Apáti Bence: “Lehet duzzogni, de láttatni kell magunkat, hogy újra megszeressék az emberek a balettet”

Mit gondolsz arról, amikor a szülők harciasan kijelentik, hogy “az én gyerekem balettozni fog!”?

Mint szülő, mint balett-táncos, megvan a véleményem erről. Egyrészt azt mondják, hogy engedni kell, hogy a gyerek azt csinálja, amit szeret, másrészt nehéz így tenni egy ennyire teljesítmény-központú világban. Ha egy apuka, anyuka elhatározza, hogy mi legyen a gyerekéből, az rossz út, nem fog működni. Ha a gyerek nem szerelmes a balettba, akkor hiába mondja anyuka, hogy milyen cuki lesz, ahogyan pink tütüben rohangál.

Hallottam már olyan történetet, hogy egy kislány vagy kisfiú táncolgatott egy tánciskolában, majd elkerült egy komolyabb iskolába, és rájöttek, hogy a balett egy iszonyatosan kemény munka, komoly fegyelem van, nagyon komolyan kell teljesíteni. A Táncművészeti Főiskolán, ha a félévi vizsga nem sikerül, akkor eltanácsolják.

Vér, verejték, sírás?

Ez egy nehéz szakma. Igen, a gyerek sokat fog sírni, szenvedni, sokszor csalódhat, és kétszázból három-négy táncos lesz, abból is csupán egyetlen szólista. Ezzel együtt nem szeretnék a balett ellen beszélni, sőt küldetésemnek érzem, hogy újra hozzuk vissza a mainstream vonalba a balettet. Mert régen volt Fülöp Viktor, Róna Viktor, Keveházi, és még sorolhatnám. Most pedig alig ismernek minket és a balettművészetet. És ha nem ismerik, akkor nem jönnek a gyerekek, akkor nem felvételiznek, akkor ki fog halni a szakmánk.

És vissza lehet hozni a balettet a mainstream vonalba? Hogyan lehet megszólítani a 12 éves Evelint, aki Tardonán él?

Érzem, hogy nehéz az embereknek elmagyarázni és eljuttatni az üzenetet, hogy ez egy létező műfaj, és van egy Nemzeti Balett Társulata az országnak, és az Operában esténként 1000-1200 néző előtt lépünk fel. Nemcsak vidékre nehéz eljuttatni a balettet, de a VI. kerületi Józsikához is. Vissza kell találnunk ahhoz, hogy az emberek ismerjék a táncosokat, és újra beszédtéma legyen.

Ebben lehet egy eszköz számodra a Kismenők?

Igen, és ne felejtsük el, hogy ez nem egy trash műsor, hanem egy értéket közvetítő tehetséggondozó, ami speciel egy kereskedelmi tévében megy. Olyan, mint egy Ki mit tud?. Fontos és nagy dolog, hogy a magyar balettművészetet is képviseli valaki a zsűriben.

Én viszont úgy látom, hogy művészvilág olykor fúrja azokat a kollégákat, akik megjelennek a kereskedelmi tévékben.

Alapvetően engem a táncosszakma nem bánt. Persze én is megkapom néha, hogy “dobolsz ott a tévében“. Lehet ez az ellenállás az irigység vagy a generációs különbségek miatt. Valahol jogos, de meg kell értenünk, hogyha elefántcsonttoronyban duzzogunk és mérgelődünk, hogy a sajtó nem ír a tegnapi premierünkről, akkor még kevesebb gyerek fog felvételizni a Táncművészeti Főiskolára. Megváltoztak a játékszabályok, nem szabad sértődöttnek lenni. Láttatnunk kell magunkat, és népszerűsíteni a balettet, de persze meggondolni, hogy hogyan és miként tesszük ezt.

Viszonylag kesztyűs kézzel bánsz a gyerekekkel a Kismenőkben. Ez tudatos?

Nehéz dolog kimenni egy stúdióba, ahol nyolc-tíz kamera és rengeteg néző figyel. Még nekem is van lámpalázam. Szóval nem szeretem kritikusan bírálni a gyerekeket. Azt is látom rajtuk, hogy a szigorú tekintetektől megijednek, így igyekszem ezt is nagyon kontrollálni a Kismenőkben. Lehet, hogy nem esik le mindig az állam, de ha a gyerek produkcióján látom, hogy átlag feletti, van benne fantázia, és látom benne a tehetség csíráját, akkor el is ismerem.

Amikor ezt a pályát választottad, tudtad, hogy készülnöd kell B tervvel?

Persze. Minket 45 éves korunkba elküldenek nyugdíjba, vagy sérülések miatt tönkremegy a testünk. Én most vagyok 35 éves, azt gondolom, hogy még úgy öt-tíz évem van, ha ügyes vagyok. Szóval B terv? Gigor Attila filmjében szerepeltem, ott tíz napot forgattam. Fél évvel később csörgött a telefonom; a producer hívott, hogy Árpa Attila új filmjének a válogatására is menjek el. Annak is elkezdtük már a munkálatait. Anyukám színésznő, de én nem tanultam színészetet, és nagyon büszke vagyok, hogy ezek a szakemberek megláttak bennem valamit. Talán ezt tartom B tervnek.

Melyik rád aggatott címke bosszant a legjobban?

A “tetovált, bokszoló balett-táncos” a legidegesítőbb, és igen, ez még 2016-ban is hírértékű. De mindenki mindenkit címkéz. Ez van.