3+1 tojásvadász program húsvétra

D.Á./B.Sz. | 2012. Március 26.
Ha úgy döntenétek, hogy mégsem a négy fal között fogjátok tölteni az idei húsvétot, hanem a hosszú hétvégén kikapcsolódnátok egy kicsit, és nem mellesleg levadásznátok néhány tojást az uzsonnához, itt a remek alkalom. Megnéztük, hogy idén hol is rendeznek tojáskapkodó versenyt. De nem árt igyekezni, hisz a közel 60 forintos tojásárak mellett biztos, hogy sok induló lesz a versenyeken.
 

Kattints ide még több

szálláslehetőségért! »

A tojásvadászat egy olyan játékos program, melyen nagyok és kicsik egyaránt nevetve tölthetik az idejüket. És bár meg lehet rendezni egy zöld füves kertben, azért egy jóval nagyobb terepen, ahol nem nekünk kell elrejteni a tojásokat, mégis nagyobb a móka is.

Szeri húsvét

Ópusztaszeren idén húsvétkor is érdekes programokkal és játékokkal várják az odalátogatókat. Akiket érdekel, hogy elődeink hogyan ünnepelték a húsvétot, azok mindenképpen látogassanak el az Emlékparkba.
A versenyző kedvű gyerekek és a gyermeteg lelkű felnőttek pedig versenybe szállhatnak az aranytojás megtalálásáért. A megtaláló jutalma pedig nem más, mint egy élő húsvéti bárány lesz. Akik panelban laknak, gondolják meg a nevezést, igaz, a részvétel a lényeg.

Közeli akciós szállások Hódmezővásárhelyen, nézd meg! »

 

Nyuszi ül a fűben?

Az Őrségben is húsvétváró túrát szerveznek kicsiknek és nagyoknak egyaránt. A húsvét előtti szombat délután minden érdeklődőt szeretettel várnak egy közös kalandra országunk egyik gyönyörű nemzeti parkjában. A gyülekezés a könnyen megjegyezhető Szalafő–Pityerszeren lesz délután 2-kor. Mivel a túra egy 2 km-es távot ölel fel, nem árt, ha felkészülve érkezünk.

Szentgotthárdi wellnesshotelekért vagy olcsó panziókért kattints ide! »

Ovisoknak kisebb kör, nagyoknak meg nagyobb kör

Noszvajon második alkalommal rendeznek tojásvadászatot április 8-án. A délelőtt 10-től délután 4-ig tartó keresés mindenkinek jó kikapcsolódást jelent. Ráadásul a szervezők családok, baráti társaságok jelentkezését várják, hiszen a nagyobb csapatok együttes kutatása nemcsak összehozza az embereket, de több humorforrást is jelent.
Persze gondoltak az apró lábú kicsikre is. Egy babakocsival is kényelmesen bejárható útvonalat is megterveznek, ami a 6 éven aluli versenyzőknek is tojásokat, játékokat és sikert tartogat.
Nevezés egész nap a Kossuth úti iskolában.
Ha pedig másnap kedvünk támad egy kis falusi vendéglátásba kóstolni, akkor a Gazdaházban és több háznál is szívesen látják majd a betévedő éhes vendéget néhány kemencében sült hagyományos ínyencséggel.
Vidéki hangulatot szeretnél? A Tamás Bátyja Kunyhója akkor neked való. Ha pedig négycsillagos wellnessélményre vágysz, akkor az Oxigén Spa Hotel rád vár! Még több jó ajánlat a Szállás.hu-n »

 

Nyúlfarknyi kalandtúrák Budakeszin

Ha a csemetékkel közösen tervezünk egy kalandos húsvéti hétvégét, vagy éppen elengednénk a gyeplőt, hadd nyargaljanak szabadon az apróságok, akkor a Bagolyvár Vadaspark tökéletes helyszín lehet erre.
Minden korosztály számára kínálnak megfelelő kalandtúrákat, egybekötve egy kis kreatív húsvéti dekoráló foglalkozással, ahol közösen készíthetjük el a lakás legszebb húsvéti díszeit.

Húsvéti wellnesskényeztetést vagy párkapcsolat-mélyítő programot választanál? Nézd meg a közeli zsámbéki wellnesshotel különleges ajánlatait! »

De választhatod Budaörs családi programjait is! »

 

Böngéssz a remek szálláslehetőségek között! »

 

 
Exit mobile version