Versőrület tört ki a Facebookon

nlc | 2014. Szeptember 01.
Szabó Balázs irodalomtanár kezdeményezésére indult a "11 vers" felhívás a Facebookon, amelynek a lényege, hogy miután megosztottuk a saját kedvenc magyar versünket, meghívjuk még 10 ismerősünket (név szerint), hogy ők is tegyék közzé a kedvenc versüket. Az akció hazai viszonylatban lassan olyan sikeres, mint a jeges vizes Ice Bucket Challenge.

A versek megosztásába már több ezren beszálltak, de mivel ismert emberek is bekapcsolódtak, ez a szám valószínűleg jócskán növekedni fog. “A költészetünk a világsztár, és én lettem a marketingmenedzsere” – mondta Szabó Balázs a Marie Claire-nek.

Az indíttatásról, az előzményekről elmondta, hogy ő minden héten megoszt magyar verseket és regényrészleteket a Facebook-oldalán, de szerette volna, ha az ismerősein túl jóval több emberhez eljutnak a versek. Szerinte nem csak egy játékról van szó, még ha valóban jó játék is meghívni az ismerőseinket egy ilyen kihívásra, de így mindenki hozzájárulhat ahhoz, hogy életben maradjon a költészet iránti szeretetünk.

Az ötletgazda természetesen figyelemmel követi az akció sorsát, olvassa a rengeteg megosztott verset – a legtöbbet ismerte, de talált számára újakat is. Ilyen új találkozás volt például Dsida Jenő Hegyi beszéd című verse.

Szabó Balázs egyébként világirodalmat tanít egyetemi szinten, főleg amerikait, de – ahogy mesélte – minél több magyar verset olvas, annál inkább felismeri, hogy a “magyar költészet mekkora csoda”. “A minimum, amivel tartozom a magyar költészetnek, hogy minél több embert rávezetek arra, hogy forgassák rendszerességgel Vörösmartyt vagy Kosztolányit” – tette hozzá. Jelenlegi kedvenc magyar verse a Hajnali részegség Kosztolányi Dezsőtől.

A Marie Claire szerkesztőségének kedvenc versét itt olvashatjátok, a Nők lapja Café csapatának pedig ezek a kedvenc versei:

Balázs Enikő senior szerkesztő:

Radnóti Miklós: Tajtékos ég

Tajtékos égen ring a hold,
csodálkozom, hogy élek.
Szorgos halál kutatja ezt a kort,
s akikre rálel, mind olyan fehérek.
 
Körülnéz néha s felsikolt az év,
körülnéz, aztán elalél.
Micsoda ősz lapul mögöttem újra
s micsoda fájdalomtól tompa tél!
 
Vérzett az erdő és a forgó
időben vérzett minden óra.
Nagy és sötétlő számokat
irkált a szél a hóra.
 
Megértem azt is, ezt is,
súlyosnak érzem a levegőt,
neszekkel teljes, langyos csönd ölel,
mint születésem előtt.
 
Megállok itt a fa tövében,
lombját zúgatja mérgesen.
Lenyúl egy ág. Nyakon ragad?
nem vagyok gyáva, gyönge sem,
 
csak fáradt. Hallgatok. S az ág is
némán motoz hajamban és ijedten.
Feledni kellene, de én
soha még semmit sem feledtem.
 
A holdra tajték zúdul, az égen
sötétzöld sávot von a méreg.
Cigarettát sodrok magamnak,
lassan, gondosan. Élek.

Nagy Réka rovatvezető:

Pilinszky János: Egy szenvedély margójára

A tengerpartot járó kisgyerek
mindig talál a kavicsok közt egyre,
mely mindöröktől fogva az övé,
és soha senki másé nem is lenne.

Az elveszíthetetlent markolássza!
Egész szíve a tenyerében lüktet,
oly egyetlen egy kezében a kő,
és vele ő is olyan egyedül lett.

Nem szabadul már soha többé tőle.
A víznek fordul, s messze elhajítja.
Hangot sem ad a néma szakítás,
egy egész tenger zúgja mégis vissza.

Zorátti Adrienn rovatvezető:

József Attila: Kései sirató

Harminchat fokos lázban égek mindig
      s te nem ápolsz, anyám.
Mint lenge, könnyü lány, ha odaintik,
kinyujtóztál a halál oldalán.
Lágy őszi tájból és sok kedves nőből
próbállak összeállitani téged;
de nem futja, már látom, az időből,
      a tömény tűz eléget.

Utoljára Szabadszállásra mentem,
      a hadak vége volt
s ez összekuszálódott Budapesten
kenyér nélkül, üresen állt a bolt.
A vonattetőn hasaltam keresztben,
hoztam krumplit; a zsákban köles volt már;
neked, én konok, csirkét is szereztem
      s te már seholse voltál.

Tőlem elvetted, kukacoknak adtad
      édes emlőd s magad.
Vigasztaltad fiad és pirongattad
s lám, csalárd, hazug volt kedves szavad.
Levesem hütötted, fujtad, kavartad,
mondtad: Egyél, nekem nőssz nagyra, szentem!
Most zsiros nyirkot kóstol üres ajkad –
      félrevezettél engem.

Ettelek volna meg!… Te vacsorádat
      hoztad el – kértem én?
Mért görbitetted mosásnak a hátad?
Hogy egyengesd egy láda fenekén?
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
haszontalan vagy! nem-lenni igyekszel
      s mindent elrontsz, te árnyék!

Nagyobb szélhámos vagy, mint bármelyik nő,
      ki csal és hiteget!
Suttyomban elhagytad szerelmeidből
jajongva szült, eleven hitedet.
Cigány vagy! Amit adtál hizelegve,
mind visszaloptad az utolsó órán!
A gyereknek kél káromkodni kedve –
      nem hallod, mama? Szólj rám!

Világosodik lassacskán az elmém,
      a legenda oda.
A gyermek, aki csügg anyja szerelmén,
észreveszi, hogy milyen ostoba.
Kit anya szült, az mind csalódik végül,
vagy így, vagy úgy, hogy maga próbál csalni.
Ha kűzd, hát abba, ha pedig kibékül,
      ebbe fog belehalni.

Czvitkovits Judit szerkesztő újságíró

 Kosztolányi Dezső: Akarsz-e játszani

Megyeri Nikolett rovatvezető:

József Attila: Azt mondják

Mikor születtem, a kezemben kés volt –
azt mondják, ez költemény.
Biz tollat fogtam, mert a kés kevés volt:
embernek születtem én.

Kiben zokogva bolyong heves hűség,
azt mondják, hogy az szeret.
Óh hívj öledbe, könnyes egyszerűség!
Csupán játszom én veled.

Én nem emlékezem és nem felejtek.
Azt mondják, ez hogy lehet?
Ahogy e földön marad, mit elejtek, –
ha én nem, te megleled.

Eltöm a föld és elmorzsol a tenger:
azt mondják, hogy meghalok.
De annyi mindenfélét hall az ember,
hogy erre csak hallgatok.

Jámbor Eszter rovatvezető:

Havasi Attila: Sipos Béla kemény legény

Sipos Béla kemény legény:
dupla vével írja nevét.
Kézfogása erős, tiszta,
mindig cukor nélkül issza.

Nem törődik a sok jellel,
alig alszik, korán felkel.
Egyenes a háta, fasza,
nem is mindig megy ő haza.

Sipos Béla olyan fickó:
aki csak meglátja, iszkol.
Nem fognak rajt a fegyverek:
Sipos Béla modern gyerek.

Ilyen az én nagy barátom,
én méltatlan vagyok hozzá.
“Művész úr”-nak kell nevezned,
mert ha nem, hát rajtavesztesz.

Exit mobile version