Magyar énekesnő perelte be Beyoncét

NLC/HVG/Page Six | 2014. December 16.
Azért ez mégiscsak az év egyik zenei híre. Miczura Mónika magyar énekesnő ugyanis beperelte Beyoncét. Hajrá Mónika!

A HVG.hu írta meg, hogy Miczura Mónika magyar népdalénekes beperelte Beyoncét – igen “A NAGY” Beyoncét –, mert a világsztár állítólag az ő egyik 1995-ös felvételét is felhasználta Drunk In Love című számához.

A 95-ös felvételen egy hagyományos roma dal hallható, amit Mónika a nagymamájától tanult. A magyar énekes azért perelte be Beyoncét, mert szerinte a felvételét digitálisan manipulálták, ez pedig többször hallható a világsztár slágerében, amit  Grammy-díjra is jelölték.

Mónika állítása szerint a Drunk In Love az ő hangjával kezdődik, majd ezután többször is kihallatszik a rap, illetve az énekes betétek alatt, így hangja összesen másfél percen keresztül hallható a slágerben.

A Miczura Mónika által felénekelt eredeti dal 1997-ben jelent meg, és a Bajba, Bajba Pelem címet viseli. A HVG szerint az énekesnő soha nem egyezett bele abba, hogy Beyoncé ezt bármilyen módon is felhasználja.

Exit mobile version