Állatbarát hétvége volt Biatorbágyon

nlc | 2015. Október 14.
Az állatvédelemről és a felelős állattartásról szólt minden a múlt szombaton, Biatorbágyon. A rendezvényre több ezren voltak kíváncsiak.

A Premier Outlet október 10-ei születésnapi hétvégén több állatvédő szervezet települt ki Biatorbágyra. Az érdeklődők szakemberektől tájékozódhattak a felelős állattartásról, emellett ingyenes állatorvosi tanácsadást is kaphattak. A résztvevő állatmenhelyek sok gazdára váró négylábút hoztak el a helyszínre.

Reméljük, gyorsan megtelt az eb vödre

A rendezvény védnöke, Tornóczky Anita öt kutya gazdája, ezzel nyitotta meg a rendezvényt: “Amikor befogadunk egy állatot, az olyan, mintha egy hároméves gyereket vennénk magunkhoz a következő tizenöt évre. Ezt sajnos sokan elfelejtik, így az állatok könnyen az utcán találhatják magukat. Fontos tehát, hogy beszéljünk a felelős állattartásról, az ezzel járó kötelezettségekről. Ha belevágunk a gazdi szerepébe, annyi szeretetet fogunk kapni a család új tagjától, hogy az mindenért kárpótol.”

Terecskei Rita énekesnő – két örökbefogadott kutya gazdája – azt mondta: “Fontos, hogy az emberek belássák, nem csak tenyésztőktől lehet kutyákat vásárolni. Sok az elárvult kisállat is, aki ebben a pillanatban is gazdára vár. Minden, az örökbefogadásra buzdító rendezvény értékes, örülök, hogy a Premier Outlet is a felelős állattartás és állatvédelem ügye mellé áll.”

Imre Csaba, az outletközpont centerigazgatója elmondta, az idei örökbefogadási nap sikere miatt jövőre is megrendezik az eseményt.

Exit mobile version