Pulitzer-díj: magyar fotósok a díjazottak között

nlc | 2016. Április 19.
Hétfőn adták át a Pulitzer-díjakat. A díjazottak között magyar fotósok is vannak, az európai és a közel-keleti migránsválságról készített fotóikért. Nézzük, kik és miért kapták meg a rangos elismerést!

 Az 1917 óta kiosztott Pulitzer-díjat összesen 21 kategóriában ítélik oda, és a New York-i Columbia Egyetemen rendezett ünnepség keretében adják át. Az elismerést Joseph Pulitzer magyar származású újságíró, lapkiadó alapította. Díjjal ismernek el a többi között például oknyomozó riporteri munkát, hírfotót, és az újságírói kategóriák mellett musicalt, fikciós könyvet és dokumentumregényt is.

Magyar díjazottak is vannak a fotósok között

Az idei, századik díjkiosztó ünnepségen a közszolgálati kategóriában az AP hírügynökséget ismerték el az amerikai piacra termelő délkelet-ázsiai halfeldolgozó iparban elterjedt visszaéléseket feltáró oknyomozó munkájáért.

A hírfotó kategóriában a The New York Times és a Reuters munkatársai megosztva kaptak Pulitzer-díjat, s mindkét szerkesztőség csapatát az európai és a közel-keleti migránsválságról készített fotóiért ismerték el. A kitüntetettek között vannak a hírügynökségnek dolgozó két magyar fotós, Szabó Bernadett és Balogh László képei is, amelyek a díjnyertes munka többi alkotásával együtt megtekinthetők a Pulitzer-díj honlapján.

Elmaradt felelősségre vonás és tömegmészárlás

A The Washington Post riportercsapata a 2015-ben tapasztalt rendőri túlkapásokról és a jórészt elmaradt felelősségre vonásokról írt riportsorozatáért érdemelte ki a díjat.

A kaliforniai San Bernardinóban tavaly elkövetett tömegmészárlásról készült tudósításaiért és riportjaiért kitüntették a Los Angeles Times szerkesztőségét, oknyomozó riportjaiért megosztottan díjat kapott két kisebb floridai lap: a The Tampa Bay Times és a Sarasota Herad-Tribune.
A két lap közösen készített riportsorozatot a floridai pszichiátriai intézetekben uralkodó áldatlan állapotokról, az erőszakról és a hanyagságról. A The Tampa Bay Times egyébként “bezsebelt” egy másik Pulitzert is: három riportere az oktatásügy kudarcáról írt oknyomozó riportot.

Embertelen bánásmód az afgán nőkkel szemben

A nemzetközi újságírás kategóriájában a Pulitzert a The New York Times munkatársának ítélték oda, aki az afgán nőkkel szembeni embertelen bánásmódról írt helyszíni riportot.
Díjat osztottak az úgynevezett fikciós, a történelmi, valamint a dokumentumkönyv kategóriákban is. Fikciós regényéért, egy Vietnamból az Egyesült Államokba bevándorló férfi történetéért a vietnami családi gyökerű Viet Thang Nguyent érdemesítették díjra. A történelmi könyvek közül a minnesotai életrajzíró, T.J. Stiles könyve kapott elismerést George Armstrong Custer tábornok – az amerikai polgárháború lovassági parancsnoka – biográfiájáért, a dokumentumkönyv kategóriában pedig a The Washington Post riportere, Joby Warrick kapott díjat az Iszlám Állam terrorszervezetről írt könyvéért.
Pulitzer-díjjal ismerték el továbbá a Broadway egyik musicaljét: Manuel Miranda Hamilton című darabja az Egyesült Államok egyik önsorsrontó alapító atyjáról szól.


Exit mobile version