Továbbmenet nincs – A Vidámpark hattyúdala

Baranyai Enikő | 2013. Augusztus 24.
Szeptember 30-án végleg bezárják a fővárosi Vidámparkot. Az augusztus 20-áig tartó hosszú hétvége tökéletes volt arra, hogy még utoljára kilátogassak aprónép rokonaimmal a szebb napokat megért parkba.
Történelem
A mai Vidámpark története 1950 tavaszáig nyúlik vissza, az új nevét is ekkor kapta. Május 22-én már új formában nyitott, amelyhez az Angol Park kerítésének lebontásával hozzácsatolták a Vurstlit is. (forrás: vidampark.hu)

Retrododzsem, akárcsak a régi metrószerelvények

A forró nap ellenére is három hosszú sorban álltak az emberek a kapuknál, és már akkor látni lehetett, hogy többnyire a negyvenhez közeli szülők hozták el még utoljára a csemetéket a körhintaparkba. Legalábbis ezt az indokot mondogatták egymásnak, persze azt bőszen elhallgatva, hogy ők is szívesen felidéznék a dodzsemautók zsetonos korszakát. Merthogy dodzsem még van. Pont olyan, pont úgy repeszt, mint 20-30 évvel ezelőtt. Akárcsak a hármas metró szerelvényei, a maga retrós bájával nyűgözi le a fiatalokat, és ébreszt fel szép emlékeket az idősebbekben.

Mondják, idővel minden megszépül, de ez a Vidámparkra nem feltétlenül igaz. A 4900 forintos belépő árával nem is lenne komolyabb baj, ha csak azt nézzük, hogy mindenre annyiszor ülünk fel, ahányszor csak akarunk. Viszont a hamarosan bezáró Vidámpark már olyan üzemmódban működik, amin felháborodni sincs energiám, csak lefelé görbülő szájjal nyugtázom, hogy „ennek is annyi”.

Még 1 hónap – galéria

Bezárás
A Fővárosi Közgyűlés 2012. november 28-i ülésén döntött arról, hogy 2013. szeptember 30-ával megszűnik a Vidám Park a Városligetben, és több lépésben adja át területét a Fővárosi Állat- és Növénykertnek.

Kanyargó mindenek felett

Mindössze egy céllövölde és horgászós játék várja a vendégeket, bezárva sorakoznak az élményfotós és ajándékbódék. Nincsenek kosárlabdagépek, nincsenek plüssállatot kihalászó játékgépek… De zárva maradtak a régi nagy kávézók, éttermek is. Helyettük műanyag székben ülve ihatunk üdítőket, és fapadon fészkelődve ehetünk hekket 1850 forintért, vagy bucis hamburgert nyolcszázért. Nem lett sokszínűbb a véghajrára a játékfelhozatal sem. Az ember vagy bevállalja a fejjel lefelé pörgő csodákat, vagy a retrojátékokon búcsúzik a parktól. De hiába a csicsás modern körhinta, a legnagyobb sor továbbra is két játéknál áll. Az egyik a régi hullámvasút, míg a másik gyerekkorom kedvence, a „Kanyargó”. Ahogyan ott álltam az általam csak fotelnek hívott ringlispíl mellett és a „Továbbmenet nincs” táblát néztem, eszembe jutott, hogy 25 évvel ezelőtt engem sem lehetett kiszedni ebből. Láthatóan nem én voltam az egyetlen felnőtt, aki itt elevenítette fel a régi emlékeket, mert szinte minden fotelben egy kisgyerek és egy párás tekintetű, nosztalgiázó felnőtt ült.

„Továbbmenet nincs”… – galéria

 Tudtad?
A fővárosi Vidámparkban található Európa legrégebbi lovas körhintája, a szintén műemlék Barlangvasút és Európa leghosszabb favázas hullámvasútja is, mely több mint 90 éves. Ezek a műemléki védelem alatt álló játékok maradnak a helyükön. A HVG információi szerint ezeket 2014-től a Vidámpark helyére terjeszkedő Fővárosi Állat- és Növénykert fogja üzemeltetni.

Locsoljuk a nagy semmit

Külön „kis vidámpark” már rég nincs, de a park egy részén most is áll néhány játék, amit a kicsik a szülők nélkül is kipróbálhatnak. Nagy kedvencem a macsó papáknak kitalált tűzoltós játék. Itt kérem, minden apuka büszkén mászott fel csemetéjével egy alkalmi tűzoltóautóra, hogy aztán 3 percen keresztül oltsák a faszerkezetre festett tüzet. Itt éreztem leginkább a Vidámpark hattyúdalát. Nincsenek kis villogó lámpák vagy felemelkedő zászlók, hogy sikerült eloltania a gyereknek a tüzet, csak a monoton locsolgatás három percen keresztül. Két lépéssel mellette, három vízidodzsemből mindössze egy működött, amikor ott jártunk, és a gyerekek a tűző napon 10-15 percet álltak sorba, csakhogy egy jakuzzinál picit nagyobb medencében üljenek egy gumiladikban.

Persze mindezt a gyerekek nem érzékelik. Akik először járnak kint, azoknak ez még egy igazi mesevilág, így a legtöbb gyerek szájából csak azt hallottam, hogy „Ugye, nem is zárják be?”, vagy azt, hogy „Úristen, ha ezt kihagytam volna, az életemet hagytam volna ki”. Mert az Elvarázsolt kastély zakatoló székei, a Polip körhinta vagy a lézerdodzsem nekik még élmény. 30 napig…

Locsolnak a macsó apukák – galéria
Exit mobile version