Azért kezdett thai boxolni, hogy megvédje magát, ma már amatőr Európa-bajnok – Bélik Timi

Szurovecz Kitti | 2015. December 01.
Amikor ránézek, egy törékeny, szép, kedves nőt látok. Az utolsó gondolatom lenne, hogy az ellenfelei rettegnek tőle – pedig a ringben így van! Bélik Timi alig két évvel ezelőtt kezdte a thai boxot, de ma már övé az amatőr Európa-bajnoki cím.
Bezzeg a mai fiatalok…! Olyan 30 év alatti magyar fiatalokat mutatunk be sorozatunkban, akik az élet valamely területén kimagasló eredményeket érnek el, de igencsak keveset vagy semmit sem tudunk rólunk. Legyen az egy középiskolás matekzseni, egy hollywoodi maszkmester vagy a világversenyre készülő magyar tánccsoport.

Bélik Tímea tíz éven át versenyszerűen kézilabdázott, de már nem érezte magát motiváltnak, ezért új sport után nézett. Mivel akkoriban sokat járt el szórakozni a barátnőivel, előfordult, hogy az éjszaka közepén egyedül sétált hazafelé, és olyankor nem érezte magát biztonságban. Timi úgy gondolta, nem árt, ha meg tudja védeni magát, így önvédelmi célból beiratkozott thai box-edzésre.

Első meccsén KO–val győzött

“Bő másfél évvel ezelőtt mentem le először edzésre. Az edzőm, Tollár László, már az első alkalmak után elmondta, hogy nagyon tehetségesnek tart, megfelelő az alkatom, remek a mozgáskoordinációm, és ha komolyan venném ezt a sportot, szép sikereim lehetnének benne – meséli Timi. – Jól éreztem magam az edzéseken, jó volt a hangulat, és motivált, hogy úgy éreztem, hétről hétre fejlődöm. De akkoriban már 21 éves voltam, és féltem, hogy a felnőttként megkezdett sportban nem érhetek már el sikereket. Laci viszont egyre csak biztatott és biztatott…”

Timire végül átragadt az edzője lelkesedése, és eldöntötte, hogy indulni fog élete első amatőr versenyén. Az iskola és a diákmunka mellett naponta kétszer is edzett, sőt még külön ökölvívóedzésekre is eljárt, hogy a kéztechnikáján minél többet csiszoljon, mire eljön a verseny.

“Életem első komoly versenye Zalaegerszegen volt – folytatja. – Nagyon izgultam, és kétkedve méregettem az ellenfelemet, nem tudtam kezelni a helyzetet, hogy pár perc múlva egymásnak esünk majd a ringben. Eleve nem könnyű lelkileg egy-egy verekedésre felkészítenem magam, és ha tétje is van a dolognak, az már mindennek a teteje, de amikor győztesként hagytam el a ringet, ráadásul kiütéssel, elkezdtem hinni magamban. Nagyon boldog voltam, és azonnal éreztem, ez az, amivel komolyan foglalkozni szeretnék.”

“Megölelem az ellenfeleimet”

Timit a barátja és a szülei is nagyon féltették a ringtől, de látták, mekkora örömet szerez neki ez a sport. Édesanyja és édesapja csak annyit kértek tőle, ha lehet, hadd nézzék otthon, videón a mérkőzéseket, mert élőben túl nagy lelki teher számukra elviselni, hogy a lányuk verekszik, pláne, hogy nem tudják, mi lesz a meccs vége. “A barátom általában ott van velem, az edzőmre pedig minden alkalommal számíthatok. A ringen kívül az ellenfelekkel is jó a viszonyom. Van egy lány, akivel a mai napig tartom a kapcsolatot, és egy iskolai feladatban is segített nekem. A meccs alatt minden véresen komoly, de a végén megöleljük egymást, gratulálunk egymásnak. Amivel nem volt könnyű megbirkóznom, azok a rendszeres sérülések. Hol zúzódásom van, hol kék-zöld foltok a testem különböző részein, hol monoklim, ami elég kínos, főként ha a barátommal kézen fogva sétálunk az utcán, mert az idegenek rosszallóan méregetik, azt hiszik, hogy bántalmaz engem. Sajnos mindenkihez nem mehetek oda, hogy a kedvesem rendes ember, csak én egy verekedős lány vagyok!” – nevet.

Timit, úgy tűnik, nem lehet legyőzni. Néhány hete Dunaújvárosban szerezte meg az amatőr Európa-bajnoki címet, és most az a célja, hogy mihamarabb indulhasson a profik között is. Szinte minden nap edz, újabb és újabb technikákat tanul, emellett nemrégiben volt egy televíziós kalandja is: az Éjjel-nappal Budapestben tűnt fel, amint Joe thai-box központjában püföli a zsákokat. Azt mondja, színésznői babérokra nem tör, a sportban akar minél jobban elmélyülni, szeretné, ha a következő tíz éve erről szólna. Elszánt és maximalista, de egy ponton majd abba szeretné hagyni, hogy családja lehessen. Valamikor, a távoli jövőben edzőként is el tudja képzelni az életét.

“Jó szívvel ajánlom ezt a sportot lányoknak – mondja. – Egyrészt tartást és önbizalmat ad, másrészt hihetetlen jó a stressz levezetésére, és a technikák segítségével meg is védhetjük magunkat. Szuper zsírégető, az egyik barátnőm már tizennégy kilót fogyott ezzel, és nagyon szép izmokat formál. Hobbisportként is ideális, és azt hittem, ez én életemben is az lesz belőle, de nagyon örülök annak, hogy másként alakult, és a thai box megváltoztatta az életem!”

  • Címkék:
  • box
Exit mobile version