Abban, hogy nincs kocsim, az a jó, hogy munkába menet a buszon bedughatom a fülhallgatót az iPadbe, miközben az biztonságban lapul a táskámban, és hallgathatom a csodálatos dallamokat, amelyeket Christiantól kaptam. Mire beérek az irodába, röhejes vigyor ül az arcomon.
Jack felnéz, és csak most kapcsol.
– Jó reggelt, Ana! Egyszerűen… ragyogsz. – Idegesít a megjegyzése. Nagyon nem helyénvaló.
– Köszönöm. Jól aludtam. Jó reggelt, Jack!
Összeszaladnak a redők a homlokán.
– El tudnád ezeket olvasni, és jelentést készíteni róluk délig? – Négy kéziratot nyom a kezembe. Rémült arcomat látja, hozzáteszi:
– Csak az első fejezeteket.
– Persze. – Megkönnyebbülten mosolygok, ő pedig széles mosollyal válaszol.
Bekapcsolom a komputert, hogy munkához lássak, megiszom a lattémat, és eszem egy banánt. Érkezett egy e-mailem Christiantól.
Feladó: Christian Grey
Tárgy: Úgy segéljen!!!
Dátum: 2011. június 10. 08:05
Címzett: Anastasia SteeleRemélem, reggeliztél
Hiányoztál tegnap éjjel.Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings Inc.Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Régi könyvek!!!
Dátum: 2011. június 10. 08:33
Címzett: Christian GreyÉppen banánt eszem, miközben gépelek. Napok óta nem reggelizek, úgyhogy ez előrelépés. Imádom a British Library alkalmazást, elkezdtem újraolvasni a Robinson Crusoe-t… és persze szeretlek. Most pedig hagyjál dolgozni.
Anastasia Steele
Jack Hyde felelős szerkesztő személyi asszisztense, SIPFeladó: Christian Grey
Tárgy: Ez minden, amit ettél?
Dátum: 2011. június 10. 08:36
Címzett: Anastasia SteeleEnnél többre is képes vagy. Szükséged lesz az energiádra a könyörgéshez.
Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings Inc.Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Dögvész
Dátum: 2011. június 10. 08:39
Címzett: Christian GreyPróbálnék dolgozni a megélhetésemért, Mr. Grey – és ön fog könyörögni.
Anastasia Steele
Jack Hyde felelős szerkesztő személyi asszisztense, SIPFeladó: Christian Grey
Tárgy: Rajta!
Dátum: 2011. június 10. 08:36
Címzett: Anastasia SteeleNos, Miss Steele, szeretem a kihívásokat.
Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings Inc.
Ülök, és úgy vigyorgok a képernyőre, mint egy idióta. De el kell olvasnom ezeket a fejezeteket, és jelentést írni róluk. Az asztalomra teszem a kéziratokat, és nekilátok. Ebédidőben lemegyek a delibe egy pastramis szendvicsre, és a listámat hallgatom az iPadről. Először is van rajta egy Nitin Sawhney, valami Homelands című világzene – és jó. Mr. Greynek eklektikus a zenei ízlése. Visszafelé kalandozok, és egy klasszikus darabot hallgatok meg. Vaughn Williams: Fantázia egy Thomas Tallis-témára. Ó, Ötvennek van humora, és szeretem érte. El fog tűnni valaha is ez az ostoba vigyor a képemről?
Lassan cammog a délután. Egy könnyelmű pillanatomban úgy döntök, e-mailt küldök Christiannak.
Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Unatkozom
Dátum: 2011. június 10. 16:05
Címzett: Christian GreyCsak malmozok.
Hogy vagy?
Mit csinálsz?Anastasia Steele
Jack Hyde felelős szerkesztő személyi asszisztense, SIPFeladó: Christian Grey
Tárgy: Malmozás
Dátum: 2011. június 10. 16:15
Címzett: Anastasia SteeleNálam kéne dolgoznod, akkor nem lenne időd malmozni.
Biztos vagyok benne, hogy jobb hasznát is venném az ujjaidnak.
Igazából több lehetőség is az eszembe jut.
A szokásos unalom: cégek felvásárlása, összeolvadás.
Nagyon száraz.
A SIP-nél ellenőrzik az e-mailjeidet.Christian Grey
Elvont figyelmű elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings Inc.
Ó, a francba! Fogalmam sem volt erről. Honnan a fenéből tudja? Bosszúsan nézek a képernyőre, gyorsan ellenőrzöm az e-mailjeit, és törlöm is mindet. Jack pontban öt harminckor az íróasztalomnál áll. Itt nem kötelező az öltöny, és Jack farmert visel, fekete inggel. Nagyon laza.
– Egy ital, Ana? A túloldali bárban szoktunk bedobni valamit.
– Szoktunk? – kérdezem reménykedve. Valami okból, amibe nem akarok mélyebben belemenni, elönt a megkönnyebbülés. Szívesen. Hogy hívják a bárt?
– Ötvenes évek.
– Nem mondod komolyan.
Furán néz rám.
– De. Van valami jelentősége a számodra?
– Semmi. Bocs. Utánatok megyek.
– Mit iszol?
– Sört kérek.
– Remek.
Kimegyek a mosdóba, és e-mailezek Christiannak a Blackberryről.
Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Ide illesz
Dátum: 2011. június 10. 17:36
Címzett: Christian GreyEgy Ötvenes évek nevű bárba megyünk.
Igazi humorbánya ez a számomra.
Alig várom, hogy találkozzunk ott, Mr. Grey.A x
Feladó: Christian Grey
Tárgy: Kockázat
Dátum: 2011. június 10. 17:38
Címzett: Anastasia SteeleA bányászat nagyon veszélyes foglalkozás.
Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings Inc.Feladó: Anastasia Steele
Tárgy: Kockázat?
Dátum: 2011. június 10 17:40
Címzett: Christian GreyMiért is?
Feladó: Christian Grey
Tárgy: Csak
Dátum: 2011. június 10. 17:42
Címzett: Anastasia SteelePuszta megfigyelés, Miss Steele.
Nemsokára találkozunk.
Inkább előbb, mint utóbb, bébi.Christian Grey
Elnök-vezérigazgató, Grey Enterprises Holdings Inc.
Megnézem magam a tükörben. Micsoda különbség egyetlen nap alatt. Van némi pír az arcomon, a szemem csillog. A Christian Grey-hatás. Ezt teszi egy kis e-mail párbaj. A tükörbe vigyorgok, és lesimítom a halványkék blúzt – azt, amelyet Taylor vásárolt. A kedvenc farmerem van rajtam. Az irodában a nők többsége farmert vagy könnyű, libbenő szoknyát visel. Nekem is be kell ruháznom egy-két libbenő szoknyába. Talán ezen a hétvégén sort kerítek rá, és beváltom a csekket, amelyet Christian adott Wandáért, a bogaramért.
Amint kiérek az épületből, valaki a nevemen szólít.
– Miss Steele?
A hang irányába fordulok. Hamuszürke arcú, fiatal nő lép óvatosan felém. Olyan, akár egy kísértet – annyira sápadt és hátborzongatóan kifejezéstelen az arca.
– Miss Anastasia Steele? – ismétli, a vonásai mozdulatlanok maradnak akkor is, amikor beszél.
– Igen?
Megáll tőlem úgy egy méterre a járdán, és csak bámul, én pedig visszabámulok rá. Mozdulni sem tudok. Ki ez a nő? Mit akar?
– Segíthetek? – kérdezem. Egyáltalán, honnan tudja a nevem?
– Nem… csak meg akartam nézni. – Hátborzongatóan lágy a hangja. A haja, akárcsak az enyém, sötét, éles ellentétben áll fehér bőrével. A szeme barna, olyan a színe, akár a Bourbon whiskyé, de élettelen. Semmi életnek nincs nyoma benne. Szép arca sápadt, nyomot hagyott rajta a bánat.
– Sajnálom, de – mondom udvariasan, és próbálok nem tudomást venni arról a figyelmeztető bizsergésről a gerincemben. Közelebbről nézve a nő fura, kócos, ápolatlan. A ruhája két számmal nagyobb a kelleténél, még a drága trencskó kabát is.
Fölnevet. Különös, diszharmonikus hang, ami még idegesebbé tesz.
– Mi van magának, ami nekem nincs? – kérdezi szomorúan.
Aggodalmam félelembe csap át.
– Elnézést, ki maga?
– Één? Senki. – Felemeli a karját, hogy vállig érő hajába túrjon, és a kabátujja felcsúszik, és piszkos kötés tűnik elő a csuklóján.
Szentséges basszantyú!
– Jó napot, Miss Steele. – Megfordul, és ott hagy, én pedig földbe gyökerezett lábbal állok. Nézek utána, míg karcsú alakja el nem tűnik szemem elől a különböző irodaépületekből kiáramló dolgozók között.
Ez meg mi volt?
Zavartan vágok át az utcán a bárhoz, próbálom feldolgozni a történteket. A tudatalattim felüti ocsmány fejét, és azt sziszegi: Christianhoz van valami köze.
Az Ötvenes évek barlangszerű, személytelen hely, baseballrelikviákkal és poszterekkel a falon. Jack a pultnál van Elizabethtel, a másik szerkesztővel, Courtney-val, két sráccal a pénzügyről, és Claire-rel a recepcióról. Claire az elmaradhatatlan ezüstkarika fülbevalóját viseli.
– Szia, Ana! – nyom a kezembe Jack egy üveg Budot.
– Egészségetekre… köszönöm – mormogom. Megrázott ez a találkozó a Kísértetlánnyal.
– Egészségedre!! – Összeütjük üvegeinket. Jack folytatja a beszélgetést Elizabethtel. Claire aranyosan mosolyog rám.
– Na, hogy telt az első heted? – kérdezi.
– Kösz, jól. Mindenki olyan barátságos.
– Ma sokkal boldogabbnak látszol.
Elpirulok.
– Péntek van – motyogom gyorsan. – És mik a terveid a hétvégére?
Szabadalmaztatott figyelemelterelési technikám működik, és meg vagyok mentve. Claire-ről kiderül, hogy heten vannak testvérek, és egy nagy családi összeröffenésre utazik Tacomába. Teljesen belelkesül, és rádöbbenek, hogy azóta nem beszéltem korombeli nővel, hogy Kate elutazott Barbadosra.
Szórakozottan átfut a fejemen, mi lehet Kate-tel… és Elliottal. Ne felejtsem el megkérdezni Christiantól, hallott-e felőlük. Ja, és Ethan, Kate bátyja jövő kedden hazajön, és a mi lakásunkban száll meg. Nem hiszem, hogy Christiant boldoggá tenné a dolog. A találkozóm a különös Kísértetlánnyal kimegy a fejemből.
Miközben Claire-rel beszélgetek, Elizabeth a kezembe nyom még egy sört.
– Kösz – mosolygok rá.
Claire-rel könnyen megy a beszélgetés – szeret beszélni –, és mire észbe kapok, már a harmadik sörömnél tartok az egyik pénzügyes srác jóvoltából.
Miután Elizabeth és Courtney elmegy, Jack csatlakozik Claire-hez és hozzám. Hol van Christian? Az egyik pénzügyes srác beszélgetni kezd Claire-rel.
– Ana, szerinted jó döntés volt, hogy ide jöttél? – Jack hangja lágy, és egy kicsit túl közel áll hozzám. De észrevettem, hogy mindenkivel hajlamos erre, még az irodában is. A tudatalattim összehúzza a szemét. Túl sokat képzelsz bele, korhol.
– Köszönöm, nagyon jól éreztem magam a héten, Jack. Igen, azt hiszem, jól döntöttem.
– Okos lány vagy, Ana. Sokra viheted.
Elpirulok.
– Köszönöm – motyogom, mert nem tudom, mi mást mondhatnék.
– Messze laksz innen?
– A Pike Market kerületben.
– Nem messze tőlem. – Elmosolyodik, még közelebb húzódik, és a pultra támaszkodik. Gyakorlatilag csapdába ejt. – Van valami terved a hétvégére?
– Hát… ő…
Megérzem, mielőtt látnám. Mintha az egész testem rá lenne hangolva a jelenlétére. Ellazul és lángra lobban egyszerre – furcsa belső kettősség. Érzem azt a különös, lüktető elektromosságot.
Christian látszólag közönyös szeretetmegnyilvánulással karolja át a vállam, de tudom, hogy nem így van. Azt akarja jelezni, hogy hozzá tartozom, és ez alkalommal nagyon szívesen veszem. Gyöngéden a hajamba csókol.
– Szia, bébi! – mormogja.
Óhatatlanul megkönnyebbülök. Biztonságban érzem magam a karjában, és izgatottnak is. Magához húz, én pedig fölnézek rá. Christian most Jackre mered, kifejezéstelen az arca. Aztán felém fordítja figyelmét, huncut mosoly fut át az arcán, amit gyors csók követ. Tengerészkék halszálkás zakója van rajta, farmer és nyitott nyakú fehér ing. Ennivalóan fest.
Jack feszengve húzódik hátrébb.
– Jack, ő Christian – motyogom bocsánatkérőn. Miért is kéne bocsánatot kérnem? – Christian, Jack.
– Én vagyok a barátja – mondja Christian, hűvös kis mosollyal, amely nem érinti a szemét. Kezet ráz Jackkel, aki gondolatban felméri az előtte álló remek férfipéldányt.
– Én meg a főnöke – feleli arrogánsan. – Ana említett egy volt barátot.
A francba! Ne akard ezt a játékot Ötvennel.
– Hát, már nem volt barát – feleli Christian nyugodtan. – Gyere bébi, ideje indulnunk.
– Kérem, tartson velünk egy italra – mondja Jack lazán.
Nem tartom jó ötletnek. Miért érzem olyan kínosan magam? Felnézek Claire-re, aki persze tátott szájjal bámul ránk, süt belőle a nyílt, érzéki vágy Christian iránt. Mikor nem zavar majd, hogy milyen hatással van Ötvenem más nőkre is?
– Terveink vannak – feleli Christian rejtélyes mosollyal.
Csakugyan? Valami várakozás fog el.
– Talán majd máskor – teszi hozzá. – Menjünk – mondja, és megfogja a kezem.
– Viszlát, hétfőn – mosolygok Jackre, Claire-re és a pénzügyes srácokra. Igyekszem nem törődni Jack nem túl boldog arcával, és követem Christiant ki az ajtón.
Taylor az Audi kormányánál vár a járda mellett.
– Miért tűnt nekem ez az egész egy Ki tud messzebbre pisilni vetélkedőnek? – kérdezem Christiantól, mikor kinyitja előttem a kocsi ajtaját.
– Mert az volt – mormogja, és azzal a rejtélyes mosollyal néz megint, majd becsukja az ajtót.
– Üdv, Taylor – mondom, és tekintetünk találkozunk a visszapillantó tükörben.
– Miss Steele – Taylor őszinte mosollyal néz rám.
Christian becsusszan mellém, megfogja a kezem, és gyöngéd csókot lehel rá. – Szia! – mondja lágyan.
Arcomba szökik a vér. Tudom, hogy Taylor hall minket, és örülök, hogy nem látja azt az égő, bugyiszaggató pillantást Christian arcán. Minden akaraterőmre szükségem van, hogy ne vessem rá magam itt és most, a kocsi hátsó ülésén.
A kocsi hátsó ülésén… hmm. Belső istennőm az állát simogatja, csöndben tűnődik.
– Szia! – mondom halkan, kiszáradt szájjal.
– Mit szeretnél ma este?
– Mintha azt mondtad volna, hogy terveid vannak.
– Én tudom, mit szeretnék, Anastasia. Az érdekel, hogy te mit szeretnél.
Sugárzó arccal nézek rá.
– Értem – mondja gonosz, buja mosollyal. – Szóval… a könyörgés. Az én lakásomban akarsz könyörögni, vagy a tiédben? – Félrebiccenti a fejét és ó… milyen szexi mosollyal néz rám.
– Azt hiszem, ön nagyon öntelt, Mr. Grey. Mellesleg a változatosság kedvéért mehetnénk hozzám. – Szándékosan harapdálom az ajkam, és sötétre vált az arca.
– Taylor, Miss Steele-hez, legyen szíves.
– Uram – bólint Taylor, és besorol a forgalomba.
– És hogy telt a napod? – kérdezi Christian.
– Jól. És a tiéd?
– Jól. Köszönöm.
Nevetségesen széles vigyora az enyémet tükrözi. Ismét megcsókolja a kezem.
– Csodásan nézel ki – mondja.
– Te is.
– A főnököd, Jack Hyde, jó a munkájában?
Hűha! Ez aztán a hirtelen váltás. A homlokomat ráncolom.
– Miért? Ez is a pisilő versenyed miatt?
Christian önelégülten mosolyog.
– Az a pasi a bugyidba vágyik, Anastasia – mondja szárazon.
Elvörösödök, alig kapok levegőt. Idegesen pillantok Taylor felé. A tudatalattim lélegzete is eláll. Megdöbbent.
– Hát, arra vágyik, amire akar… egyáltalán miért beszélünk erről? Tudod, hogy nem érdekel. Csak a főnököm.
– Erről van szó. Azt akarja, ami az enyém. Tudnom kell, ért-e ahhoz, amit a SIP-nél csinál.
Vállat vonok.
– Azt hiszem. – Hová akar Christian kilyukadni?
– Hát, jobban teszi, ha békén hagy, különben az utcán találja magát.
– Jaj, Christian, miről beszélsz? Nem tett semmi rosszat. – Még. Csak túl közel állt.
– Ha rád hajt, elmondod. Ezt komoly erkölcsi lealacsonyodásnak nevezik, más szóval munkahelyi zaklatásnak.
– Csak ittunk egyet munka után.
– Komolyan gondolom. Egy rossz húzás, és repül.
– Ehhez nincs hatalmad. – És mielőtt még a szemem forgatnám, egy száguldó kamion erejével vág földhöz a felismerés. – Vagy van, Christian?
Christian a rejtélyes mosolyával válaszol.
– Megveszed a céget – suttogom rémülten.
Riadt hangomból lehervad a mosolya.
– Nem pontosan – mondja.
– Megvetted. A SIP-et. Megvetted vagy nem?
Aggódva pislog.
– Lehet.
– Megvetted vagy nem?
– Megvettem.
Mi a fene.
– Miért? – nyögöm döbbenten. Hát, ez túl sok nekem.
– Mert megtehetem, Anastasia. Biztonságban akarlak tudni.
– De azt mondtad, nem avatkozol a karrierembe.
– Nem is avatkozom bele.
Elrántom a kezem az övéből.
– Christian… – Nem találom a szavakat.
– Haragszol rám?
– Igen. Hát persze, hogy haragszom rád – sistergek. – Komolyan mondom, hogyan képes egy felelősségteljes üzletember annak alapján hozni a döntéseit, hogy éppen kivel kefél. – Elsápadok, és újra idegesen pillantok Taylor felé, aki ügyet sem vet ránk.
A fenébe! Már megint jókor kapcsol ki az agyam és a szám közti szűrő. Anastasia! A tudatalattim dühösen néz.
Christian szóra nyitja a száját, majd újra becsukja. Bosszúsan néz rám, én haragosan nézek vissza. A kocsiban a hangulat az édes újraegyesülés melegéből jegesre vált, csupa ki nem mondott szó és lehetséges vádaskodás.
Szerencsére a feszengő utazás nem tart soká, Taylor megáll a lakásom előtt.
Gyorsan kipattanok a kocsiból, nem várom, hogy bárki is ajtót nyisson nekem.
Hallom, hogy Christian halkan odaszól Taylornak.
– Azt hiszem, jobb, ha megvár.
Érzem, hogy mögöttem áll, egészen közel, miközben a kapukulcsot keresgélem a táskámban.
– Anastasia – mondja nyugodtan, mintha egy sarokba szorított vadállathoz beszélne.
Sóhajtok, és felé fordulok. Annyira dühös vagyok rá, hogy szinte tapintható a haragom. Sötét entitás, ami csaknem megfojt.
– Először is, jó ideje nem keféltem veled… túl rég volt, másodszor amúgy is be akartam szállni a könyvkiadásba. A Seattle-ben működő négy cég közül a SIP hozza a legtöbb hasznot, de nem tud tovább fejlődni, és kisvártatva stagnálni fog. Terjeszkednie kell.
Mereven nézek rá. Annyira átható a tekintete, sőt fenyegető, de pokolian izgató is. Képes lennék elveszni az acélos mélyében.
– Tehát te lettél a főnököm – csattanok fel.
– Technikailag. A főnököd főnökének a főnöke vagyok.
– És technikailag ez komoly erkölcsi lealacsonyodás, mármint hogy a főnököm főnökének a főnökével dugok.
– Jelen pillanatban veszekszel vele – morog Christian.
– Csak azért, mert ilyen seggfej – sziszegem.
Christian döbbenten lép hátrébb. Ó, a fenébe, túl messzire mentem?
– Seggfej – morogja, és az arckifejezése megváltozik, mintha szórakozna rajtam.
A pokolba! Pipa vagyok rád, nehogy megnevettess!
– Igen az. – Nagyon igyekszem megőrizni az erkölcsi felháborodás látszatát.
– Seggfej – mondja Christian ismét. Ez alkalommal a visszafojtott mosolytól rándul meg az ajka.
– Ne nevettess, amikor haragszom rád! – Már kiabálok.
Ő pedig mosolyog – káprázatos, hamisítatlan csupafog-amerikai-srác mosoly –, és nem tudom megállni, már vigyorgok, nevetek én is. Hogy is ne hatna rám az öröm, amit a mosolyában látok?
– Csak azért, mert ilyen hülye vigyor ül az arcomon, még ne gondold, hogy nem vagyok átkozottul pipa rád – morgom levegőért kapkodva, és igyekszem elfojtani a gimis, pompomlányos vihogást. Igaz, soha nem voltam pompomlány, hasít belém a keserű felismerés.
Christian közelebb hajol, és azt hiszem, meg fog csókolni, de nem. A hajamba fúrja az orrát, és mélyen beszívja a levegőt.
– Mint mindig, most is kiszámíthatatlan, Miss Steele. – Hátrahajol, és rám néz, szemében jókedv táncol. – Nos, behívsz vagy elküldesz, pusztán azért, mert gyakoroltam azt a demokratikus jogomat, ami amerikai polgárként, vállalkozóként, fogyasztóként megillet, vagyis hogy megvegyem, amit csak akarok.
– Beszéltél már dr. Flynn-nel erről?
Felnevet.
– Most beengedsz vagy nem, Anastasia?
Nagyon igyekszem mogorván nézni, az ajakrágás segít, de mosolyogva nyitok ajtót. Christian elfordul, int Taylornak, és az Audi elhúz.
Fura, hogy Christian Grey itt van a lakásomban. A hely olyan kicsinek érződik a számára.
Még mindig haragszom rá. A zaklatása nem ismer határokat! Kezd derengeni: innen tudja, hogy az e-mailjeimet ellenőrzi a SIP. Feltehetőleg többet tud a cégről, mint én. Kellemetlen gondolat.
Mit tehetek? Miért van benne ez a kényszer, hogy biztonságban tudjon? Felnőtt vagyok – többé-kevésbé –, az ég szerelmére! Mit tehetek, hogy megnyugtassam?
Szép arcát nézem, miközben ketrecbe zárt ragadozóként járkál a szobában, és alábbhagy a haragom. Itt látni őt nálam, amikor már azt hittem, hogy mindennek vége, a szívemet melengeti. Sőt… Szeretem, és ideges, szédítő lelkesedés tölt el. Christian körülnéz, felméri a környezetét.
– Szép hely – jegyzi meg.
– Kate szülei vették.
Szórakozottan biccent, határozott, szürke szeme az enyémen pihen meg.
– Öö… iszol valamit? – motyogom. Túlságosan ideges vagyok.
– Nem, Anastasia. Köszönöm. – Elsötétül a tekintete.
Ó, a csudába! Mitől vagyok ennyire ideges?
– Mit szeretnél csinálni, Anastasia? – kérdezi halkan, és felém indul. Csupa vadság és indulat. – Azt tudom, hogy én mit szeretnék – teszi hozzá még halkabban.
Addig hátrálok, míg neki nem ütközök a konyhaszigetnek.
– Még mindig dühös vagyok rád.
– Tudom. – Féloldalas, bocsánatkérő mosoly jelenik meg az arcán, és elolvadok… hát, talán nem vagyok annyira dühös már.
– Kérsz enni? – kérdem.
Lassan bólint.
– Igen. Téged. – A derekamtól lefelé mindenem megfeszül. Már maga a hangja csábít, és az a pillantás, az az éhes, téged-akarlak pillantás… ó, istenem!
Előttem áll, de nem ér hozzám, a szemembe néz, és a testéből sugárzó melegben sütkérezek. Fojtogató forróságot érzek, elkábulok, a lábam alig tud megtartani, és sötéten lüktet bennem a vágy. Kívánom őt.
– Ettél már ma? – mormogja.
– Egy szendvicset ebédre – suttogom. Nem akarok ételről beszélgetni.
Összeszűkül a szeme.
– Enned kell.
– Igazán nem vagyok éhes… nem ételre.
– Mire éhezik, Miss Steele?
– Azt hiszem, jól tudja, Mr. Grey.
Előrehajol, és ismét azt hiszem, hogy megcsókol, de mégsem.
– Akarod, hogy megcsókoljalak, Anastasia? – suttogja lágyan a fülembe.
– Igen – zihálom.
– Hol?
– Mindenütt.
– Egy kicsit pontosabb meghatározást kérek. Mondtam, hogy addig nem érek hozzád, amíg nem könyörögsz, és nem mondod meg konkrétan, mit tegyek.
Belső istennőm vonaglik már a kanapéján. Elvesztem: Christian nem játszik tisztességesen.
– Kérlek – suttogom.
– Mit kérsz?
– Érints meg!
– Hol, bébi?
Olyan kínzóan közel van hozzám, megrészegít az illata. Feléje nyúlok, és ő azonnal hátralép.
– Nem, nem – korhol, s a szeme elkerekedik a rémülettől.
– Tessék? – Ne… gyere vissza.
– Nem – rázza a fejét.
– Egyáltalán nem? – A hangomból kihallatszik a vágyakozás.
Bizonytalanul néz rám, és felbátorít a habozása. Felé lépek, ő pedig hátrál, és védekezőn felemeli a kezét, de mosolyog.
– Nézd, Ana… – Ez most figyelmeztetésnek hangzik, és Christian lemondóan túr a hajába.
– Néha nem bánod – jegyzem meg panaszosan. – Mi lenne, ha hoznék egy filctollat, és megjelölnénk a tiltott részeket.
Felvonja a szemöldökét.
– Nem is rossz ötlet. Merre van a hálószobád?
A szobám felé biccentek. Vajon szándékosan váltott témát?
– Szeded a tablettát?
A francba! A fogamzásgátló.
Az arckifejezésem láttán elkomorodik.
– Nem – nyekergem.
– Értem – mondja, és egyetlen, vékony vonal lesz az ajka. – Gyere, együnk valamit.
Jaj, ne!
– Azt hittem, lefekszünk. Le akarok feküdni veled.
– Tudom, bébi. – Elmosolyodik, hirtelen felém ugrik, megragadja a csuklómat, és magához húz. Az egész teste hozzám simul.
– Enned kell és nekem is. – Szürke szeme lángol, ahogy rám néz. – Amellett… a várakozás a csábítás titka, és pillanatnyilag a késleltetett kielégülés érdekel.
Hűha, mióta?
– Az elcsábításon már túl vagyok, és most akarok kielégülést. Könyörgök, légy szíves. – Mintha nyüszítenék. Belső istennőm alig tér magához.
Christian gyengéden mosolyog rám.
– Egyél. Túl vékony vagy. – Megcsókolja a homlokomat, és elenged.
Ez valami játszma, valami ördögi terv része. Bosszúsan nézek rá.
– Még mindig pipa vagyok rád, amiért megvetted az SIP-et, és most azért is, mert várakoztatsz – duzzogok.
– Dühös kis hölgy vagy, ugye? Egy kiadós étkezés után majd jobban érzed magad.
– Tudom, mi után érzem jól magam.
– Anastasia Steele, meg vagyok döbbenve. – Enyhén csúfondáros a hangja.
– Ne gúnyolódj velem. Nem tisztességesen küzdesz.
Az alsó ajkába harap, és elfojtja a mosolyát. Egyszerűen imádnivalóan néz ki… a játékos Christian szórakozik a libidómmal. Bárcsak jobban értenék a csábításhoz! Tudnám, mit tegyek. De gátol, hogy nem szabad hozzáérnem.
Belső istennőm hunyorít, és elgondolkodva néz. Ezen még dolgoznunk kell.
Christian meg én egymásra meredünk. Én elégek, ideges vagyok és csupa vágyakozás, ő pedig laza, és szórakozik az én kontómra, amikor rádöbbenek, hogy nincs étel a lakásban.
– Főzhetnék valamit, ámbár ahhoz vásárolni kell.
– Vásárolni?
– Ennivalót.
– Nincs itthon étel? – Megkeményedik az arca.
A fejem rázom. A francba, nagyon dühösnek látszik.
– Akkor menjünk vásárolni – mondja szigorúan. Sarkon fordul, az ajtó felé tart, és kitárja előttem.
*
– Mikor voltál utoljára szupermarketben?
Christian nem illik ide, de a bevásárlókosárral kezében kötelességtudón követ.
– Nem emlékszem.
– Csak Mrs. Jones vásárol?
– Azt hiszem, Taylor segít neki. Nem vagyok biztos benne.
– Megfelel neked a gyorsfagyasztott? Hamar elkészül.
– Jól hangzik. – Christian elvigyorodik, nem kétséges, hogy rájön, miféle hátsó szándék hajt a gyors étkezés felé.
– Régóta dolgoznak neked?
– Taylor négy éve, azt hiszem. Mrs. Jones nagyjából ugyanannyi ideje. Miért nincs semmi étel a lakásban?
– Tudod, miért – mormogom elpirulva.
– Tudom – feleli halkan, nem is akar emlékezni.
A pénztárhoz érünk, és szótlanul állunk a sorban.
Ha nem hagyom ott, vajon akkor is felkínálta volna a vanília alternatívát? – tűnődök magamban.
– Van valami innivaló? – húz vissza Christian a jelenbe.
– Sör… azt hiszem.
– Hozok bort.
Te jó ég! Nem tudom, miféle borokat lehet kapni Ernie szupermarketjében. Christian üres kézzel bukkan fel, utálkozva fintorog.
– Van egy jó palackozott italok boltja a szomszédban – mondom gyorsan.
– Megnézem, mijük van.
Talán az ő lakásába kéne mennünk, akkor nem nyavalyognánk így. Nézem, ahogy céltudatosan, könnyed, laza járással kilép az ajtón. Két nő jön be, és megfordulnak utána. Igen, nézzétek csak az én Ötven árnyalatomat – gondolom csüggedten.
Szeretném az emléket felidézni. Ő az ágyamban… de keményen szívat. Talán nekem is azt kéne. Belső istennőm lelkesen bólogat. És miközben sorban állok, kialakul egy terv. Hmm…
*
Christian behozza a szatyrokat a lakásba. Ő cipelte hazafelé. Fura látvány. Egyáltalán nem a megszokott ügyvezető igazgatói viselkedés.
– Nagyon… háziasnak látszol.
– Ezzel még senki nem vádolt – feleli szárazon. A konyhaszigetre teszi a bevásárlószatyrokat. Kezdek kipakolni, ő pedig elővesz egy palack fehérbort, és dugóhúzót keres.
– Még nekem is új a lakás. Azt hiszem, a nyitó abban a fiókban van. – Arrafelé bökök az állammal.
Ez az egész… annyira normális. Két ember, amint kezdik megismerni egymást. Együtt étkeznek. Mégis, olyan különös. Eltűnt a félelem, amit mindig éreztem a jelenlétében. Annyi mindent csináltunk már együtt, a puszta gondolatára elpirulok. Pedig alig ismerem.
– Mi jár az eszedben? – szakítja meg Christian a merengésemet. Kibújik a halszálkacsíkos zakójából, és a heverőre teszi.
– Hogy igazából milyen keveset tudok rólad.
Végignéz rajtam, és ellágyul a tekintete.
– Jobban ismersz bárkinél.
– Azt hiszem, ez nem igaz. – Mrs. Robinson jön hívatlanul az elmémbe, és nem örülök neki.
– Az a helyzet, Anastasia, hogy nagyon, nagyon magamnak való ember vagyok.
A kezembe nyom egy pohár fehérbort.
– Egészségedre!
– Egészségedre! – felelem, és iszom egy kortyot, ő pedig a frizsiderbe teszi az üveget.
– Segíthetek? – kérdezi.
– Nem, minden rendben… ülj csak le.
– Szeretnék segíteni. – Őszintén néz.
– Felvághatod a zöldséget.
– Nem tudok főzni – mondja, és gyanakodva szemléli a kést.
– Gondolom, nincs rá szükséged. – Vágódeszkát és paprikát teszek elé. Zavartan mered rá.
– Még soha nem vágtál fel zöldséget?
– Nem.
Önelégülten mosolygok.
– Te kinevetsz?
– Úgy tűnik, ez olyasmi, amit én megtehetek, te pedig nem. Nézzünk szembe vele, Christian, ez is egy első. Tessék, megmutatom.
Hozzásúrlódok, mire ő hátralép. Belső istennőm felül, figyelni kezd.
– Így ni. – Felvágom a paprikát, és óvatosan kiveszem a magvakat.
– Elég egyszerűen tűnik.
– Nem kéne fáradnod vele – morgom gunyorosan.
Egy pillanatra mereven néz, aztán nekilát a feladatnak, én pedig folytatom a felkockázott csirke előkészítését. Christian szeletelni kezd, lassan, óvatosan. Ó istenem, egész nap itt leszünk.
Kezet mosok. Megkeresem a wokot, az olajat, meg minden mást, ami kell, s közben újra meg újra hozzásimulok. A csípőm, a karom, a hátam, a kezem. Apró, ártatlannak tűnő érintések. Christian minden alkalommal megmerevedik.
– Tudom, mit művelsz, Anastasia – morogja sötéten, s közben még mindig az első paprikát vagdossa.
– Azt hiszem, ezt nevezik főzésnek – mondom, és megrebegtetem a szempillámat. Fogok egy másik kést, mellé állok, fokhagymát, mogyoróhagymát hámozok és szeletelek, meg zöldbabot, és közben egyre csak nekiütközök.
– Egész jól csinálod – morog, és nekilát a második paprikájának.
– A szeletelést? – rebben a szempillám. – Évek gyakorlata. – Megint hozzásúrlódom, ez alkalommal a hátsómmal. És ő megint megdermed.
– Ha még egyszer ezt műveled, Anastasia, a konyha padlóján teszlek magamévá.
Hű, ez működik.
– Ahhoz előbb könyörögnöd kell.
– Ez kihívás?
– Talán.
Leteszi a kést, és lassan odalép hozzám. Ég a szeme. A tűzhelyhez hajol, és kikapcsolja. A wokban szinte azonnal elcsöndesül az olaj.
– Azt hiszem, később eszünk – mondja. – Tedd be a csirkét a hűtőbe.
Nem vártam, hogy valaha is ezt a mondatot hallom Christian Greytől. Csak ő képes ezt ilyen forrón, dögösen elmondani. Fogom a felkockázott csirkével teli edényt, remegő kézzel egy tányért teszek rá, és berakom a frizsiderbe. Amikor megfordulok, Christian már mellettem van.
– Tehát könyörögsz? – suttogom, és bátran felnézek elsötétedő szemébe.
– Nem, Anastasia. – A fejét rázza. – Nincs könyörgés. – Kedves, csábos a hangja.
És állunk egymással szemben, beisszuk egymás látványát. A levegő feszültséggel telik meg, szinte sistereg. Egyikünk sem szól, csak némán nézzük egymást. Az ajkamba harapok. A vágy ez iránt a gyönyörű férfi iránt hatalmas erővel csap le rám, lángra gyújtja a vérem, eláll tőle a lélegzetem, elolvadok deréktól lefelé. A szemében, a tartásán látom tükröződni a reakcióimat.
Egy szempillantás alatt megmarkolja a csípőmet, és odahúz magához, kezem a hajához kap, szája az enyémre tapad. Nekitol a frizsidernek, és hallom, ahogy odabent az üvegek és tálak halkan tiltakoznak. A nyelve rátalál az enyémre. A szájába nyögök, egyik keze a hajamba túr, hátrahúzza a fejem. Vadul csókoljuk egymást.
– Mit akarsz, Anastasia? – zihálja.
– Téged – nyögöm.
– Hol?
– Ágy.
A karjába kap, és gyorsan, minden nehézség nélkül bevisz a hálószobámba. Lábra állít, lehajol, és felkapcsolja az olvasólámpát. Gyorsan körülnéz a szobában, majd kapkodva behúzza a krémszínű függönyöket.
– És most? – kérdi lágyan.
– Szeretkezz velem.
– Hogyan?
Jesszusom!
– El kell mondanod, bébi.
Szentséges szar!
– Vetkőztess le. – Már most lihegek. Ő pedig elmosolyodik, hüvelykujját kivágott blúzomba akasztja, és magához húz.
– Jó kislány – mormogja, és anélkül, hogy lángoló pillantását levenné rólam, lassan nekilát kigombolni a blúzomat.
Puhatolózva a karjára teszem a kezem, és megtámasztom magam. Nem panaszkodik. A karja szabad terület. Amikor végzett a gombokkal, áthúzza az inget a fejemen, és hagyom, hogy a padlóra essen. Christian most a farmerom övrészéhez nyúl, kipattintja a gombot, és lehúzza a cipzárt.
– Mondd el, mit akarsz, Anastasia. – A szeme parázslik, és szaporán, kapkodva veszi a levegőt.
– Csókolj meg innentől idáig – suttogom, és az ujjam végigsiklik a fülem tövétől a nyakamon. Christian elsimítja a hajamat az útból, és lehajol, édes, lágy csókokat hagy az útvonalon, amelyet az ujjam bejárt, majd visszafelé is.
– A farmer és a bugyi – mormogom, ő pedig mosolyog, majd letérdel elém.