Hihetetlen kincset talált az út menti vizelés közben

nlc | 2014. Április 30.
"Alkalmi régésszé" vált a motoros, pedig csak könnyíteni akart magán.
Forrás: blogs.wsj.com
Forrás: blogs.wsj.com

Véletlenül fedezett fel a Szung-dinasztia (960–1279) korából származó kerámia sírszobrocskát egy kínai férfi az ország középső részén az országút mellett. A véletlen úgy tette “alkalmi régésszé” a 29 éves Hszü Jüan-kuangot, hogy motorozás közben meg kellett állnia a dolgát elvégezni. A sugár letisztította a szoborról a földet, ami befedte. A talajból egy körülbelül 10 centiméter magas, térdelő nőt ábrázoló figura került elő, amikor Hszü kiásta.

A férfi hazatérve felhívta a helyi hatóságot, amely a szobrocska tanulmányozása után arra következtetett, hogy az körülbelül ezeréves lehet. Li Tien-csuj régész, a szecsuani Kerámiakutatási Központ munkatársa szerint a lelet megtalálásának helyén sír lehetett, a kifinomult művészetéről híres Szung-dinasztia idején ugyanis sok embert két szoborral, egy női és egy férfi figurával együtt temettek el.

A hír nagy figyelmet keltett, mivel Kínában éppen vita folyik a nyilvános vizelés rossz szokásáról. A téma akkor merült fel, amikor egy Hongkongban turistáskodó kínai pár megengedte a kisfiának, hogy a nagyváros egyik forgalmas utcájának járdáján végezze el a dolgát.

Hszü, az “alkalmi régész” – forrás: chinadailymail.com

 

Exit mobile version