Képzeld el, hogy amikor reggel nincs kedved felkelni az ágyból és munkába menni, akkor az agyadban egy kis manó előrángatja a memóriád mélyéről a reggeli kávé finom illatának, a kedves kollégák nevetésének és a fizetés megérkezésének kellemes emlékét, hogy legyen erőd megtenni az első lépést. Nos ezek a manók az Agymanók című új Disney–Pixar-mese főhősei. Természetesen nem a te fejedben lévő manók kalandjait nézheted, hanem egy tizenegy éves kislányét, Riley-ét, akinek élete komoly változáson megy át. A családjával San Franciscóba költöznek, így hátra kell hagynia régi iskoláját, kedvenc hokicsapatát és a legjobb barátait is. Mindezt nem viseli könnyen, és ezt az érzelmi megrázkódtatást mutatja be a világ legnagyobb kalandjaként Pete Docter, a Szörny Rt. és a Fel! zseniális rendezője.
Egy mese, ami több szinten hat
Az Agymanók zsenialitása elsősorban abban rejlik, hogy egyszerre több szinten hat. A felszínen simán tűnhet egyszerű animációs kalandfilmnek, amiben a két bajba került érzelem, Derű és Bánat rengeteg kalandot átélve megpróbál visszajutni az irányítótoronyba, hogy együtt helyre tegyék a magából kifordult, és épp a dacos korszakát élő Riley-t. Az animációs film így is működik, mivel pörgős, teli van jó poénokkal, miközben elképesztően látványos, de ez csak az első olvasat.
A két visszautat kereső agymanónak át kell vágnia a kislány minden agytekervényén, és az utazásuk során szórakozva tanulhatjuk meg a pszichológia alapjait anélkül, hogy mindezt a szánkba rágnák, vagy azt éreznénk, hogy minket most tanítani szeretnének. Olyan zseniális apróságokról beszélek, mint amikor Ding-Dong (Riley képzeletbeli barátja, egy vattacukorból készült elefánt…) véletlenül egymásra borítja két láda tartalmát, aztán válogatás nélkül visszaönt és összekever mindent. Az egyik ládán az áll, hogy tények, a másikon pedig az, hogy vélemények, és Ding-Dong az esethez csak annyit tesz hozzá, hogy nem kell aggódni, mert az ilyesmi gyakran megesik.
Így működünk mi
Bámulatos az a precizitás és fantázia, ahogy mindezt kidolgozták. Az Agymanók világképe szerint van egy irányítótorony, ahol a fő érzelmeink manók formájában állnak egy jókora irányítópult előtt, és az emlékeinket és személyiségjegyeinket (melyek személyiségszigeteken gyűlnek össze – Riley-nak például a család-, a barátság- vagy a hokisziget mellett van tragikus vámpírrománc szigete is…) felidézve próbálnak irányítani bennünket az élet különféle területein. Az emlékek működését is találóan mutatják be. Amikor Derű és Bánat először találkozik az emlékmunkásokkal, azok épp a felesleges emlékek kidobálásával (“Telefonszámok? Azok úgyis benne vannak a telefonkönyvben”) foglalkoznak, miközben azzal szórakoznak, hogy időnként kéretlenül felküldik a központba egy rágógumireklám gagyi dalát.
Ha történt veled már olyan, hogy azon kaptad magad, hogy álló nap egy felháborítóan pocsék slágert vagy épp egy reklámdalt dúdolsz, akkor ezeket a poénokat értékelni fogod.
Az álmokat egy Hollywood-szerű gyárban gyúrják össze látszólag minden összefüggés nélkül, a félelmeink pedig egy sötét, tudatalatti nevű helyen rejtőznek, és bizony bármikor előtörhetnek akár az álmainkban, akár a valóságban.
Az Agymanók szomorú film
Az új Pixar-remekmű egyszerre játszódik Riley fejében, ugyanakkor kívülről is láthatjuk a kislányt és családját, aminek megvan az a határozott előnye, hogy belülről és kívülről nézve is megleshetjük a működését ennek az ember nevű összetett gépezetnek.
Az Agymanók minden cukisága és vidámsága ellenére szomorú film. Arról szól, hogy mindannyian öregszünk, és olykor még azon emlékeink is a homályba vesznek, amelyek egykor nagyon sokat jelentettek nekünk.
Változunk, és nem mindig jó irányba. Ez a film megmutatja, hogy az emberek gondolkodásmódja és érzelmi világa sokkal összetettebb annál, mint azt képzelnénk, és a rossz és szomorú emlékek is ugyanúgy alakítanak bennünket, ahogy a boldog pillanatok. Érzelmileg intenzív hullámvasút az Agymanók, főleg egy gyerek számára, de nem kell tartani a gyerekkönnyektől. A mi generációnknak sem ártott meg az E.T. – A földönkívüli vagy a Disney Bambija, pedig gyerekként végigkönnyeztük őket. Azonban gyorsan hozzáteszem, hogy a korhatárkarikát kivételesen tessék komolyan venni: hét-nyolc éves kor előtt a film mondanivalója még nehezen feldolgozható.
