Pucc! Michelle Obama 50. születésnapja

nlc | 2013. Március 12.
Ha a first lady 50. születésnapjáról van szó, akkor annak megünneplését nem lehet elég korán elkezdeni. A Fehér Ház már bele is fogott a szervezésbe.

2014. január 17-én lesz 50 éves Michelle Obama, de már elkészült a születésnapi parti forgatókönyve. Sőt Adele és Beyoncé már igent is mondtak a felkérésre, így ők fogják szórakoztatni az elnöki családot és a meghívottakat a nagy napon. Egyelőre még nem tudni, hogy Adele-en és Beyoncén kívül kik húzzák a talpalávalót, mint ahogyan azt sem, hogy melyik divatház kreációját viseli a kerek évfordulón Michelle Obama, valamint két lánya, Malia és Sasha.

Az ünnepség a Fehér Házban lesz, abban a nagy bálteremben, ahol az elnök banketteket tart a Washingtonba látogató államfőknek. A meghívandók listája még nem végleges, elsősorban az elnöki pár családja, barátai szerepelnek rajta, de meghívást kap néhány hollywoodi sztár is.

A first lady a Fehér Ház szakácsát bízta meg a bál menüsorának összeállításával, de ahhoz ragaszkodott, hogy az alapanyagok a biokertjéből származzanak.

Exit mobile version