Felismeri az emberi arcokat ez a hal

nlc | 2016. Június 07.
Eddig azt hitték, hogy a halak nem képesek megkülönböztetni az emberi arcokat, most azonban kiderült, hogy van olyan halfaj, amelyik igen.

Egy brit és ausztrál tudósokból álló csapat bebizonyította, hogy a jávai lövőhal képes megkülönböztetni egy ismerős emberi arcot tucatnyi másik arctól.

Ez a felfedezés azért nagy jelentőségű, mert mostanáig csak a fejlettebb aggyal rendelkező emlősökről, illetve bizonyos madarakról feltételezték az arcfelismerés képességét, a halakról nem.

A jávai lövőhal
Fotó: Wikipedia

A kísérlet során a lövőhalaknak emberi arcokról készült képeket mutattak, és megtanították őket, hogy ha egy bizonyos képre spriccelnek a szájukkal – a lövőhal úgy táplálkozik, hogy szájába vizet szív, és a felfelé nyúló állkapcsával kispricceli a vizet, ami eltalálja a rovart, és az beleesik a vízbe –, akkor ételt kapnak.

A halaknak aztán több mint negyven arcképet mutattak, és ezek közül kellett kiválasztaniuk azt, melyet már korábban megismertettek velük. Ez az esetek 81 százalékában sikerült is.

Ezek után nehezítettek a dolgon: a képeket fekete-fehérre változtatták, és a fejformákon is módosítottak, csak az arcok maradtak. A lövőhalakat azonban nem tudták átverni, sőt ezek közül a képek közül 86 százalékos biztonsággal választották ki az ismerős arcot.

Forrás: Phys.org

Exit mobile version