10 felejthetetlen mondat Bendegúztól az Indul a bakterházból

nlc | 2016. Január 10.
Az Indul a bakterház című filmet és annak zseniális párbeszédeit megunni nem lehet. Mivel nemrég újra megnéztünk, hoztunk belőle 10 felejthetetlen mondatot Bendegúztól.

“Én mindig is jó szándékú gyerek voltam, csak mire a szándékom végére értem, rossz lett.”

fotó: facebook

“Tudom én jól, az a baja a világnak, hogy nem a tehénpásztorok kormányoznak.”

“Ami az udvariasságot illeti, mindenki láthatja, hogy én nem szoktam túlmenni a finomság határain.”

“Mán megengedje nénémasszony, egy kicsit nagyot hallok, mivel most éppen eszek.Tetszik látni milyen szépen mozog a fülem?”

“Csak egy igaz ember van a világon, az pedig én magam vagyok.”

“Nem vót énnekem semmi sürgős dógom az életembe, mégis annyit futkároztam,hogy ne tovább. Ez a mi ténsasszonyunk olyan fürge lett a nagy tragédia óta, hogy mindennap körülkergetett az istállón. Komolyan féltem, hogy beszorít valamelyik sarokba, és szétveri a tudományt a fejemben.”

“Tökéletesen boldog lettem vóna, ha a jó Isten elfelejt parasztot teremteni.”

“Nemhiába,hogy még csak kamasz vagyok, de nem is sikerült még nekem soha semmi. Pedig olyan szomorú és fura dolgok történtek velem, hogy ne tovább. Beszélték felőlem az emberek, hogy csudagyerek vagyok, meg hogy bár akasztottak vóna föl kétnapos koromba, mer nem lesz belőlem becsületes ember se így, se úgy. Anyámnak meg egyenesen azt javasolták, hogy tekerje ki a nyakam inkább előbb mint utóbb.”

“Mondom magamba, velem ugyan el nem hitetsz semmi rosszat magamrul, errül jótállok.”

“Ha úgy történne velem, mint a mesében, biztos gazdag ember leszek.”

Még több idézet az NLCafén!

Exit mobile version