Budapesten ad koncertet Hans Zimmer

nlc | 2015. November 06.
Hans Zimmer először indul turnéra szimfonikus zenekarral és kórussal. Szuper hír, hogy Budapest is része a koncertsorozatnak, Hans Zimmer 2016. május 11-én lép színpadra a Budapest Arénában!

Hans Zimmer élő koncertje különleges élményt tartogat minden nézőnek; a több évtizedes karrier legsikeresebb művei a szerző személyes közreműködésével, a szimfonikus zenekar előadása rock- és elektronikus zenével vegyítve és egy csodálatos fény- és látványshow-val kiegészítve.

 “Mindig is arra vágytam, hogy egy hasonló koncertkörutat csináljak, és nagyon lelkes vagyok, hogy ez az idő végre elérkezett” – nyilatkozta Hans Zimmer a turné kapcsán.

A budapesti koncertre jegyek november 10-én 10 órától kaphatók a www.livenation.hu oldalon keresztül. Az előadásra kizárólag ülőjegyek vásárolhatók.

A német származású zeneszerzőt Hollywood egyik nagy újítójának tartják, bár első nemzetközi sikerét még popzenészként aratta, a The Buggles tagjaként. A csapat Video Killed the Radio Star című dala nem csupán világsláger volt, de jelezve a zeneipar új korszakát, ezzel a videóval kezdte meg sugárzását az MTV is.

Hans Zimmer először Londonban lépett be a film világába, az ismert komponistával, Stanley Myersszel közös munkájával, amit Az én kis mosodám című filmben hallhatunk. Hamarosan szólóban is egyre sikeresebb szerzőnek számított, főként újító, a régi és az új zenei irányzatokat, valamint technikákat kombináló stílusával. Napjainkban őt tartják az elektronikus zenét nagyzenekari műbe integrálás atyjának.

Karrierjében 1988 jelentette a fordulópontot, amikor felkérték a Rain Man zenéjének megírására. A film elnyerte a legjobb film Oscar-díját, és meghozta Hans Zimmer első Oscar-jelölését zeneszerzőként. A következő évben ismét ő jegyezte a legjobb film, a Miss Daisy sofőrje zenéjét.

Hans Zimmer két Oscar-díjas filmmel a háta mögött a 90-es évek elején betonozta be végleg hírnevét az Oroszlánkirály zenéjével. A filmzene több mint 15 millió példányban kelt el, megkapta az Oscar-díjat, emellett Golden Globe-, American Music-, Tony- és Grammy-díjat is nyert.

2000-re Hans Zimmer szinte minden sikerfilmben részt vett, az ezredfordulón a Gladiátor zenéjéért nyert tucatnyi díjat, többek között Golden Globe- és Filmkritikusok díját is az Oscar-jelölés mellé, az albumból pedig 3 millió példány talált gazdára.

Többtucatnyi lenyűgöző és sikeres filmzenét tudhat magáénak, többek között a Pearl Harbor, A kör, Hannibal, A sólyom végveszélyben, Az őrület határán, Thelma & Louise, Tiszta románc, Zöld kártya, Holiday, A szikla, Lesz ez még így se, Egyszerűen bonyolult, Mission Impossible 2., Az utolsó szamuráj, Egyiptom hercege, Cápamese, Madagaszkár, Kung Fu Panda, A Simpson család, Sherlock Holmes, A Da Vinci-kód, Angyalok és démonok, Eredet, Az acélember, Batman – A sötét lovag, A csodálatos Pókember, Csillagok között és a 12 év rabszolgaság filmekhez, valamint az elmúlt évtized egyik legnépszerűbb filmzenéjét A Karib-tenger kalózai szériához.

Exit mobile version