Vajon hogy érezné magát a XXI. században? Gyanítom, ő is képes lenne két napot sorba állni az iPhone 6-ért. 1927-ben született, 34 éves volt, amikor a tv kezdett elterjedni. 1961-et írtunk, s egy csodás tavaszi napon nagy hírrel állított haza: munkából hazafele utazva, a buszon megegyezett a szomszéd falu orvosával, hogy megveszi tőle a tv-jét. Mondanom sem kell, Édesanyám nem osztotta Apu lelkesedését.
Nem, nem azért, mert tudatos asszony lett volna, aki tudja, hova vezet a korlátlan tévézés. Nem ezért. Egyszerűen azért, mert a tv ára nem szerepelt a havi költségvetésben. Öten éltünk egy fizetésből, egy szoba-konyhás falusi házban. Nem volt könnyű az élet. Apám viszont hajthatatlan volt, így a tv egyszer csak ott állt a szobában, kapott egy saját asztalt a két ablak közt. Munkácsy névre hallgatott, s a maga hőskori módján színes volt.
A folytatásért kattints a Nem vagy egyedül caféblogra!