Riói olimpia: ugyanabban a számban indulnak az észt hármasikrek

nlc | 2016. Május 27.
Ikrek vettek már részt olimpián korábban is, de arra még sosem volt példa, hogy hármas ikrek szerezzenek egyszerre és ráadásul ugyanabban a sportágban kvótát. Rióban Észtország színeiben indul a női maratoni versenyen Leila, Liina és Lily.

A harmincéves hármas ikrek csupán hat évvel ezelőtt, 24 éves korukban kezdtek maratont futni. A szőke, kék szemű lányok gyermekkoruk óta aktívan sportolnak. Liina szerint a hosszútávfutáshoz egészen más technikát kell elsajátítani, mint a sprinthez.

Azt követően, hogy néhány éve már bizonyították, mindhárman kiváló futók, és meg tudják állni a helyüket a nemzetközi versenyeken is, úgy döntöttek, megpróbálnak kijutni a riói olimpiára. Még egy aranyos szlogent is kitaláltak maguknak: Trio to Rio (nagyjából annyit tesz, a trió Rióba készül), amely még nagyobb motivációt adott, hogy az augusztusi maratoni futáson együtt állhassanak rajthoz.

forrás: cdn.colombia.com

Céljukat nagyon komolyan vették, és miután országukban megszerezték az utazáshoz szükséges kvótát, télen már Kenyában készültek a versenyre, júniustól pedig Olaszország északi részén edzenek. A lányok azt is elmondták, egyedül unalmas maratont futni, hárman ugyanakkor kifejezetten szórakoztató.

A lányok tisztában vannak vele, hogy a kenyai futónőket szinte esélytelen legyőzni a versenyen, de ugyanakkor legfőbb céljukat máris megvalósították, hiszen az olimpiai játékok történetében először hármas ikrekként mindhárman rajthoz állhatnak a női maratoni futószámban – írja a Reuters Kanada.

Exit mobile version