Játék-filmek
Pár éve (vagy inkább egy évtizede) még alaposan húztuk a szánkat, amikor kiderült, hogy Hollywood gyerekjátékokból kezdett el filmeket készíteni. Mindenki jött a szokásos “Kifogytak az ötletekből” dumákkal, és a kreatív válságról szóló cikkekkel volt teli a szaksajtó. Az első fecskék óta azonban eltelt pár év, azóta pedig minden Transformers-mozi bevételi rekordokat döntögetett, a G. I. Joe mozihoz készült egy folytatás, sőt még a Torpedó nevű játékból is született mozifilmes változat (a rossz emlékű Csatahajó), barbie-s rajzfilmekből pedig egyenesen Dunát lehetne rekeszteni. Miután legós kisfilmekkel már amúgy is teli volt a net, senkinek sem okozott meglepetést a moziváltozat megszületése. A kérdés már csak az volt: miért fizessünk egy másfél órás reklámfilmért a moziban?
A Lego-feeling
Senki se gondolja, hogy egy cég részéről könnyű döntés egy egész estés reklámfilm finanszírozása. Drága mulatság, és ha rosszul sikerül, azzal igazán sokat lehet ártani az évtizedek alatt lassacskán felépített imázsnak. A Google irodáiban a vezetőség valószínűleg máig dührohamot kap, amint meghallják a Gyakornokok címet. A dolog titka valószínűleg abban rejlik, hogy nagyon nehéz olyan filmeseket találni, akik megértik egy cég/termék filozófiáját, és azt képesek úgy beépíteni egy filmbe, hogy az ne váljon nyögvenyelőssé/szájbarágóssá, és mindeközben még valamiféle kreatív szabadságot is kapjanak, ami nem túl gyakori a reklámfilmek műfajában. A Lego esetében azért lehetett különösen nehéz a helyzet, mert olyasmi, hogy legóvilág, egyszerűen nem létezik. Van váras/sárkányos legó, van Star Wars-legó, van westernlegó, van robotos legó, van tini nindzsa teknőcös és a sort még sokáig folytathatnám, de első blikkre szinte képtelenségnek hangzik mindebből egy kerek egész világ összegyúrása. Pedig megcsinálták.
Építeni. Építeni. Építeni.
Tudom, elsőre nagyon egyszerűnek tűnhet egy vagy két szóban összefoglalni egy játék lényegét, pedig nem feltétlenül az. Viszont ha sikerül, és erre az alapfilozófiára húzzák fel a filmet, a siker szinte garantált. A Derült égből fasírt rendezőpárosa, Phil Lord és Christopher Miller az építésre húzta fel a teljes filmjét. Erről szól a sztori, ezt csinálják a figurák, sőt még ehhez kapcsolódik a film végső és nagyon okosan tálalt mondanivalója is. Ráadásul a film úgy építkezik egy sablonos kiválasztott/világmegmentő sztoriból, hogy közben ízekre szedi magukat a sablonokat, miközben végig hűséges marad hozzájuk. Ráadásul egyszerre képes szólni a legkisebbekhez (a cuki animációs, a szándékosan gagyi dalocskák és a hipersebességgel ide-oda pattogó, eső-kelő szereplők) és a felnőttekhez (még választási csalásra utaló poén is van).
Minőségi katyvasz
A sztori remek érzékkel ugrándozik a különböző, fent felsorolt világok között, amelyeket falak választanak el egymástól (ennek a történet szempontjából értelme is van, de hadd ne lőjek le előre minden poént), és ami külön bravúros, hogy az innen-onnan összeszedett figurák jól megférnek egymás mellett. Gandalf és Dumbledore egy jelenetben látható, Han Solo és Chewbacca egy kalózhajó mellett bénázik a hiperhajtóművel, Superman ritka nagy lúzer, de még a Tini Nindzsa Teknőcöknek, Abraham Lincolnnak és az NBA kosárválogatottjának is akad jelenése. Batman egyenesen főszerepet kapott, azon pedig egyenesen a szék alá röhögtem magam, amikor dubstep-alapokra kezdett el énekelni arról, hogy árva. Angolul tudóknak érdemes kivárni a teljes végefőcímet, ahol a dal eredetiben hallható egészen zseniális szöveggel. Ez csak a refrén:
“Sötét-ség!
Szülők néél-kül!
Gazdag vagyok
Az mondjuk egész jó”
Az animáció mindent visz
Az alkotóknak sikerült megtalálniuk a legójátékokhoz illő animációt is. A figurák mozgása szándékosan darabos egy kicsit, és a játék alaptulajdonságai (fogókezű és előre/hátra hajtható derekú figurák…) mindig pompás viccforrások. A legókockákból összeálló háttereket egyszerűen lenyűgöző nézni, csak az a baj, hogy sosem gyönyörködhetünk bennük sokáig. A mai trendeknek megfelelően hipergyorsra vágott filmben nem sok a hosszan kitartott kép, amit csak azért sajnálok, mert itt tényleg lenne mit nézni. Egészen hihetetlen, amit a filmesek kihoztak a Lego-birodalomból. Kellően szabadon kezelték, ám mégis hűségesek maradtak a lényegéhez, és pont ez az, ami A Lego-kalandot a világ legjobb és legszórakoztatóbb másfél órás imázsfilmjévé avatja.