Gigapatkányt fogtak a neves egyetemen – fotók

nlc | 2015. December 03.
Szörnyetegszerű patkány sokkolta az egyetem hallgatóit. Először a tetőn bukkant fel, majd több befogóhálóval sikerült foglyul ejteni.

A patkányok nem először hozzák ránk a frászt az idén. Az utcán, a metróban, bárhol felbukkannak, de mit árthatnának nekünk, hiszen olyan aprók! Nem úgy ez a Kínában talált óriási példány, ami farkával együtt eléri az 1 méteres hosszúságot, csaknem 10 kilót nyom, fogai pedig hüvelykujj nagyságúak!

A hatalmas patkányt először a kínai orvosi egyetem hallgatói vették észre, majd a dolgozóknak sikerült elfogniuk az állatot.

Bár egy ismert fajra, a coypura (más néven folyami patkány) hajaz, van, aki szerint a patkányok egy új típusáról van szó, a szuperpatkányról. Mások szerint egy genetikailag módosított, Frankeinstein-példánnyal állunk szemben. 

Az egyetem dolgozói, miután sikerült egy kartondobozba gyömöszölniük az állatot, vadállatszakértőknek adták át, akik megvizsgálják, hogy milyen fajta patkányról is lehet szó pontosan.

Ha óriáspatkányt akarunk látni, nem kell egészen Kínáig mennünk: tavaly Írországban bukkant fel egy hasonló méretű szörnyeteg.

Forrás: Mirror

Exit mobile version