Amikor rettegve pakolod be az asszonyt a kocsiba, hogy menni kell anyósékhoz, és arra gondolsz, hogy jól jönne most egy House-epizódnyi Vicodin. Vagy amikor azt hiszed, hogy most minden rendben lesz, elküldted ugyanis a megfelelő mennyiségű ünnepi üdvözlőlapot, felhívtál mindenkit a szülinapján, nem felejtetted el az évfordulókat, de aztán Edömér bácsi túl sokat iszik, és te feszengve hallgatod, hogy a néhai Klopédia néni egy mocskos alkoholista volt.
Az Augusztus Oklahomában kíméletlenül végigzongorázik ezeken a neuralgikus pontokon, amikor a Weston család rangidőse kisétál a házból az éjszakába, és nem tér vissza szokásos whiskyspoharához egész hétvégén. A családi riadalom összerántja a három felnőtt lányt és párkapcsolati függelékeiket, hogy az izzasztó oklahomai nyárban lelki támaszt nyújtsanak a gyógyszerfüggőségtől állandóan deliráló mamának.
A film az egyes díjátadókon vígjáték kategóriában szállt ringbe, az egyetlen vígjátéki elem azonban, hogy katonás rendben követik egymást a kredencek mélyére száműzött és szőnyeg alá söpört sérelmek. Felebarátod felesége, fattya és függősége egyszerre árasztja el a családot, ami valóban vígjátéki túlzás.
Az Augusztus hősei mit sem sejtve érkeznek a mamához, virgoncan, mint a vágásra szánt malac, és szárnyaszegetten, megtörten, maradék illúzióikat is hátrahagyva távoznak.
A kritika folytatását itt találod!
