Anyaméhszimulátor és matróztanfolyam – A Múzeumok Éjszakája legtutibb családi és gyerekprogramjai

TóCsa | 2016. Június 25.
Bár a Múzeumok Éjszakája elsősorban esti/éjszakai rendezvény, azért gondolnak a gyerekekre is, és mind vidéken, mind Budapesten jó néhány olyan – elsősorban interaktív – programot szerveznek június 25-re, ami a kisebbeket is érdekelheti. Válogattam a legjobbak közül.

Budapest

Ahol a gyerek játszva tanul

A gyerekeket ritkán köti le hosszabb távon olyan program, ahol ők maguk nem aktívak, és tudják ezt a szervezők is. A BTM Vármúzeumban például kapásból lovagi próbával és középkori kardvívással várják a kisebbeket, de nem kell attól félni, hogy bárki komolyan megsérülhet, ugyanis a vívás fakardokkal történik. Persze egy-két folt itt-ott azért előfordulhat… A Játékszerek anno kiállítóterem és bolt régi jó gyerekprogramját, a Játékklinikát eleveníti fel idén is. Ennek keretében régi, sérült játékokat javíthatnak meg a gyerekek, természetesen felnőtt segítséggel. Az egyik legfurcsább programnak a Csodák Palotája – Playbar – Éld át a szülés csodáját! nevű interaktív kiállítása ígérkezik, melynek segítségével a kicsik és a nagyok is látványos módon – többek között egy anyaméhszimulátor segítségével nézhetik és érthetik meg, hogyan történik a testben a fogantatás és a szülés. Első blikkre az egyik legfurcsább programnak az Újpesti Lepke Múzeum bogár- és lepkepreparálása ígérkezik, ahol a gyerekek olyan készségekre tehetnek szert, aminek köszönhetően lakásunkat elárasztják döglött bogár- és lepketetemekkel.

Bűvészkedés és koncert

A sok aktív program után eljön az a pont, amikor a gyerek elfárad, és már inkább csak bambulna, ám ilyenkor sem mindegy, mit néz. Arra mérget mernék venni, hogy a House of Houdini bűvészmúzeum fiatal bűvészeinek műsora egy kölyköt sem hagy majd hidegen, hiszen a varázslatot nem lehet megunni. Hasonlóan megunhatatlan kategória az állatoké is, márpedig a Katasztrófavédelem Központi Múzeumában Mancs a kézben címmel a Mentőkutyás Egyesület kutyái tartanak látványos és aranyos bemutatót. Mivel a gyerek és a zene két jó barát, a Magyar Írószövetségben fellépő Szalóki Ági-koncert is ideális programnak ígérkezik már csak azért is, mert az énekesnő a Körforgás című családi koncertanyagát adja elő.

Vidék

Matróztanfolyam és cosplayverseny

Vajon mi köti össze Balatonfüredet és Neszmélyt? Június 25-én elsősorban az, hogy mindkét helyen matrózképző tanfolyamot szerveztek, ahol a kölyök megtanulhatják a csomózás, a kötélvetés és a vitorlázás alapjait. Ehhez Füreden a Balatonfüredi Vitorlásmúzeumba, míg Neszmélyben a Hajóskanzenbe kell ellátogatni. Szuper játéknak ígérkezik Hatvanban az Integrált Könyvtár és Muzeális Gyűjtemény által szervezett múzeumi nyomozós játék, ahol a srácoknak a múzeumban kutatva kell felfedezniük a szervezők által elrejtett, oda nem illő tárgyakat. Ezt hívják játszva tanulásnak. Az aktív programok sorát gyarapítják Kecskeméten, ahol a Hírös Agóra Hetényegyházi Közösségi Ház Toldi próbával és Toldi páncéljának kézműves elkészítésével várja az erre fogékony gyerekeket. Szintén itt lesz cosplaybemutató, ahol a kedvenc hőseiknek öltözhetnek be a gyerekek, és ezt avatott szemek még zsűrizni is fogják.

Egzotikus állatok szépségversenye és kisvonatozás

Kisvonatozni ritkán szoktunk a városban, de a Múzeumok Éjszakája alkalmából Salgótarjánt most keresztül-kasul szeli majd egy kisvonat, hogy így is meg lehessen nézni a várost. Berettyóújfaluban a Bihari Múzeumban is tudják, hogy az állatok mindig elég vonzerőt jelentenek, ha gyerekeket kell velük becsábítani, márpedig az egzotikus állatok szépségversenye ennek a receptnek köszönhetően sikerre van ítélve. Szintén ezt a receptet követi Egerben az Eszterházy Károly Főiskola Tittel Pál Könyvtár és Médiacentrum, ahol Mini Zoo néven tartanak kisállat-bemutatót, valamint állatsimogatást. Nem kimondottan csak a gyerekeket érdekelheti, de az biztos, hogy főképp a tinik körében van rengeteg rajongója Szirmai Gergelynek, a Hollywood Hírügynökség vloggerének, aki Győrben a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeumban tart közönségtalálkozót június 25.-én.

A Múzeumok Éjszakáján akad néhány esemény, melyek látogatásához előzetes regisztráció szükséges. Erről és a részletes programról a Múzeumok Éjszakája 2016 hivatalos oldalán, a muzej.hu-n tájékozódhatsz.

Exit mobile version