Képes volt arra, amire mások nem
“Sikert csinálni nagyon nehéz” – vallotta, de neki ösztönből jött. Mondhatnánk úgy is, hogy erre született. A sikercsinálásra. 15 éves korától játszott vidéki színházakban, eleinte szubrettként, aztán gyorsan befutott, és a kislányos, csitri szerepek mellett a drámai hősnőkig mindent eljátszott, amit csak lehetett. Képes volt ugyanis arra, amire mások nem: vígjátékok groteszk karaktereiből pillanatok alatt átváltozni tragikus hőssé. A Csárdáskirálynő Stázijától a Kurázsi mamáig számtalan típusú szerepet játszott el. Kiváló muzikalitása és tánctudása is segítette őt abban, hogy egyetlen felkérést se kelljen visszautasítania.
Alig 23 évesen került Budapestre, ahol egy-kettőre a főváros kedvence lett. Szerencsés debütálását egy kollégája betegségének köszönheti, hiszen akkor dobbantott életre szólót, amikor valaki helyett be kellett ugrania a Király Színházban. 32 évesen már a Vígszínház, 45 évesen pedig már a Madách Színház ünnepelt sztárja volt. Kollégái szerint ösztönből játszott, mégpedig tévedhetetlenül. Bár a szakma és a közönség nem kategorizálta őt a komika szerepébe, Kiss Manyi azért tartott ettől. Amikor először játszott Csehov darabot, azon drukkolt, nehogy a nagy drámai jelenet kellős közepén eszébe jusson a közönségnek a dal, amit megszoktak tőle: “Jaj, de jó a habos sütemény…”
Önszántából ment diliházba
A háború alatt sokakkal együtt a színésznő is félt a bombatámadásoktól, ráadásul egyedül élt akkoriban. Ezért egy jó barátja, egy főorvos tanácsára beköltözött egy magán-elmegyógyintézetbe. Szinte semmi különbséget nem érzett, itt is játszania kellett, csak éppen egy különös szerepet, a bolond nőét, hogy feltűnés nélkül be tudjon illeszkedni az ottani társaságba. Néhány hetet töltött ott, amikorra kiderült, hogy az ott lakók egyike sem bolond, hanem vele együtt mind oda menekültek, de Kiss Manyi olyan jól játszotta a bolond szerepét, hogy róla valóban azt hitték, megháborodott.
Nemcsak tehetsége és elbűvölő jelleme, hanem páratlan humora miatt is szerette őt a környezete. Szinte állandóan a tréfán járt az esze, és azon, hogyan tudná megviccelni a többieket. Volt, akit észrevétlenül, uzsonna közben korommal kent össze “tigriscsinálás” címen, Bilicsi Tivadart pedig hajnalban ugratta elváltoztatott hangon telefonon. Mindig vidám volt, erőteljes, rendkívüli humorral és öniróniával megáldva. Őszinte volt, akit szeretett, azzal kíméletlenül, még akkor is, ha ezzel pillanatnyilag ugyan megbántotta a másikat, mert tudta jól, hogy a javára válik majd a kritika.
Fiatalság, bizony bolondság…
Ahogyan a színpadon, úgy az életben is bármit kipróbált, amit a sors elé hozott. Élete első nagy szerelme kedvéért huszonévesen belekóstolt a cirkuszi életbe, amikor férjhez ment Alfredo Uferinihez, a híres bűvészcirkusz és -család legifjabb tagjához. A fiú apja azonban csak akkor adta áldását a frigyre, ha Manyika megígéri, hogy ő is a társulatnál dolgozik majd, hiszen a családi vállalkozás mégis csak családi vállalkozás. Manyikát a döntésekor elvakította a szerelem, és saját bevallása szerint a szerelemben mindig őrültségeket művelt, de hamar rájött, hogy ez a világ nem neki való, ahogyan a férj sem.
A cirkuszi “kaland” után más körökbe került, és ismét szerelmes lett, ekkor Károlyi István grófba. Nem a pénz és a csillogás vonzotta, hanem a férfi, aki megbabonázta őt. Érzéseit viszonozta a nála valamivel fiatalabb gróf is, de a leendő anyós ki nem állhatta a fiatal színésznőt. Fiának komoly partit szánt feleségül, így végül a boldogságból reménytelen szerelem lett, és a fiatalok soha nem lehettek igazán egymáséi.
Szerelem, ami egyszerre volt menny és pokol
Mivel Kiss Manyi a második világháború alatt katonáknak énekelt a fronton, a Jaj de jó a habos süteménnyel és a Csicskés nótával próbálta tartani a lelket bennük, ezért politikailag nem kívánatos személy lett, így egy ideig csak alkalmi fellépései voltak. Ő mégsem bánta ezt, mert a katonák között találkozott újra a szerelemmel, név szerint Bakonyi Jánossal, vagy ahogyan ő nevezte: Mukival. A boldogsága azonban itt sem lehetett teljes, hiszen tudta jól, hogy el fognak szakadni egymástól. Akkor még nem sejtették, hogy a háború után újra találkoznak majd, és életük végéig együtt lesznek. Hogy hogyan, az már más kérdés.
A katonatiszt ugyanis szörnyű állapotban jelent meg egy napon Manyika ajtajában. A színésznő tudta, hogy ha kitudódik a férfi kiléte, a karrierjének azonnal vége. Ezért a férfi Nyúl úr néven kertész, sofőr, mindenes lett Manyikánál. Kilétét nem is igen firtatta a külvilág, mert Manyika sűrű életében valóban nélkülözhetetlen volt, hogy segítsen neki valaki, aki ha kellett, főzött, ellátta az állatait, vagy éppen fuvarozta őt.
A kapcsolatuk azonban bőven hagyott kívánni valót maga után. Manyika kereste a pénzt, a férfi pedig költötte. A színésznő nem volt anyagiaskodó típus, nem szórta a pénzt, de nem is kuporgatta. A pénzkérdés ezért állandó vitatémává vált köztük, Manyika pedig bánatát az italba fojtotta. Testileg-lelkileg felőrölte őt a tudat, hogy nem képes a férfi nélkül élni, de vele sem. Így gondolta ezt Nyúl úr is, hiszen Manyika halála után ő valóban nem volt képes élni nélküle, és egy évvel később követte is a szeretett nőt. A színésznő soha nem teregette ki magánéletét, így örökre az ő titka maradt, mi kötötte évtizedeken át e viharos kapcsolathoz.