Örökre kitiltották Egyiptomból a piramist megmászó turistát

MTI/NLCafé | 2016. Február 04.
Soha többé nem teheti be a lábát Egyiptomba az a német turista, aki megmászta a Kheopsz-piramist. Sőt még örülhet, hogy nem ültették le 3 évre az afrikai ország egyik börtönében.

Mamdúh ed-Damáti egyiptomi műemlékvédelmi miniszter bejelentette, a kitiltásról hivatalos értesítést küldött a kairói német nagykövetségnek.

A 18 éves Andrej Ciesielski január 18-án mászta meg az ókori világ hét csodája közé tartózó gízai piramisok egyikét. A fiú még videóra is felvette mászását, majd a Kheopsz-piramis csúcsán ülve lélegzetelállító fotókat készített, amelyek nemcsak a közösségi oldalon arattak óriási sikert, de bejárták a világsajtót is. Persze Egyiptomban és a műemlékek védelmére érzékenyek között óriási felháborodást keltettek.

Egyiptom törvényei szerint akár három évet is kaphat, aki a tiltás ellenére megmássza valamelyik piramist. Ennek megfelelően az idegenforgalmi rendészet és a régészetvédelmi szervek tagjai abban a pillanatban őrizetbe vették a német fiatalembert, amint lemászott az ókori építményről. Aztán a fiú szerencséjére, mégis szabadon engedték azzal az érveléssel, hogy külföldi turista, és nem ismerte a helyi szabályokat.

A 18 éves Ciesielski később úgy nyilatkozott, ő kifejezetten azért utazott Egyiptomba, mert meg akarta mászni a legnagyobb piramist. Az erre vonatkozó tiltásokkal is tökéletesen tisztában volt, mégis vállalta a kockázatot. A fotókat annak ellenére meg tudta osztani a Facebookon, hogy azokat az egyiptomi hatóságok állításuk szerint elkobozták tőle.

Andrej Ciesielski egyébként nemcsak Egyiptomban kereste képeihez a legkülönlegesebb nézőpontot és a veszélyt, hanem ahogyan az Facebook-oldalán is látható, a világ számos metropoliszának felhőkarcolóin fotózott már.

Exit mobile version