Ilyen a világ legrosszabb szállodája

nlc | 2012. November 17.
Az amszterdami hotel kényelmetlen, viszont legalább vicces.
Az egyik hotelszoba
Az egyik hotelszoba

„Akik nálunk szállnak meg, saját felelősségükre tegyék! Nem hibáztathatják hotelünket ételmérgezésért, szellemi leépülésért, halálos betegségért, végtagelvesztésért, radioaktív fertőzésért, a 18. századhoz kapcsolódó egyes fertőző betegségekért, döghalálért, lepráért stb.” – olvasható a 127 szobás amszterdami Hotel Brinker honlapján, mely büszkén vállalja, hogy a világ legrosszabb szállodája.

A hotel vonzereje leginkább a fiatalkorúak börtönének csábításával vetekszik. A szobák sokágyasak, ráadásul emeletes ágyasak. A szekrények fémből vannak, akár egy gyár öltözőjében, a matracok vékonyak, így igencsak nyomják a fekvőket a vaságyak. A vendégek kilátástalannak ítélhetik helyzetüket, mivel a szobák ablakából nem érdemes kitekinteni: semmire sincs kilátás.

Míg más szállodák azzal csábítják a vendégeket, hogy náluk a luxus alapkövetelmény, addig a Brinker boldog izgatottsággal kecsegteti az újonnan érkezőket azzal, hogy minden szobában van ágy! A szálló már 40 éve működik. Egy éjszaka 6500 forintnyi euróba kerül. „A vendégek szeretik a humorunkat, a szarkazmust, és a semmi alá mérséklik elvárásaikat” – idézte a hotel menedzserét, Tijmen Receveur-t a brit Metro újság.

A vendégek között mindazonáltal akadnak néha elégedetlenkedők. „Olvastam pár riasztó véleményt a szállóról, mielőtt odamentünk, így aztán kicsit idegesen léptem be ajtaján. Sajnos, igaznak bizonyultak. A szobák olyanok, mint a börtöncellák” – olvasható egy volt vendég véleménye egy szálláshely-összevető portálon. Mások jobbakat írtak. „A Hotel Brinker mókával teli hely, barátságos személyzettel és remek fekvéssel.”

Exit mobile version