:
A zene emészthető, néhol még élvezetes is, nem borul elszánt művészkedésbe, bár kissé modoros. Dorina hangjához illik a jazz, de a lelkesedés ellenére nem lett volna szabad elfelejteni, hogy vannak dalok, amikhez egyszerűen nem passzol a műfaj. És hiba erőltetni, főleg ha azok ikonikus slágerek.