Pestre jön a 80-es évek Kisvakondja

nlc | 2012. Március 23.
A kisvakondos kiállítás mellett megnyílt a vackoros rajzairól ismert Reich Károly kiállítása is. Nagy hétvégi programajánló.
Pestre jön a 80-es évek Kisvakondja

Reich Károly kiállítása

Ha azt mondom, Vackor, akkor a legtöbb felnőttnek Reich Károly gyerekrajzai ugranak be, amikből rajzfilm is készült Márkus László hangjával. Nem csoda, a grafikusművész azt tartotta szem előtt, hogy a rajzaival örömet szerezzen nézőinek. A héten nyílt angyalföldi kiállításon nemcsak a gyerekkorunkra nosztalgiázhatunk A lóvátett sárkánnyal, A fekete tündér lányával és a Minden napra egy mese sorozat öt darabjával, hanem a komolyabb munkáit is megnézhetjük, például az Énekek énekéhez készült illusztrációkat.

 

Hol? Budapest, Angyalföldi József Attila Művelődési Központ – Mácsai István Galéria
Mikor? Március 22. – április 2.
Mennyiért? Ingyenes
Ne menj, ha te már a Minimaxon nőttél fel.

Kisvakond-kiállítás

Reich Károly után nem mehetünk el szó nélkül emellett a kiállítás mellett sem, ahol az illusztrációk mellett új kisvakondos játékokat állítanak ki, és felvonultatják a 85-től gyártott retrovakondokat is. Az első rajzfilm az ismert mesefigurával pont 55 éve készült el, és rajzolója, a cseh Zdeněk Miler néhány hónapja hunyt el kilencvenévesen.

 

 

 

Hol? Budapest, Millenáris Fogadó
Mikor? Március 22. – április 2.
Mennyiért? Ingyenes (kivéve a belépős programok alatt)
Ne menj, ha neked Kisvakond-történelemből már nem lehet újat mutatni.

Szabad a pálya

A kisfiúknál biztos nyerő lesz a Közlekedési Múzeum új kiállítása, amin ki lehet próbálni a csőpostát és a telefonhírmondót. Emellett testközelből lehet megtekinteni, miket is találtak fel azok a híres magyar feltalálók a 19. század utolsó harmadában, ezt az időszakot mutatják be most többek között Csonka János és Bánki Donát porlasztójával, Puskás Tivadar telefonhírmondójával és a világ első villanyórájával. A leglátványosabb elemnek a lokomobilt ígérik, ami több tonnát nyom.

 

Hol? Budapest, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum
Mikor? Március 21. – december 31.
Mennyiért? 600–1200 forint
Ne menj, ha ilyen időben lóval sem lehetne bevontatni a múzeumba.


XXX. Magyar Sajtófotó Kiállítás

Még egy harmadik kiállítást is bele kell szorítani a programajánlóba, miután idén harmincéves a Magyar Sajtófotó-kiállítás, ahol a West Balkánban történt tragédia vagy Kate és Vilmos esküvője mellett az elmúlt harminc év fontos pillanatait megörökítő képeket is visszanézhetjük. Bemelegítésképp nézd meg a tavalyi fotókat!

 

 

 

 

Hol? Budapest, Magyar Nemzeti Múzeum
Mikor? Március 24. – május 6.
Mennyiért? 600–1200 forint
Ne menj, ha te inkább a jövőbe nézel.

Békéscsabai Tavaszi Fesztivál

Természetesen nemcsak a fővárosban zajlik az élet a hétvégén, Békéscsabán például csúcsra jár a tavaszi fesztivál. A drámaíróversenyen három remek író, három rendező és három színészcsapat versenyez a közönség kegyeiért, és alkot 48 óra alatt színdarabot egy véletlenszerűen kihúzott hírből. Szombaton este előbb egy Miles Davist és Jimmy Hendrixet idéző koncertet hallhat a közönség, majd egy fúvósokból és egy dobosból álló együttes tiszteleg Elvis és Michael Jackson előtt.

 


Hol?
Békéscsaba, Jókai Színház, Andrássy Úti Társaskör
Mikor? Március 14. – április 5.
Mennyiért? 0–2000 forint
Ne menj, ha nem kérsz drámát.

Exit mobile version