Nem félt izgalmasan élni
Hogyan szólnak a krónikák Kossuth Lajosról általában? Hát nézzük! Evangélikus, köznemesi családban született első gyermekként 1802-ben. Tanulmányai során elsajátította a német nyelvet, tanult jogot, majd 21 évesen ügyvédi oklevelet szerzett. Határozottságával, keménységével, rendíthetetlen elveivel szinte berobbant a politikába már huszonévesen. Folytathatnánk a túlságosan száraz bemutatást, de azt hagyjuk meg a lexikonoknak. Kossuth élete ugyanis közel sem volt annyira száraz és egyértelmű, mint ahogyan azt a történelemkönyvek bemutatják. Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharcon kívül más izgalmas kalandjai is akadtak. Mind a pályafutásának, mint a magánéletének voltak ugyanis olyan eseményei, amelyekről általában nem szól a fáma.
Ha pályafutását nézzük, ilyen eset volt, amikor 1830-ban a reformellenzék tagjai közé állt, de ottani karrierje derékba tört, amikor sikkasztással vádolták meg. Vagy amikor a pozsonyi országgyűlésre kerülve az Országgyűlési Tudósításokat szerkesztette a reformellenzék céljainak népszerűsítése érdekében, majd a megyegyűlésekről is hasonló tudósításokat adott ki. Ezeket ugyanis betiltották, de ez őt egy cseppet sem zavarta. Végül 1937-ben négy év börtönbüntetésre ítélték.
Fogságban töltött éveit arra használta fel, hogy rengeteget olvasott, írt, és kiválóan megtanult angolul. Szabadulása után pedig a korabeli magyar társadalom és gazdaság legfontosabb problémáit szemügyre véve kialakította egységes reformprogramját. Ennek egyik eleme volt, hogy megalakította a Védegyletet, amelynek célja az volt, hogy a tagok csak hazai termékeket vásárolhattak, mellőzve az osztrák birodalom piacát. Ennek ellenére Kossuth Bécsben gyártatta a Védegylet kitűzőit, így a kezdeményezése nem sokkal később botrányba fulladt.
Nem akarták megáldani a házasságát
Kossuth magánélete is eseménydús volt ebben az időszakban, megismerte ugyanis Meszlényi Teréziát, akit 1841-ben feleségül vett, és három gyermeke, két fia és egy lánya született tőle. Széchenyi István, akivel Kossuth soha nem tudott közös nevezőre jutni politikai kérdésekben, úgy vélte a hölgyről, hogy érdekes nő, egyben tüzes honleány. Terézia sokak szerint egyébként nemcsak otthon volt társa férjének, hanem nagy befolyást gyakorolt rá a politikai döntések meghozásában is. Évtizedekig éltek együtt, házasságuk azonban nem indult gondtalanul. Kossuth evangélikus volt, választottja pedig katolikus, házasságukat abban a korban nem éppen nézték jó szemmel. Frigyüket a plébános nem is akarta megáldani. Ez csak további olaj volt a tűzre Kossuth harcában, amelynek célja az volt, hogy a társadalmi renden alapjaiban változtasson.
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kirobbanásakor annak egyik vezetője lett, majd a Batthyány-kormány pénzügyminisztere, ezután pedig az ország kormányzója-elnöke. A szabadságharc bukásakor Kossuth török területre menekült, ahol egy időre családja nélkül maradt. Később újra találkozott feleségével és gyermekeivel, majd közösen utaztak tovább Angliába, Amerikába, majd Olaszországba, ahol végleg letelepedtek. A politikus soha többé nem tért haza, bár hívták őt, a kiegyezés után elveszítette magyar állampolgárságát is. Élete végéig emigrációban maradt, és anyagi gondokkal küzdött idős korára. 1879-ben elkezdte megírni emlékiratait, amelyekből ugyan bevétele származott, de e történetekből sok minden “kimaradt”, főleg ami a magánéletét illeti.
82 évesen talált rá a szerelem
Kossuth megtörten, testi és lelki gondokkal küzdve, immáron megözvegyülve éldegélt Torinóban, ahol utolsó éveiben olyan élmény érte, amelyre ő maga sem gondolt volna. 1884-ben megismerkedett a nála 63 évvel fiatalabb, 19 éves Zeyk Saroltával. Az erdélyi, nemes származású lány ott élő rokonait látogatta meg családjával, nagybátyja pedig bemutatta őt Kossuthnak. Az akkor már idős férfira óriási hatást tett ez az ismeretség, hirtelen kizökkent a mindennapok nyűgéből, a múlt sérelmeiből. Úgy tűnt, hogy a szerelemben nem számít a korkülönbség. Legalábbis Kossuth részéről, aki ekkor már évek óta csak húgával és személyzetével osztotta meg házát, és javarészt visszavonultan élt. Saroltával való megismerkedésekor azonban még azt is elfelejtette, hány éves, és a lányt családjával együtt vitte jobbra-balra a városban, hogy minél több időt tölthessenek együtt. Fél évig voltak egymás társaságában, és Kossuth teljesen beleszeretett a kisasszonyba. Szerelmes leveleiből egy reménytelenül szerelmes férfi képe bontakozik ki, egy olyan arca, amelyet addig senki nem ismert. A lány azonban nem viszonozta a politikus érzéseit, akire többnyire csak magányos, sajnálatra méltó öregként gondolt.
Bár Kossuth jól tudta, hogy szerelme viszonzatlan, és az is marad, mégsem rejtette véka alá érzéseit, amelyek a lányhoz írt leveleiből teljesen egyértelműek voltak. Sarolta értette is a célzásokat, a becéző megszólításokat és szavakat, és próbálta minél világosabbá tenni Kossuth számára, hogy ő bizony nem szerelmeseként gondol rá, hanem másfajta szeretettel. Kossuth egyik levelében meg is válaszolta neki, hogy “Jónak láttad engem emlékeztetni arra, hogy én a nagyatyád lehetnék…” Kossuth, mint egy szerelmes kamasz, még a pénztárcájában is magával hordta Sarolta fényképét, és írásaiból az is kiderül, hogy esténként azt nézegetve aludt el, miután csókot nyomott rá.
Kossuth lett a keresztapja szerelme gyermekének
Fél év szárnyalás után eljött a búcsú ideje. Amikor Sarolta családjával együtt hazautazott Erdélybe, Kossuthnak örökre el kellett válnia tőle, de a szívében haláláig hordozta a lányt. Ahogyan írta: “Tudtam, hogy így lesz, mégis fáj.” Sarolta nem sokkal a hazaérkezése után férjhez ment, és első gyermekének Kossuthot kérte fel keresztapjaként az iránta érzett nagyrabecsülése jeléül. Ahogyan régen a politikai céljai megvalósításáért, úgy a szerelemben is a végletekig harcolt, és egészen 1891-ig írta leveleit plátói kedvesének, sokszor érdeklődve arról, hogy férjével boldogan él-e. Kossuth Sarolta előtt fel merte vállalni az érzéseit, de mások előtt titkolta. Olyannyira, hogy a Saroltától kapott leveleket elégette a halála előtt, és ugyanerre kérte őt is. A lány azonban ezt nem tette meg, mert bár nem viszonozta a szerelmet, mégis becsesnek tartotta a leveleket.
Kossuth mindig is betegeskedő alkat volt, öregkorában is több gonddal küszködött, míg végül 1894-ben influenzás lett, amelyből már nem volt ereje felgyógyulni. Sokáig Sarolta is titokban tartotta a köztük történteket, de a leveleket végül 1918-ban eljuttatta az Esztendő című folyóirathoz, ahol ezek meg is jelentek. Az írásokból kiderült, hogy Kossuth, bár érzelmei nem találtak viszonzásra, boldog volt, hogy élete utolsó éveiben még egyszer megtapasztalhatta a szerelem érzését. Ahogyan Saroltának írta: “Abban, amit irántad érzek, mindenik vonalból van valami: van atyai, van testvéri, van baráti, van mindenféle… – de mind épp oly tiszta, mint aminő hó.”