Csodálatos fotók: sok felnőtt tanulhatna ettől a két kislánytól

nlc | 2015. Május 17.
"Alig különböző" címmel készített fotósorozatot lányairól egy fotós anya, Anna Larson.

Anna Larsonnak három gyermeke van, kettő vér szerinti, míg a harmadikat Etiópiából fogadták örökbe. Ez a fotósorozat Havenről és Semeneshről szól, akik annak dacára, hogy nem vér szerinti testvérek, végtelenül szeretik egymást, és elválaszthatatlanok.

“Azért lett a fotósorozat címe Alig különböző, mert szeretném, ha mások is látnák, hogy a bőrszín semmit sem jelent, ha emberi kapcsolatokról van szó. Két gyerek, akik a világ ellentétes pontjain születtek, az örökbefogadáson keresztül közel kerültek egymáshoz  és nagyszerű egységet alkotnak. Ez felnyitotta a szemem, hogy megvan a lehetőségünk arra, hogy másokat testvéreinkként fogadjunk el, úgy, ahogy ők teszik” – magyarázta az anya.

Exit mobile version