Megölelte megmentőjét a súlyosan sérült bagoly

nlc | 2016. Június 07.
Azután, hogy elütötte egy autó és súlyos fejsérülést szenvedett, GiGit gondozója lelkiismeretes ápolása hozta vissza a halál torkából. És erről a madár se feledkezett meg.

“Fennállásunk óta nem hoztunk vissza az életbe olyan súlyosan sérült madarat, mint GiGi. Ő volt az első” – kezdi a Dodo című online portálnak Missy Dubuisson, a Wild at Heart elnevezésű, amerikai állatvédő szervezet szóvivője. A fiatal nő elárulta, az amerikai uhu hónapokkal korábban egy súlyos fejsérüléssel került hozzájuk, amit akkor szerzett, mikor vélhetően elütötte őt egy autó. 

“Már az is csoda, hogy egyáltalán túlélte a balesetet” – teszi hozzá Missy, majd elárulja, a madár életét egy hosszadalmas és nem kevésbé költséges gyógykezelés, valamint a lelkiismeretes ápolás mentette meg. “A madarat Douglas Pojeky gondjaira bíztuk, akit mi egymás között csak úgy becézünk: a madarakkal suttogó. Mindegyikünknél jobban ért tollas barátaink nyelvén, ami GiGi esetében is bebizonyosodott. A madár már az első perctől megbízott Dougban.”

wildatheartrescue.org

Az uhu és gondozója között rövid idő alatt eltéphetetlen kötelék alakult ki. “Mikor Doug néhány napra elutazott, GiGi rendkívül izgatott lett. Alig várta, hogy hazatérjen a gondozója, és mikor ez megtörtént, boldog és hálás öleléssel borult a nyakába.”

Missy elárulja, ha a megható ölelésről képet nézegeti, még most is könnyek szöknek a szemébe. “Nem kell jobb bizonyíték arra, hogy lásd a kettejük közt lévő szoros kapcsolatot. Annak a madárnak a fotón látod az arcán a bizalmat.”

Olvass még többet a témában az NLCafé oldalán: 

Exit mobile version