“Nagyon nehéz úgy élni, hogy folyton felcímkézzük egymást”

nlc | 2013. Szeptember 24.
Braskó Csaba Múzsa című könyve már a megjelenés előtt bestseller lett. De ki ez a furcsa idegen, akinek tanácsaira, gondolataira ennyien figyelnek? Hogyan fejleszthetjük szemléletünket, nézőpontunkat egy pultoslány történetének segítségével? És miért kéri a szerző, hogy ne higgyünk neki?

– A könyved műfajilag nehezen besorolható. Regénynek tanácsadó könyv, tanácsadó könyvnek meg regény. Te minek neveznéd?

– Egyszerűen csak könyvnek. Szerintem a címkézés egyébként is pont elég gondot jelent az életünkben. Ha a gyerek kiönti a levest, akkor rossz gyerek lesz, és máris felcímkéztük egy életre. Ha valaki kétszer nem mondott igazat, akkor máris hazug lesz, és ezzel egy életre felcímkéztük őt is. A világ változását felcímkézzük válságnak. Így nagyon nehéz élni. Már attól sokkal boldogabbak lehetnénk, ha abbahagynánk ezt a címkézést. Részben erről is szól a könyv, és abban hiszek, hogy aki a kezébe veszi, szerintem nem a címkékre kíváncsi, hanem azért teszi, mert szeretné jobban érezni magát, szeretne szórakozni, kikapcsolódni, gondolatokkal feltöltődni.

– Hogyan jött az életedbe az önsegítés, a szemléletfejlesztés gondolata?

– Óriási szükségem volt rá. A szüleim kapcsolata kész tragédia volt, így már gyerekkoromban belezuhantam a depresszióba. Húszéves koromra már túl voltam pár öngyilkossági kísérleten, akkoriban egy autóroncs jobban érezte magát nálam. És persze semmi sem segített, pedig kipróbáltam mindent. Sem a pszichológusok, sem a meditáció, semmi nem működött.

Ezért elég mélyen beleástam magam a témába, és elkeseredetten tapasztaltam, hogy bármerre is nézek, mindenhol csak azt sulykolják, hogy rossz vagyok, és meg kell változnom. Így csupán két választást láttam: vagy maradok depressziós, vagy kitalálok valamit, ami előreviszi az életemet. Ebből alakult ki a szemléletfejlesztés, és kiderült, hogy nemcsak nekem használ, hanem bárki másnak is.

– Mitől más a szemléletfejlesztés, mint a személyiségfejlesztés?

– Az egész azzal kezdődik, hogy mi a személyiség? Több mint száz különböző, gyakran egymásnak is ellentmondó meghatározást olvastam már róla, és ebből nekem úgy tűnik, ezt még a szakemberek sem tudják. Ezzel szemben a szemlélet, a nézőpont egy konkrét dolog. A személyiségfejlesztés művelői szerint azért hozunk hibás döntéseket, mert a személyiségünk „rossz”. De ha azt sem tudják pontosan meghatározni, hogy mi is a személyiség, akkor mit akarnak fejleszteni? Miből állapítják meg azt, hogy „rossz”? Honnan tudják megmondani, hogy mennyit fejlődött?
Ez az egész számomra roppant zavaros, pláne, ha belegondolok, vajon segít-e a problémáim megoldásában, ha a legelső, amivel szembesülök, az, hogy „rossz” a személyiségem? Akarok-e bízni valakiben, akinek nem vagyok jó úgy, ahogy vagyok, de majd ő megmondja, hogy hogyan legyen jobb a személyiségem?
Ezzel szemben az, hogy miként szemlélem az adott döntésemet, könnyen változtatható. Egy új nézőpont könnyen megtanulható, és rögtön látom is, hogy mi volt az eredménye a szemléletváltásnak. El tudom dönteni, hogy akarok-e ebből többet, vagy sem, akarok-e ezen az úton haladni, vagy sem.

– A könyved egy fiú és egy lány folyamatos párbeszéde, amely megváltoztatja a lány életét, megnyitja útját a siker, a boldogság irányába. Hogyan kell úgy beszélni, hogy az a másik emberben ilyen eltökélt változtatási igényt indítson be?

 

– Jól értem, azt kérded, mi a titkom? Nem, nincsen titkom, és ami ennél is fontosabb: nem is lehet ilyet csinálni szerintem. Senkit nem lehet rávenni arra, amit nem akar. Azt vagy manipulációnak hívják, vagy erőszaknak. Szerintem érdemes tisztelni a másikat, és azzal mutathatjuk ki a tiszteletünket, hogy nem szólunk bele abba, hogy mit akar csinálni, hanem hiszünk benne, hogy azt ő pontosan el tudja dönteni. Ha felnőttnek tekintjük, nem dedósnak. Erről szól a beszélgetés is szerintem, hiszen két ember csak akkor tud hosszasan párbeszédet folytatni egymással, ha megvan ez a tisztelet, és olyasmiről beszélgetnek, ami érdekli őket. Ha odafigyelnek egymásra. Ha megértik egymást. Enélkül nincs beszélgetés. Ám ha ez megtörténik, akkor elkezdenek bízni egymásban. Ha elkezdtek bízni egymásban, akkor már el tudják hinni a másiknak azt, ha másképp látják ugyanazt a dolgot, és ekkor meg is oszthatják a szemléletüket. Én általában erre törekszem, a másik fél pedig eldönti, kipróbálja-e a döntéseinél azt az új nézőpontot, új szemléletet, aminek a birtokába jutott, vagy sem. A könyvben ezt persze leegyszerűsített formában mutatom be, de a folyamat lényegében minden alkalommal így zajlik. Azonban fontos látni, hogy nem a párbeszéd nyitja meg az utat a jobb élet felé. A már eleve meglévő szándék nyitja meg az utat a jobb élet felé, és ez az, ami egyáltalán létrehozza a párbeszédet is.

– Sokan keresik a siker, a boldogság, a kiegyensúlyozott élet titkát, sokan állítják, hogy ők tudják, mi az. Miért higgyünk neked?

– Nagy baj lenne, ha bárki is hinne nekem! A szemléletfejlesztés, amivel én foglalkozom, egyfajta gondolkodásfejlesztés. Pont arra igyekszem inspirálni az embereket, hogy gondolkodjanak, ne pedig higgyenek. Senki ne higgyen el semmit abból, amit leírok, amit mondok, hiszen én bármikor tévedhetek. Ezzel szemben bátorítok mindenkit, hogy gondolkozzon. Gondolja végig, amit megtudott, próbálja ki, kísérletezzen vele, tesztelje, és ítélje meg, milyen eredményt ért el. És azután se higgyen el nekem soha semmit.

– Miért írtad meg ezt a könyvet?

– Nagyon mélyről indultam, és most olyan életet élek, amilyenről mindig is álmodtam. Azzal foglalkozom, amit szeretek. Olyan ügyfeleim vannak, akikkel folyamatosak a sikerélményeink. Ez nem hullott az ölembe, dolgoznom kellett érte. De nincs benne hókuszpókusz, csak olyan dolgokat csináltam, amit bárki más is meg tud tenni. Emiatt teljesen biztos vagyok abban, hogy a boldog, kiegyensúlyozott élet mindenki számára elérhető. Miközben írtam a könyvet, az járt a fejemben, hogy ezzel a saját ifjúkori énemhez akarok szólni, neki akartam megírni mindazt, amiről meggyőződésem, hogy megkímélte volna őt számtalan baklövéstől.

– Tervezel-e folytatást?

– Akik ismernek, tudják, hogy nem szeretem kétszer ugyanazt a dolgot csinálni. Úgyhogy amennyiben írok egy újabb könyvet, akkor az valamiben mindenképp különbözni fog ettől.

Exit mobile version