A szívtipró másik arca – 80 éves Alain Delon

Kármán Nikola | 2015. November 08.
Botrányos szerelmi ügyek, rejtélyes gyilkosságok, a rajongók meghökkentése. Nem, ez nem az egyik Delon film recenziója, hanem a színész valódi élete. November 8-án ünnepli 80. születésnapját. Íme, kalandjainak színe-java 8 pillanatképben.

1. Soha nem állt be a sorba

Alain Delonnak már a gyermekkora sem volt zökkenőmentes, hiszen szülei válása után kamaszkorában nevelőszülőkhöz került. Ez a megrázkódtatás viselkedési problémákhoz vezetett nála, nehezen lehetett őt kezelni, és az iskolákból, internátusokból is rendre kirúgták, míg végül az utolsóból ő maga szökött meg. Egészen meglepő módon a haditengerészethez jelentkezett szolgálatra, annak ellenére, hogy a fegyelem nem volt éppen az erőssége, de úgy tűnt, hogy nem is a hadsereg vagy a haza szolgálata volt a motivációja, hanem hogy távol legyen mindenkitől, aki addig bántotta és elhagyta. Ötéves szerződését azonban felbontották annak letelte előtt, és leszerelték, egyesek szerint azért, mert különösen kegyetlen és agresszív volt, mások szerint azért, mert ott sem volt hajlandó beállni a sorba.

Alain Delon és Bella Darvi (1958)

2. Ha Hollywood akar, majd jelentkezik

A leszerelése után úgy tűnt, hogy nem találja a helyét a világban, de szerencséjére külseje, sármos megjelenése kihúzta a pácból. Az ötvenes évek közepén hollywoodi producerek felfigyeltek rá, és szerződést ajánlottak neki, de ő úgy döntött, hogy először hazájában, Franciaországban mutatja meg, mit tud. Úgy vélte, hogy ha Hollywood akar, majd jelentkezik nála újra. És így is lett. Eleinte kisebb francia filmekben szerepelt, az igazi karrier a ’60-as években jött. A Rocco és fivérei, a Fekete tulipán, A szamuráj, a Zorro meghozták a sikert.

3. Rejtélyes gyilkosságokkal gyanúsították

Delon nemcsak szerelmi ügyeivel, hanem a környezetében történt különös halálesetekkel is hírhedté vált. Három testőrét is meggyilkolták, és mindhárom esetben Delont vádolták, bár a végén egyik esetben sem tudtak rábizonyítani semmit. Első testőrét, Milos Milosevicset Mickey Roony feleségével együtt találták holtan a nő villájának fürdőkádjában. Hogy ki és miért gyilkolta meg őket, arra valójában soha nem derült fény. Második testőrét, Stefan Markovicot egy szemeteszsákba gyömöszölve találták meg. A pletykák szerint azért gyanúsították Delont, mert rájött, hogy a férfinak viszonya volt a feleségével. Tetézte a helyzetet, hogy Delon hamis alibit adott meg a nyomozás során, de végül a rendőrség “ejtette” az ügyet. Uros Milisevic Delon kétes hírű baráti körére tett terhelő vallomást a rendőrségnek egy nyomozás alkalmával, a rossz nyelvek szerint ő valószínűleg ezért végezte holtan egy szállodában. De hogy pontosan ki ölte meg, az ebben az esetben sem derült ki.

A Stefan Markovic-gyilkosság tárgyalása Versailles-ban, 1973-ban

4. “A szerelemben minden megengedett”

Delonnak a számos szerelmi viszonyán túl négy komoly kapcsolata volt: két feleségével és két élettársával. Romy Schneiderrel még fiatalon találkozott közös filmjük, a Christine forgatásakor. Romy akkor már keresett színésznő volt, Delon még csak bontogatta szárnyait. Gyorsan egymásba habarodtak, és évekig éltek együtt, de soha nem házasodtak össze. Kapcsolatuk eléggé viharos volt. Erre Romy édesanyja is rátett néhány lapáttal, ugyanis ki nem állhatta Delont. Úgy gondolta, hogy lányát a színész teljesen a befolyása alatt tartja, ráadásul fűvel-fával csalja. Delon ráadásul több ízben olajat is öntött “anyósával” kapcsolatban a tűzre nyilatkozataival, miszerint ha úgy tartaná kedve, hogy férfiakkal is fenntartson intim kapcsolatot, akkor fenntartana, hiszen “a szerelemben minden megengedett”. Delon a mai napig szerelmes Romyba, a nő képeit hordja a tárcájában.

5. Alvilági szerelem

Romyval való szakítása után Delon megismerkedett Nathalie Barthélemyvel, akit szinte rögtön feleségül vett. A nyilvánosság azonnal a szájára vette e kapcsolatot, mivel számos jó alapot találtak a pletykálkodásra. Delon ugyanis az alvilági ismeretségei révén találkozott a hölggyel, aki azelőtt prostituáltként dolgozott. Néhány év után elváltak, még közös fiuk, Anthony sem tudta őket összetartani, a magyarázat szerint azért, mert Nathalie a házasságuk alatt sem vetette meg más férfiak társaságát. Bár ismerve Delon múltját, talán neki is volt némi köze ahhoz, hogy ez a kapcsolat sem happy enddel zárult.

6. Nem ismerte el fiaként, pedig a hasonmása lehetne

Delon legkuszább évei Mireille Darc-kal folytatott kapcsolata alatt voltak. Bár 15 évig éltek együtt, a színész azért nem vetette meg a futó viszonyokat sem. Delon végül szakított, ezután egy ideig a híres énekesnő, Nico volt a barátnője, akitől egy fia is született, bár Delon soha nem ismerte el sajátjaként. Annak ellenére sem, hogy a gyermek kiköpött mása a színésznek.

Alain Delon és Mireille Darc, gyermekükkel, Anthonyval

7. Felesége és gyermekei elhagyták, mert állítólag verte őket

Delon túl az ötvenen végleg megállapodni látszott Rosalie van Breemen oldalán, akitől két gyermeke is született. De az egykori modell közel másfél együtt töltött évtized után elvált a színésztől, arra hivatkozva, hogy borzalmas és agresszív természetét nem tudta tovább elviselni. Fia, Alain-Fabien több nyilatkozatában is úgy emlékszik vissza az apjával együtt töltött évekre, hogy életének legborzasztóbb időszaka volt. Apja állítólag rendszeresen verte őt, testvérét és anyját.

Rosalie van Breemen és fi,a Alain-Fabien Delon

8. Kihúzta a gyufát a rajongóknál is

Bár a mai napig aktív színész, Delont a politika is vonzza, a szélsőjobboldali Le Pen mellett kötelezte el magát. Ezzel a lépésével viszont igencsak megcsappant a népszerűsége a rajongók körében, akik közül sokan azóta bojkottálják a filmjeit. Ez őt azonban egy cseppet sem hatja meg. Egyetlen dolog van, ami izgatja. Hogy mit kívánhat még ennyi szövevényes kaland és szerelmi viszály után? Életrajzi filmjében elárulta: “Szeretnék még egyszer szerelmes lenni.”

 

Exit mobile version