Ónodi Eszterrel valahogy mindig sikerül szokatlan helyszíneken találkoznom. Legutóbb három éve egy belvárosi általános iskola udvarán, gyerekzsivaj közepette beszélgettünk, most pedig egy budai utómunka-stúdió vetítője előtt a büfében kapom el, és az interjút a röpke ebédszünetében ejtjük meg, amikor is sikerül ámulatba ejtenie azzal, hogy úgy is időben végez az ebédjével, hogy a csirkéjébe mindig csak akkor harap bele, amikor épp kérdést teszek fel neki. Persze ő sem azt favorizálja, hogy egy csirkecombbal a kezében adjon interjút, de egy filmforgatás közben, valamint egy Aranyélet és egy Anyám és más futóbolondok a családból premierrel a küszöbön Ónodi Eszternek élni se nagyon van ideje.
Az Aranyéletbeli karaktered, Janka egy rendkívül anyagias figura. A valóságban mennyire fontos neked a pénz?
Ha van olyan figura, aki a civil életemtől a lehető legtávolabb áll, az egyértelműen Janka. Látod, most is egy melegítő felsőben ülök itt veled, mert egy ruhapróbáról jövök, és az, hogy útközben idefelé beugrottam egy budai bevásárlóközpontba venni három pár cipőt (mellette szatyrokban cipősdobozok pihennek – a szerző) az egyáltalán nem azt jelenti, hogy nálam ez mindennapos dolog, hanem azt, hogy éppen szüksége volt a családnak ezekre, és most tudtam beugrani megvenni őket…
Van érzéked a pénzhez?
Gyakorlatilag nulla. Egyáltalán nem vagyok a rabja. Az a fontos, hogy annyi pénzem mindig legyen, hogy a családom ne szenvedjen semmiben hiányt.
Van egy menedzsered, aki intézi helyetted a pénzügyeidet, és a gázsidról tárgyal?
Azért nem vagyok hülye, nagyon nehéz engem átverni, de az, hogy én magam tárgyaljak a saját értékemről… azt valahogy nem érzem elegánsnak. A producernek nyilván az a célja, hogy minél kevesebb pénzből kihozza a produkciót, és valahogy nem tudnám a saját áramat marhavásár módjára feljebb tologatni.
Az Aranyélet az első komolyabb tévésorozatos szereped. Eddig szándékosan kerülted a tévés munkákat?
Egyáltalán nem. Más sorozatoknál is voltam castingon, csak azok nem jöttek be. Persze a szappanoperát azért én megkülönböztetném a sorozatoktól, azokkal szemben bennem is volt némi ellenérzés. Annyi elfoglaltsággal járnak, hogy színház mellett nem is tudnám őket csinálni. Az utóbbi években a sorozatok presztízse amúgy is nagyot nőtt, és ma már egy Kevin Spaceynek vagy egy Matthew McConaugheynak se derogál, ha sorozatban kell játszania.
És attól nem tartasz, hogy a nézők azonosítanak majd a szerepeddel?
Ebből a szempontból külön jó, hogy az Aranyélet HBO-s sorozat, és ugyan azt is sokan nézik, de legalább nem az egész ország fog azon gyűlölködni, hogy én mekkora egy ribanc vagyok. (nevet)
Volt már olyan szereped, amivel azonosítottak a nézők?
Még soha. Ehhez szerintem tényleg az kell, hogy egy sorozatban évekig szerepeljen az ember. Hosszan kell a képernyőn lenni ugyanabban a szerepben. Az Aranyélet ilyen szempontból egy idegen terep számomra, és nem tudom, hogy a megítélésemre milyen hatással lesz, de bízom abban, hogy a nézők tudni fogják, hogy ez csak egy szerep, amit játszom.
Lelkileg felkészültél egy esetleges folytatásra? Úgy tudom, az HBO-nál már tervben van egy második évad.
A karakteremben van még annyi, ez biztos. Olyan figura, akiből akár miniszterelnök is lehet, de azt is kinézem belőle, hogy beáll apácának, hogy az élete végéig vezekeljen a bűneiért. Az ő esetében nagyon széles az olló.
Ha egy olyan szereppel kínálnak meg, ami nagyon távol áll a személyiségedtől, az jó vagy rossz hír számodra?
Ilyenkor egyből felcsillan a szemem. Ez inspirált a leginkább, túl azon, hogy nagyon tetszett a forgatókönyv, és annak is örültem, hogy ezekkel az emberekkel dolgozhatok együtt.
Elég maratoni forgatásotok volt a nyár legforróbb heteiben. Kimerültél?
A nagyjából 70 forgatási napból én csak 38-on vettem részt, és azért ez elviselhetőbbé tette a dolgot. Áprilistól augusztusig forgattunk, és vannak olyan jelenetek, amiknek az első felét felvettük áprilisban, a második felét meg augusztusban, ezért nagyon észnél kellett lenni.
Janka abszolút domináns a családban, azt is mondhatnám, hogy gyakorlatilag ő a családfő. Te otthon mennyire vagy irányító típus?
Merem azt gondolni, hogy nem, de szülőként picit szigorúbb vagyok a páromnál. Ennek persze része az is, hogy ő sokszor vidéken van, és amikor végre együtt lehet a gyerekkel, akkor nem a nagybetűs neveléssel van elfoglalva. Sokszor vagyok kénytelen határozott és drasztikus nemeket mondani, de az is igaz, hogy olykor nagyon el tudok bizonytalanodni, és akkor olyan jó, hogy ott a párom, és más emberek, akikre támaszkodhatok.
Élvezed a klasszikus női szerepeket a magánéletben?
Nekem nincs ezekkel bajom. Néha rám jön rohamokban, hogy most akkor én ilyen szuper pedáns anya vagyok, és főzök, mosok, takarítok… Azért azt hozzá kell tenni, hogy az én életformám nehezen mondható klasszikus női szerepnek, már a napom beosztása miatt sem. Ha színház, akkor délelőtt próba van, este meg előadás. Ott van a délután, amit az ember a gyerekével tölt, de lélekben sokszor már az esti előadásra rendezkedik be. Forgatáskor hajnalokban kelünk, és akkor az estém szabad, vagy pont éjszaka forgatunk. Ez az egész színészlét egy furcsa zizis zombiállapot. Amikor a párom vidéken van, akkor egyedülálló anyukaként én oldok meg mindent otthon. A gyereket viszem iskolába, hozom iskolából, bevásárlás, edzés, zeneiskola, együtt tanulás. Ilyen fordulatszámon pörögni a munkámban, és otthon is helytállni kétemberes dolog, és néha azt érzem, hogy két ember helyett állok helyt.
Az Anyám és más futóbolondok a családból című filmedet Fekete Ibolya rendezővel forgattad. Sok nő rendezővel dolgoztál már együtt?
Csak az Ibolyával és a Deák Krisztával. Mindketten megmutatták, hogy nőként is helyt tudnak állni egy jókora stáb élén, és le tudtak vezényelni egy komplett filmet. Ibolyában azt bírtam nagyon, hogy a legnagyobb nehézségek közepette is megtartotta a humorát. Az általa sugárzott derű szerintem a filmen is látszik. Az egész nyomorúságos XX. századot úgy lehetett csak túlélni, ha mindent a maga abszurditásában szemléltünk.
A film több évtizedet ölel át. Nem okozott gondot, hogy nem volt folyamata a játékodnak, hanem jelenetenként mindig éveket ugrott a karaktered az időben?
Kezdettől fogva egy megelevenedett képeslapként tekintettem a figurára. A lineáris történet inkább a Básti Juliéknak jutott, mi ebben a szónak a jó értelmében vett illusztrációként veszünk részt.
Szóba se jött, hogy az idős Gardó Bertát is te alakítsad?
Hála istennek nem kellett gumifejet viselnem. Amikor én csatlakoztam a filmhez, már eldöntött kérdés volt, hogy a figurámat idősen más valaki alakítja majd, de a folytonosság itt is tetten érhető, mert ha hiszed, ha nem, a 96 éves lengyel színésznőt én szinkronizáltam le úgy, hogy még a saját anyám se ismerte fel a hangomat! Egyébként pont párhuzamosan forgattam ezt a filmet a Houdinivel, amiben Adrien Brody anyukáját játszottam, ahol kontrasztként ahhoz ragaszkodtak, hogy fiatalon és idősen is én játsszam a szerepet, így naponta három órán keresztül tették fel nekem a maszkmesterek a gumimaszkot.
Hátrányosan érinti a játékodat egy ilyen maszk?
Nyilván azért találták ezt ki, hogy segítsen, én mégis furcsán éreztem magam benne.
És azt nem találtad furcsának negyven körül, hogy a film elején tinilányként kellett feltűnnöd?
Az Anyám és más futóbolondok a családbólban arra kellett vigyáznom, hogy ne egy tinilány paródiáját, hanem inkább egy tinilány esszenciáját alakítsam. Inkább egy hangulatot, vagy állapotot kellett bemutatnom, meg egy csipetnyi bolondosságot és csitriséget. Ez azért nem volt ennyire tudatos se az Ibolya, se az én részemről. Inkább a női ösztöneinkre hagyatkoztunk.
Ez a film egy többgenerációs családregény. Téged foglalkoztatott valaha a saját családfád?
A nagymamám mesélgetett ezt-azt, de nincs nagy családom. Én és a szüleim is egykék vagyunk, szóval nincsenek olyan emlékeim gyerekkoromból, hogy ültünk volna együtt egy harmincfős asztalnál. Néha apai ágon meglátogattuk a felvidéki rokonokat, és az jó volt, de a mindennapokban mindig csak egy szűk mag volt együtt.
Ezért van az, hogy magad is megálltál egy gyereknél?
Elég későn szültem, és a mi pályánkon azért ez nem egyszerű. Színésznőként több gyerek felneveléséhez egy komolyabb gépezet és háttér kellene, ami jelen pillanatban nem áll rendelkezésemre.
Egyszer említetted, hogy a fiad első pályaként az édesapja hatására a rendezést nevezte meg. Változott ez azóta?
Hát persze, szinte mindennap. Akart már tyúkos gazda is lenni, mostanság meg előszeretettel nézi a főzős műsorokat a tévében, így épp szakács és mixer szeretne lenni. Nyilván hatással vagyunk rá mi is, például tavaly egy prózamondó versenyen nagyon szépen szerepelt. Ennek örültem, pedig abszolút nem én küldtem, hanem az osztályfőnöke.
Nem próbálod meg terelgetni a színészet irányába?
Nem, dehogy. Direkt ezért nem kísértem el a szavalóverseny kerületi fordulójára sem, hogy ne az legyen, hogy beülök valamelyik sorba és ott látványosan drukkolok a fiamnak. Ő már kilenc és fél évesen nagyon szeretné magát viszontlátni velem az újságokban, és a gyerekszínészet is vonzza. Az utóbbi években többnyire anyákat játszom, értelemszerűen mindig gyerekekkel, ő meg mindig megkérdezi, hogy a filmben miért nem ő játssza a gyerekemet. Volt már rá példa, hogy egy castingra is hívták, de a párommal egyetértésben nagyon óvjuk őt attól, hogy kicsi gyerekként ebbe a világba belecsöppenjen. Annyi elrontott gyerekszínész életet láttam már… Én is csak huszonegy éves koromban kerültem be a főiskolára, és ezt egyáltalán nem bánom.
Az Aranyélet című nyolcrészes sorozat november 8-án indul az HBO-n és az HBO GO-n, míg az Anyám és más futóbolondok a családból című film november 5-től látható a magyar mozikban.