Nem számít, hány éves vagy!

Coca-Cola | 2014. Február 27.
Zsófi esete tipikus példája annak, hogy mennyire kortalan fogalom a jóság. Itt egy tizenéves, aki már most több boldogságot adott másoknak, mint sokan hosszú évtizedek alatt. Vegyünk példát róla, adjuk tovább a jót mi is!

“Zsófi most 16 éves, 4 éve tanít térítésmentesen gyerekeket táncolni” – meséli nekünk Zsófi ismerőse, Judit, aki szerint a lány egy igazi megszállott hős. De a történet csak itt kezdődik, ugyanis nem csak egyszerű iskola utáni időtöltésről van szó. Zsófi tanítványai tavaly országos bajnokok lettek. Judit szerint ennek a nagyszerű eredmények sok köze van ahhoz, hogy a fiatal lány hatalmas szeretettel foglalkozik diákjaival. Olyan értékekre neveli őket, amelyekből nemcsak sportolóként, de emberként is profitálhatnak. Megtanítja nekik a csapatszellem fontosságát, az egészséges életmód jelentőségét, a mozgás felszabadító érzését. Sőt a jótékonyság sem idegen a kis csapattól. Többek között egy kerekes székes gyermek műtétére gyűjtő koncert fellépői voltak. Csak szurkolni tudunk Zsófinak és a csapatnak. Reméljük, az álma, hogy tánctanár és koreográfus lesz, mihamarabb valóra válik, hogy még több embernek adhassa tovább a jót.

Hogy a Zsófihoz hasonló mosolygós emberekből egyre többel futhassunk össze nap mint nap, a Coca-Cola megszállott hősöket keres. Olyan embereket, akik mindent megtesznek azért, hogy mosolyt csaljanak mások arcára, akik nem hivatásból, hanem kedvtelésből tesznek jót. Ha magadra vagy egy ismerősre ismersz a leírásból, ne habozz, és látogass el a www.addtovabbajot.hu oldalra. Itt jelentkezhetsz, illetve még több megszállott hős történetével ismerkedhetsz meg.
Add tovább a jót Te is!

Exit mobile version