Vadászat, halászat
Talán az kevésbé meglepő, hogy az emberek hamar felismerték, hogy “hazai pályán” nem versenyezhetnek a ragadozó madarak képességeivel, ezért viszonylag hamar betanítottak különböző madárfajtákat az élelmiszer beszerzésére.
“A solymászat hosszú múltra tekint vissza, különböző sólyomfajokkal sok helyen vadásztak, ez a középkorban egész Európában népszerű módszer volt, de a pusztai népeknél is kialakult ez a vadászati módszer, nem véletlen, hogy a magyarság számára is fontos volt, már a honfoglalás előtt is – mondta Hanga Zoltán, a Fővárosi Állat- és Növénykert szóvivője. – Ezt akár nagyobb sasokkal is meg lehet tenni, azonban a sasok jóval nagyobb madarak, így azokat nehezebb kézen tartani.”
A sasokat egyébként főleg Kazahsztán és Kirgizisztán térségében használják vadászatra, itt jellemzően a hatalmas parlagi sasokkal vadásznak, amelyek szárnyfesztávolsága elérheti a 210 centimétert is. Az első emlékek a sasok vadászati alkalmazásáról az első századból, Mandzsúria területéről származnak.
“A solymászat ma már értelemszerűen csak kis részben szolgálja az élelmiszer beszerzését, ezért inkább sporttá alakult át, ami sportvadászatot, de főleg a madarak nevelését, tanítását jelenti – magyarázta Hanga Zoltán. – Magyarországon már a háború előtt megalakult a Magyar Solymász Egyesület, amely a mai napig működik.”
Halászatra is alkalmasak egyes madárfajok, főként a kormorán, vagyis a kárókatona. Ezt a módszert Magyarországon a pákászok is alkalmazták, de Dél-Kelet-Ázsiában is vannak hagyományai a módszernek.
“Ilyenkor a betanított madár nyakára húznak egy gyűrűs nyakörvet, ami megakadályozza, hogy le tudja nyelni a nagyobb halakat – mondta Hanga Zoltán. – A nyakörvre egy szíjat kötnek, majd a kormorán, ami remekül le tud merülni a víz alá, elkapja a halakat. Ezután visszahúzzák a ladikba, majd »kimasszírozzák« a halat a torkából. Persze arra is kell figyelni, hogy időnként kisebb halakkal jutalmazzák a munkájáért.”
Együttműködésben az emberrel
Az állatkerti szóvivő megemlítette az afrikai mézkalauzt is: ez a mozgékony, gyors röptű madár kifigyeli, hogy a vadméhek hol rejtőznek. Egyedül azonban nem tud hozzájutni a csemegéhez, ezért szimbiózisban él a méhészborzzal, amely – orrát kivéve – immunis a méhcsípésekre, karmaival pedig könnyedén meg tudja bontani a fák odvait és megszerzi a zsákmányt. A borz mindig hagy »részesedést« a mézkalauz madárnak is, ez biztosítja a közös munka sikerét. A Szahara középső és déli részén élő emberek azonban kifigyelték ezt az együttműködést és a madarat követve képesek megtalálni az értékes táplálékot rejtő vadméhkasokat. Ezeket kifüstölve jutnak hozzá a mézhez, amiből hagynak a madárnak is.
Postások, fényképészek, rakétairányítók
A postagalambok használata is évszázadokra nyúlik vissza, hiszen a tollas jószágok jóval gyorsabban tudták az üzeneteket célba juttatni, mint a lovat vagy más korabeli közlekedési eszközt használó futárok.
“A postagalambokat a háborúkban is használták, ha jól tudom, volt is olyan postagalamb, amelyiket ki is tüntettek – mondta Hanga Zoltán. – Persze az ellenség is résen volt és galambvadász sólymokkal próbálták megakadályozni a kommunikációnak ezt a formáját.”
A galambokat az első világháború során felderítésre is használták, kísérleti jelleggel. Az állatokra kisméretű kamerákat erősítettek, majd azokat az ellenséges területek felett átreptetve jutottak az értékes fotókhoz. Ennyiben a galambokat tekinthetjük a drónok ősének is. A repülőgépek technológiájának fejlődésével azonban a módszer hamar feledésbe merült, bár a második világháború során is alkalmaztak felderítő galambokat, illetve a CIA is kifejlesztett egy kisméretű kamerát, amelyet erre a feladatra terveztek, azonban a CIA természetéből fakadóan erről kevés információ áll rendelkezésre.
“Egy időben kísérleteztek egy olyan módszerrel is, hogy galambokat vagy ragadozó madarakat tengeri vagy óceáni kutató-mentő repülések során is a víz felszínén sodródó hajótöröttek keresésére használtak – magyarázta Hanga Zoltán. – Ennek az az oka, hogy a madarak sokkal jobban látnak az embereknél, a betanított állatokat pedig arra kondicionálták, hogy jelezzenek, ha meglátják a mentőmellények jellegzetes narancssárga színét.”
A második világháború során B. F. Skinner viselkedéskutató azzal is megpróbálkozott, hogy a madarak segítségével irányított rakétákat fejlesszen ki. A rakéta ez esetben egy kisméretű, könnyű szerkezetű vitorlázógép volt, amelyre a rakétákhoz hasonló robbanófejet szereltek. Az eszköz orrába három lencse, illetve 1-3, az operáns kondicionálás módszerével kiképzett galamb került. A lencsékhez szenzorok csatlakoztak, amelyek érzékelték, hogy a madarak csőre hol ér hozzá a lencséhez. Az állatokat pedig arra tanították be, hogy ha a lencsén hajók alakját látják meg, akkor kezdjék el a csőrükkel bökdösni az alakzatot. Ha a célpont elmozdult a lencsében, a madarak csőrükkel követték a hajó alakját, a “rakéta” vezérlőrendszere pedig ez alapján módosította a röppályát.
Az amerikai Nemzeti Védelmi Kutatási Bizottság (National Defense Research Committee) nem hitt túlzottan a projekt sikerében, ennek ellenére 25 000 dollárral támogatta Skinner kutatásait. A Project Pigeon néven futó programot végül 1944 októberében leállították, a kutató pedig azt mondta, bár a galambok betanítása sikeresnek bizonyult, a programmal az volt a legfőbb baj, hogy senki sem vette komolyan.
Biztonsági tisztek, őrző-védők
A madárvilág egyes képviselői a mai napig szavatolják biztonságunkat. Erre a legjobb példa a repülőtereken – így a budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren is – szolgálatot teljesítő sólymok köteléke, amelynek az a feladata, hogy a repülőtér környékén megjelenő madárrajokat elűzze. Ez azért fontos, mert ha egy éppen felszálló gép egy nagyobb madárrajjal találkozik, annak beláthatatlan következményei lehetnek. Erre egy szerencsés példa a “hudsoni csoda” néven közismertté vált 2009-es eset, amikor a US Airways 1549-es járata kényszerleszállást hajtott végre a Hudson folyón, mert korábban egy csapat vadlúd miatt megrongálódott a hajtóműve.
“A madarakat sok helyen riasztóként is használták, ennek a legismertebb példája az ókori Rómában a capitoliumi ludak története – mondta Hanga Zoltán. – Az éj leple alatt belopózni próbáló ellenséget a ludak hangos gágogása buktatta le.”
Aki közelebbről szeretne látni dolgozó madarakat, a Fővárosi Állat- és Növénykertben megismerheti Olgát, a pusztai sast, láthat kormoránt is, de rendszeres programként olyan állatbemutatókon is részt lehet vehet, ahol solymászok mutatják be a trükkjeiket, itt ráadásul a kézhez szoktatott madarakkal a szó szoros értelmében testközelből lehet megismerkedni.
További cikkek madarakról az NLCafén:
- 11 madár, akik az őrületbe kergetik az embereket – vicces képek
- Arra értek haza, hogy egy csomó madár röpköd a házukban – videó
- Ez a madár tudja, hogy a puszi a legjobb gyógyír – cuki fotó