Taplóval hetek óta sikeresen összefutok a menzán, de még nem volt olyan alkalom, hogy ő beállt volna az olykor már az ajtón is túlnyúló sor végére. Hogy, hogy nem, Tapló minden alkalommal talál magának valakit a sorban, akihez odacsapódhat, és a további 2-3-5-10 emberrel nem foglalkozva simán beáll előre.
Nem néz hátra, nem kér elnézést, nem mondja azt, hogy “idejönnék az ismerőseimhez”. Tapló szimplán pofátlan, azonban nem siet sehová. Nem azért teszi ezt, mert dobozba kéri az ételt, sok a munkája, és a monitor felett görnyedve fog megebédelni. Ő tálcát vesz, három fogást pakoltat rá, és komótosan megebédel. Erre van ideje, arra nincs, hogy 5 perccel tovább maradjon a sorban, vagy 10 másodpercre hátraszóljon, hogy “bocs“.
Neki ez alanyi jogon jár. Tapló kiérdemelte a nevét, és egész nagy családja van. Rokonait felfedezték már a bevásárlóközpontok kasszáinál, a metróban és a szórakozóhelyek bárpultjainál is. Kezdetben dühös voltam rád, Tapló, mereven bámultalak, kerestem a tekintetedet, amikor elém álltál be, és vártam a pillanatot, hogy jól beolvassak neked. Ma már csak sajnállak. Légy boldog azzal, hogy 180 másodperccel korábban kapod be a fasírtot.
