Múzeumok Éjszakája 2016 – Hogyan, mivel, mennyiért tudsz közlekedni?

nlc | 2016. Június 21.
Az idei, immáron tizennegyedik Múzeumok Éjszakáján is érdemes különjáratra szállni, hogy eljussunk az egyik célpontból a másikba. A program karszalagja nem csak belépőként funkcionál, hanem közlekedési jegyként is.

Hol vegyük meg a karszalagot?

 A budapesti Múzeumok Éjszakája belépőjegy-karszalagok megvásárolhatók a programban résztvevő budapesti múzeumokban és helyszíneken, illetve a BKK jegypénztáraiban. Vidéken pedig az adott múzeumokban. A karszalag belépést biztosít az összes budapesti csatlakozott múzeum és az egyéb résztvevő kulturális intézmény minden programjára, és feljogosít az állandó és időszaki kiállítások megtekintésére is. Egyes események a programok jellege vagy a kiállítóterek befogadóképessége miatt korlátozott számban látogathatóak. E korlátozásokra, illetve az előzetes regisztrációra vonatkozó információkat és feltételeket az adott programoknál minden esetben közzéteszik. A karszalaggal a múzeumi buszjáratokat is igénybe lehet venni.

Hogyan közlekedjünk?

Vonattal

A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. 50 százalékos alkalmi menettérti kedvezményt biztosít az ország bármely belföldi állomásáról Budapestre, Debrecenbe, Nagykanizsára, Szegedre, Szombathelyre, valamint Kecskemétre – mint kiemelt helyszínre azoknak, akik vonattal utaznak a Múzeumok Éjszakája 2016. június 25-én estétől másnap hajnalig tartó rendezvényeire. 
A kedvezményes menetjeggyel az utazás legkorábban a rendezvény napját megelőző napon, június 24-én, pénteken, 10.00 órától kezdhető meg. A visszautazást legkésőbb a rendezvény zárását követő napon, június 27-én, hétfőn, 24.00-ig kell befejezni. 

 A Budapestre látogatók esetében a kedvezmény a látogatást igazoló karszalag és az 50 százalékos alkalmi menettérti jegy visszautazáskor történő felmutatása mellett érvényes. A vidéki városokba utazók esetében az 50 százalékos alkalmi menettérti jegyet az érvényesítéshez a rendezvény helyszínén – a programban részt vevő múzeumok valamelyikében – le kell bélyegeztetni. 
A kedvezményes jegyváltási lehetőségről és a felhasználás feltételeiről részletes tájékoztató található a MÁV-csoport honlapján.

További információért a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálatát a 06 (40) 49 49 49-es telefonszám hívható.

Busszal

2016. június 25. 18.00 órától június 26. 02.30 óráig ingyen közlekedhetnek a karszalaggal rendelkezők a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) által biztosított múzeumi buszjáratokon.

Zölden!

Az idén először elektromos kisautóval is közlekedhetnek a látogatók a múzeumok között három útvonalon, több múzeumot érintve. A járatok 8-10 perc sűrűséggel közlekednek 18.00-24.00 óra között, és az intézmények előtt állnak meg. Az elektromos autókra a Múzeumok éjszakája karszalaggal rendelkezők ülhetnek fel.

Útvonaltervek:

Akik szívesen kötnék össze a múzeumlátogatást a biciklizéssel, azoknak ajánljuk a BKK, a MOL BUBI és a Múzeumok éjszakája közös akcióját. A múzeumok éjszakája karszalag bemutatásával féláron, 3990 Ft-ért vásárolhatunk negyedéves MOL BUBI bérletet, így június 25-én bringára pattanva is járhatjuk a múzeumokat.

A START Klub kártyával rendelkezők a Múzeumok Éjszakája bármely programján ingyenesen vehetnek részt, kártyájuk felmutatásával díjmentesen léphetnek be a rendezvényekre. Az előzetes regisztrációhoz kötött programok esetében a START Klub kártyákkal belépni szándékozóknak is jelezniük kell részvételi szándékukat az adott intézménynél.

 

Exit mobile version