Panelpara: miért nem jó ott lakni?

cafeblog/grafoterapia | 2014. Március 27.
Minden lakóközösség életének megvannak a maga kisebb-nagyobb problémái, bloggerünk most a panelok 5 negatívumáról ír, hogy lásd: nem vagy egyedül a gondoddal.

1. Lakózaj.

A vékony falak miatt a szomszédok minden tevékenységét hallom. Hallom, mikor veszekednek, mikor esznek, és csörömpölnek a kanalak. Nem beszélve arról, mikor hangosan szeretkeznek, és az egész ház azt hallgatja és együtt imádkozik, hogy a pasi menjen már el, és legyen kuss végre. Az is áthallatszik, főleg éjszaka, ha valaki pisil. Mondjuk reggel nagyon vicces, mikor én a kávémat kortyolgatom, a szomszédság meg épp a nagydolgát végzi. Arra is volt már példa, hogy éjszaka arra keltem fel, hogy a már említett úriember kissé ittas állapotban hazaérkezett, csapkodta az ajtókat majd rókázott. Szóval minden tényleg áthallatszik, és gondolom, ez fordítva is igaz.

2. Lifthasználat.

Sehogy se jó ez. Általában az történik, hogy az előttem érkező, bár látja, hogy sietek a lifthez befelé, mégsem vár meg. Mintha még sietne is és idegesen nyomkodná a záró gombot, hogy induljanak már. Nyilván Murphy, hogy ha megvárnak, akkor az vagy a büdös néni a hetedikről, vagy az az alkoholista ember, akiről senki sem tudja, hol lakik, de mindig itt liftezget. A másik dolog meg az, hogy baromi hangos. A szobám fala a lift felőli folyosóra “néz”, így konkrétan a fejemtől 2 méterre csapódik be a liftajtó, és ezt olyan hajnal 4-kor nem nagyon értékelem. Ja, és a liftreklámok! Eddig Majka meg Gáspár Laci vigyorgott rám reggel 8-kor, most meg mindenféle politikus.

Mi a helyzet a szomszédokkal, a szagokkal és a fűtéssel? A teljes cikket a Grafoterápia blogon találod.

Exit mobile version