Mesebelinek indult a veszélyes történet
Alice Perrers 1348-ban született és 1400-ban halt meg. Nagyon lexikonszagú ez a mondat, de bármennyire is rövid életet élt, olyan tömény eseménysorozat jutott ki neki, ami még egy hollywoodi sikerfilmben is sok lenne. Paraszti származású lányként, Alice Southbury néven indult az élete. Szinte kislányként ment férjhez Londonban egy olasz, Perrers nevű kalmárhoz. Megözvegyülése után került III. Edward király udvarába, a királynő cselédjének. Nem sokkal később azonban más minőségben is felfigyelt rá az uralkodó, és a király ágyasa lett. A krónikák szerint három törvénytelen gyermeke született III. Edwardtól, egy fiú és két lány. Ez eddig egy szokványos, középkori történet is lehetne, hiszen szinte minden király tartott titkos szeretőt. A folytatás azonban jelen esetben teljesen eltér a megszokottól.
Évekig ment ez így, amíg a királynő meghalt. Ekkor viszont Alice élete akkorát változott, amire talán még ő maga sem gondolt. Bár sokan botrányosnak gondolták, a király néhai feleségének ékszereit Alice-nek adta, és sok más egyéb ajándékkal is elhalmozta őt. Gyönyörű, drága ruhákba öltöztette, és mindent megadott neki, ami csak elképzelhető volt. Az anyagi javak azonban, amelyeket a király neki juttatott, nem merültek ki a különféle csecsebecsékben, hanem hamarosan földeket, kúriákat is a magáénak tudhatott, és Alice hirtelen egy új, vonzó és – bár talán még nem sejtette – veszélyes életbe csöppent.
Eszével és vagyonával a nők érdekében lépett fel
Alice Perrerst sokan buta fiatal nőnek tartották, akit elbűvölnek a csillogó ékszerek, a pompázatos ruhák, és minden tudománya kimerül abban, hogy a királyt érzelmileg manipulálja abból a célból, hogy jól éljen az udvarban. Valójában azonban ennél sokkal okosabb és céltudatosabb volt. Jól politizált, mindenben meglátta az előbbre jutás lehetőségét, amely a korabeli időszakban azért valljuk be, nőként elég nehéz lehetett. A kiváló üzleti érzékkel, intelligenciával megáldott nő remekül használta az udvarban szerzett kapcsolatait, mindennek köszönhetően hamarosan a leggazdagabb földbirtokosok közé emelkedett a birodalomban. Volt, amikor 56 kúria, majorság, uradalom és kastély állt a tulajdonában, amelyekből “csak” tizenötöt kapott ajándékba, a többit ő maga “üzletelte”.
A pestisjárvány okozta társadalmi változásokból hatalmas hasznot húzott, országszerte az egyik legbefolyásosabb nő lett. És ha ez még nem lett volna elég ahhoz, hogy kiborítsa a férfiakat, kapcsolatait a nők segítésének, felemelkedésének érdekében is felhasználta, és emancipációs harcokba kezdett. Ezekkel azonban eredményeket nem, inkább csak azt érte el, hogy a főurak egyre inkább rossz szemmel nézték őt. A pestisjárvány után óriási munkaerőhiány lépett fel, ekkor úgy gondolta, hogy a nők is pótolhatják a férfiakat. A férfiak azonban ezt nagyon nem így gondolták.
Inkább tönkretették, mint hogy egy nőnek hatalma legyen
Perrers bármekkora gazdagságra is tett szert, a király halála után senki nem akadt, aki megvédje vagy támogassa törekvéseiben, így hirtelen elveszítette azt a biztonságot, amelyet addig III. Edward nyújtott számára. A főurak bizalmatlanok voltak vele szemben, és saját magukra, valamint az általuk kialakított és fenntartott társadalmi rendszerre nézve veszélyesnek ítélték meg a tevékenységét. Olyannyira, hogy Perrers haladó, törekvő szellemiségének kiirtása érdekében különböző mondvacsinált ügyekkel, koncepciós perekkel szó szerint tönkretették őt. Bíróság elé citálták, elvették a földjeit, és száműzték a birodalomból. Az 1300-as évek végén pedig törvényileg korlátozták a nők udvari szerepét és befolyásuk mértékét, nehogy véletlenül újra jöjjön egy hölgy, aki érvényesülni akarna és tudna is a férfiközpontú világban.
Perrersnek később ugyan sikerült visszatérnie Angliába, de már soha többé nem kapta vissza elkobzott vagyonát és régi életét. 52 évesen, elszegényedve, Upminsterben halt meg, és a Saint Laurence-templomban temették el, ahol még egy emléktábla sem jelezte, hogy ott nyugszik. Emlékét azonban nem tudták kitörölni, akkora hatást gyakorolt ugyanis a történelemre, hogy még évszázadokkal később is emlegették őt, és a krónikák azóta is mesélnek róla. A nőről, aki az elsők között próbált érvényesülni, megbecsülést és jobb sorsot biztosítani a szebbik nem számára.