Alig két hete nyílt meg az ország első, a világ negyedik ágymozija Budapesten. Mivel azonban ez a jegyárak miatt nem minden alkalommal opció, a kérdés otthon még mindig ugyanaz. Ki kössön kompromisszumot? Mivel ezen minden egyes alkalommal összeveszünk, megegyeztünk, hogy amikor a férjem választ filmet, akkor ő dönt a helyszínről is, és fordítva is ugyanez a szabály érvényes. Persze ha egy orosz filmdrámáról van szó, akkor a kérdés nem kérdés, ilyen filmet legfeljebb a Cirko-Gejzír játszik, na jó, esetleg még a Tabán. Sok filmet azonban itt is, ott is műsorra tűznek. Például a francia filmeket és az új, populáris magyar alkotásokat.
De mi is konkrétan a vita tárgya köztünk és valószínűleg a hozzánk hasonló pároknál?
A férjem megrögzött filmőrültként a multiplexek pártján áll, engem ezektől kiver a víz. Az érveinket pró és kontra már többször ütköztettük, hiába. Pedig ő minden egyes alkalommal elmagyarázza, hogy
- “rengeteg kényelmi extrát adnak” – Könnyű parkolni, ami ráadásul ingyenes. Kabát nélkül fel lehet menni a terembe, ami télen kifejezetten előny. Kényelmes és tágas a terem, és kényelmesek a székek is, kivéve a régi Hollywood multiplexeket, azoknak a székeiben görnyedni kell.
- “nem mindegy a büfé választéka sem” – Modern nassolnivalók, kóla, ezek nélkül szerinte elképzelhetetlen egy mai moziélmény.
- “a lényeg, hogy sokkal, de sokkal jobbak az effektek” – Nagy a vászon, és baromi jó a hang minősége is, ami szerinte egy látványfilm élvezetéhez ma már amolyan minimumféle.
Engem épp ezek a dolgok idegesítenek. Mert szerintem például totálisan hangulatromboló hatású, ha besétálok egy hatalmas terembe, ami egyébként általában félig üres. A hatalmas tér mellett engem nyomaszt az óriási vászon is de főként a hangeffektek. Szerintem ugyanis van olyan, hogy egy film túl hangos. A férjem ezt a mondatot nem is tudja értelmezni. És utálom azt is, hogy a büfében nem lehet semmi normális enni- és innivalót kapni. Kávét, teát vagy szendvicset.
Ehhez képest a volt kedvenc mozim termébe (Szindbád) finomabbnál finomabb süteményekkel, vagy akár borokkal is be lehetett ülni, igen, legtöbbször egy Özpetek-féle művészfilmre, amivel szemben én amúgy is elfogult vagyok. Természetesen szóba jöhet még nálam a Puskin, mit szóba jöhet, ez az egyik kedvenc mozim, mert az épülettől kezdve a termekig minden hangulatos és marasztaló benne. Szeretem, hogy nem kell a mozizás miatt egy plázába menni, hogy nem kell tömegben lenni, mozgólépcsőzni, kirakatokat nézni. Ráadásul a Puskin környéke a gyerekkoromat idézi. Nekem szempont az is, hogy a film után jót lehet csavarogni a belvárosban, ami elég nehezen megvalósítható például az Aréna környékén. Bírom azt is, hogy a Puskin nem modern, nem 21. századi, bármilyen hülyén is hangzik ez pluszmagyarázatként.
Működő kompromisszumok, vagy mégsem?
Amikor néha a Puskinba megyünk, a párom részéről komoly erőfeszítéseket igényel, hogy ne mondja el százszor, miért is tesz ő nekem hatalmas szívességet. Ettől függetlenül azon például mindig morog, hogy nem lehet a környéken parkolni (tényleg nem lehet). Kicsit azon is, hogy nem elég tágas a széke, ha pedig netán valamilyen látványfilmre ülünk be, akkor átlagosan háromszor kérdezi meg film közben, hogy “El tudod képzelni ezt egy multiplexben, ahol sokkal jobb a hang és a kép minősége?” Megjegyzi azt is, hogy ezért a filmért igazán nem kellett volna moziba mennünk, mert ez DVD-n nézve is épp ugyanennyire lett volna élvezhető. De hát, Istenem… A dolgot megoldjuk úgy, hogy ő gyakran eljár moziba a barátaival, én pedig beülök vele a blockbusterekre, cserébe nincs apelláta, amikor egy Audrey Tautou-filmre veszünk jegyet. Mert bárki bármit is mond, az például egyedül egy kicsi művészmoziban elképzelhető.