Sztár lett a magyar filmes kutya Cannes-ban

Strommer Nóra | 2014. Május 19.
Hétvégén mutatták be a szívtelen emberek ellen fellázadó kutyákról szóló magyar filmet Európa legfontosabb filmfesztiválján Cannes-ban. A főszerepet játszó Hagen kutya sokat próbált filmsztárként pózolt a kameráknak 12 éves színésztársával, így a fesztiválról szóló képes beszámolókban már biztosan bérelt helyünk van.

Állva tapsoltak a magyar játékfilmnek a Cannes-i Filmfesztiválon szombaton este, és a világ egyik legmenőbb filmes szaklapja, a Variety rögtön lelkes kritikát jelentetett meg róla, amiben a szerző többek között “mesteri” és a “megindító” jelzőket használta, írja a mozi24. Még komolyabb fegyvertény lehet, hogy a fotósok és a közönség természetesen azonnal beleszeretett a filmben főszerepet játszó kutyába. Hagen a rendezővel, Mundruczó Kornéllal és a 12 éves főszereplővel, Psotta Zsófiával alkotott tökéletes hármast a tengerközeli sajtófotózáson.

 
 
 
 

A rendező célja a filmmel bevallottan az volt, hogy ezúttal szélesebb közönséget szólítson meg, de azért a történet bőven felvet komoly kérdéseket is az együttélésről és a kirekesztésről. A Fehér isten című film ugyanis arról szól, hogy egy új törvény szerint minden korcs után különadót kell fizetni, ezért ebek százait dobják utcára a tulajdonosok. A 13 éves Lili sikertelenül próbálja megóvni kutyáját apjától, az is utcára kerül. A lelketlenül utcára tett kutyák falkába állnak, fellázadnak, és támadást indítanak a város ellen. A vérengzést egyedül Hagen gazdája, Lili állíthatja meg.

A forgatáshoz egyébként menhelyről hozták el a kutyákat, és miután kiképezték őket, a Facebookon keresett nekik új gazdát a stáb. Az előbb megtudtuk, hogy a legtöbben gazdára is találtak azóta. Őket és a még gazdira váró, jól nevelt kutyákat itt tudjátok megnézni!

Arany Pálmáért indul Szőcs Petra

Egy másik magyar filmes, Szőcs Petra még Arany Pálmára is esélyes A kivégzés című kisfilmjével, ami egy örökbefogadott testvérpárról szól. Miközben a nevelőszüleik kapcsolata romokban hever, ők azzal szórakoztatják magukat, hogy a Ceauşescu házaspár kivégzését játsszák el újra és újra. Emellett egy magyar diplomafilmet is bemutatnak Cannes-ban, Kárpáti György Mór egy Ottó nevű áruszállító sofőrről forgatott, akinek az autója lerobban egy vidéki állomáson, így véletlenül egy ókori római település régészeti ásatására kerül.

Exit mobile version