Aki nemcsak megálmodta, hanem meg is építette Budapestet – 200 éve született Ybl Miklós

Kármán Nikola | 2014. Augusztus 17.
A 19. század legnagyobb magyar építészeként tartják számon Yblt. Nem hiába, hiszen a jelenlegi budapesti városképet teljes egészében meghatározzák azok a monumentális épületek, amelyeket tervezett, és amelyek olykor nagy port kavartak.

Jókor volt jó helyen – azonnal főúri építész lett

A mondás igaz. Aki a megfelelő időpontban a megfelelő helyen van, az mindent vihet. Yblt valahogy kísérte ez a fajta szerencse egész életében. Szülei eleinte befolyásos, gazdag emberek voltak, így megengedhette magának, hogy Münchenben, a Bajor Királyi Művészeti Akadémián tanuljon. Hazatérése után, 1845-ben kapta első megbízását, és rögtön nem is akárkitől. Károlyi István arra kérte fel, hogy építse át fóti kastélyát, és tervezze meg templomát, azaz rögtön Károlyi uradalmi építésze lett, s ez meghatározta egész további életútját. Bizonyította ezt az is, hogy 1860-ban Széchenyi István is őt kérte fel arra, hogy cenki birtokára templomot tervezzen.

Ebben a korszakban számos más épületet is megálmodott, és megépített, többek között a Múzeum körúti átjáróházat, és a ma már nem látható Nemzeti Lovardát. A pályája elejére jellemző romantikus stílust hamar felváltotta a neoreneszánsz. Már ebben a stílusban emelte a Képviselőházat, amely ma az Olasz Intézetnek ad otthont a Bródy Sándor utcában. Ezért a művéért a Ferenc József-rend lovagkeresztjével tüntették ki az építészt.

Ybl és a Szent István Bazilika

Formabontó látásmódja felforgatta az egész várost

Ybl 1870-ben kezdte építeni a Fővámházat, ez az épület azonban nagyon megosztó véleményekre talált. Volt, aki bírálta, és elfogadhatatlannak gondolta, mások viszont korszakalkotónak. Később Ybl dolgozott a Várkert Bazár megvalósításán is, amelyet olasz, német és francia függőkertek mintája alapján készített el. Élete végén a budai Vár újjáépítésébe is belekezdett, de erre már nem maradt elég ideje.

Munkásságáért 1885-ben a király a főrendiház tagjává nevezte ki. Egyetlen fájdalma az volt, hogy bár részt vett a Magyar Tudományos Akadémia székházának felépítésében, az Akadémia nem vette fel tagjai közé. Ybl hatalmas, a főváros és az ország életében a mai napig meghatározó örökséget hagyott maga után. Nézzük azokat a műveit, amelyeket egy világ emleget!

Aki nemcsak megálmodta, hanem meg is építette Budapestet – 200 éve született Ybl Miklós

A 19. század legnagyobb magyar építészeként tartják számon Yblt. Nem hiába, hiszen a jelenlegi budapesti városképet teljes egészében meghatározzák azok a monumentális épületek, amelyeket tervezett, és amelyek olykor nagy port kavartak.

Letűnt korok emléke: a Festetics-palota

Az 1862-1865 között épült palota a Pollack Mihály tér 10. szám alatt áll, a Nemzeti Múzeum mögötti téren. A Festetics család városi palotája volt, és bár az idők során rengeteg átalakítást vittek véghez rajta, meg tudta őrizni eredeti képét. A világháború előtt állami tulajdonba került, itt működött a Teleki Pál Történettudományi Intézet, a Kelet-Európai Tudományos Intézet, majd az Országos Széchényi Könyvtár egyes osztályai, jelenleg pedig koncert- és rendezvényhelyszínként működik. Az épület építészeti, városképi és történeti szempontból is egyik legjelentősebb darabja a 19. században a múzeum körül kialakult negyednek, külső-belső elrendezésével egy mára már letűnt, arisztokratikus kort idéz.

Aki nemcsak megálmodta, hanem meg is építette Budapestet – 200 éve született Ybl Miklós

A 19. század legnagyobb magyar építészeként tartják számon Yblt. Nem hiába, hiszen a jelenlegi budapesti városképet teljes egészében meghatározzák azok a monumentális épületek, amelyeket tervezett, és amelyek olykor nagy port kavartak.

Különleges helyre épült: a Szent István-bazilika

1851-1906 között szinte folyamatosan épült. Hild József emelte elsőként az építményt, de az alapanyagok silánysága miatt később Yblnek át kellett építenie. A Szent István téren álló római katolikus templom Budapest egyik legnagyobb idegenforgalmi nevezetessége, és 96 méteres magasságával az ország harmadik legmagasabb épülete. A Bazilika megépítésére az 1838-as nagy árvíz adott okot, mivel a tér természetes kiemelkedést képezett a sík pesti területen, így rengeteg embernek nyújtott menedéket. Az árvíz túlélői ezért adományokkal támogatták, hogy megmenekülésük helyén templom épüljön, amelynek befogadóképessége 8000 fő. A bazilika kupolájában körkilátó kapott helyet, csodás panorámával az egész fővárosra. Magyarország legnagyobb harangja is itt található, de a harangjátékon kívül orgonájáról is híres a Bazilika.

Budapest szíve: a Lánchíd-palota

A reformkor egyik legjellegzetesebb jelképe Budapest középpontjában, a Lánchíd budai lábánál épült 1867-1869 között, neoreneszánsz stílusban. Innen nézve belátható az egész Duna-part, és a főváros szíve. Az építkezés a kiegyezés évében kezdődött, szinte szimbolizálva annak jelentőségét. Irodák és lakások is helyet kaptak az idők során az épületben, ma irodaházként és szállodaként működik.

Aki nemcsak megálmodta, hanem meg is építette Budapestet – 200 éve született Ybl Miklós

A 19. század legnagyobb magyar építészeként tartják számon Yblt. Nem hiába, hiszen a jelenlegi budapesti városképet teljes egészében meghatározzák azok a monumentális épületek, amelyeket tervezett, és amelyek olykor nagy port kavartak.

A zene hatalma: a Magyar Állami Operaház

Az 1875-1884 között épült, neoreneszánsz stílusú, hatalmas épületet külső és belső dekorációival, homlokzatával, díszlépcsőivel, hatalmas csillárjaival, falfestményeivel és különös hangulatú nézőterével a legszebb operaházak egyikeként tartják számon a világon. A főváros pesti oldalának városképe a 19. század második felében alakult ki mostani formájában, ekkor vetődött fel az Operaház megépítésének ötlete, hiszen akkor virágzott a kultúra, a művészeti élet. Az Operaházat nagyrészt a kor elvárásainak megfelelően alakították ki, és Ybl a párizsi operaházat vette alapul mintaként. Az épület belső díszítéseinek kivitelezését Scholtz Róbert, belső falfestéseit Than Mór és Lotz Károly végezték. Ők a bécsi Staatsoper mintájára a zene elementáris, felemelő és egyben kárhozatba vivő hatását jelenítették meg alkotásukkal.

Exit mobile version